Az elmúlt két hétben tucatnyi tanút hallgatott meg az alsóház hírszerzési bizottsága kamerák kereszttüzében, és közel másfél tucatnyian tanúskodtak nem nyilvánosan, zárt ajtók mögött – közel 4000 gépelt oldalnyi tizenhetük tanúvallomásának szövege. Donald Trump számára ez az időszak nem hozott különösebb változást: a kutya ugat, a karaván halad, mondhatná, ám az is igaz, hogy twitteres bejegyzései szerint kitüntetett figyelemmel kíséri az eseményeket. Az elnök támogatói szerint színjáték folyik, a demokraták showműsort csinálnak komoly ügyekből, az elnök kabinetfőnöke pedig nyíltan ki is mondta már egy hónapja: get over it! (Tegyétek túl magatok rajta.) Másoknak is feltűnt, hogy a folyamatos meghallgatás-sorozat kezd színjátékra hasonlítani: már el is indult egy kibeszélőműsor az USA-ban, The Impeachment Show néven.
A kabinetfőnök, Mick Mulvaney úgy folytatta, hogy igen, mindig is voltak ilyenek, lesznek is, nincs mit ezen fennakadni. A kabinetfőnök érvelése beleillik az általános védekezési stratégiába: a felkapott „quid pro quo” (valamit valamiért) nem történt meg, a 391 millió dolláros katonai segítség visszatartásának feloldása feltételéül szabott vizsgálat megindítása beleillik a diplomácia világában megszokott háttéralkuk sorába. Ez féligazság: ugyanis, ha a kongresszus megszavazza ennek az összegnek a folyósítását, akkor az elnöki adminisztrációnak, azaz a végrehajtó hatalom birtokosának ezt végre kell hajtania. Az elmúlt két hétben kiderült, hogy ennek az összegnek a töredékét (35 millió dollárt) az USA még mindig nem folyósította, és az is, hogy Volodimir Zelenszkij ukrán elnök már készen volt arra, hogy felállítsa a Trump ügyvédje, Rudy Guliani által szorgalmazott vizsgálóbizottságot a Burisma cég ellen (ahol Hunter Biden elvileg ügyvédi feladatokat látott volna el havi 50 000 dollárért), amikor a Kongresszustól valaki megérdeklődte a Fehér Háztól, hogy hol van az a pénz, és ha nem érkezett meg, miért nem, ugyanis nincs olyan jogalap, ami a visszatartást lehetővé tenné.
Azt, hogy az USA jogállam, ha bizonyos részegységei nem is működnek megfelelően, mutatja az is, hogy ekkor a Fehér Ház az összeget folyósította. Önmagában az, hogy nyomásgyakorlás történt az elnök részéről ukrán társa felé, hogy a pénz vissza lett tartva, ez az, aminek a törvényességét, illetve erkölcsösségét az impeachment-eljárás alatt vizsgálják, az elnök ugyanis nem állhat a törvények felett: a szintén impeachment-eljárás alá vont Nixon, aki inkább lemondott, amikor belátta, hogy nyilvános megalázás várna rá, ha ragaszkodna az elnöki címhez, ezt a saját bőrén tanulta meg. (Amikor Nixonnal David Frost interjút készített, annak sok évvel lemondása után, Nixon elveszítette önuralmát, és kimondta az interjúban, hogy ha bizonyos dolgokat az elnök csinál, akkor az nem illegális. Ebbe a mondatba Nixon erkölcsileg belebukott. Trump egész védekezése pedig erre épül.)
Persze kérdés, hogy az amerikai közvéleményt ez a történet mennyire foglalkoztatja. Egy el nem követett bűn után vizsgálódni, amiről kétséges, hogy valóban bűn-e egyáltalán: boszorkányüldözés, amelyből neki minden héten kijut egy, állítja az elnök. Való igaz, hogy a korábbi vizsgálódásokba sem bukott bele az elnök, csak az emberei hullottak el mellőle, mint a legyek, így például kabinetfőnököt Kelly tábornok lemondása óta sem talált, Mulvaney csak ideiglenes pozícióban van január 2. óta, azaz, közel egy éve. Az sem egyértelmű, hogy az elnök távozását óhajtók (a felmérések szerint a népesség közel fele, picit megelőzve az ezt elutasítókat – a fennmaradó kis százalék számára indifferens a kérdés) valóban az ukrán-ügy miatt kívánják az impeachment-eljárás sikerességét, valószínűbb, hogy ezt az eljárás nélkül is megtennék, ahogy az is biztos, hogy a republikánus kemény mag Trump mögött áll: a felmérések szerint a republikánus szimpatizánsok között az elnök rendre 90-95 százalékos népszerűséggel bír. Igaz, ők csak a vállaltan republikánus szavazók: ennél picit többen vannak a demokrata szavazók, és még többen az elkötelezettség nélküliek, akik hol ide, hol oda szavaznak.
Az elnök népszerűségi mutatója a teljes népesség körében lassan elkezdett visszakapaszkodni az utóbbi két hétben, bár így is csak alig 42 százalékos a különböző felméréseket összegző FiveThirtyEight.com oldal szerint. A védekezési stratégia is kialakult: nem történt semmilyen nyomásgyakorlás, semmilyen kérés, ezt az egészet a demokraták találták ki. Donald Trump is lassan már megszokott helikopteres interjúi egyikében felolvasta saját álláspontját: nem kért Zelenszkijtől semmit, nem volt valamit valamiért. Egy dolgot kért: csinálja azt, ami helyes. Ezzel persze ellentmond saját kabinetfőnöke egy hónappal ezelőtti álláspontjának.
A folyamatos defenzívában levés az elnököt márpedig ténylegesen politikailag is kényes helyzetbe hozza. Az ügy kirobbanásakor lemondott energiaügyi minisztere, illetve két olyan államban is volt kormányzó-választás november 5-én, amelyek egyébként stabilan republikánus államok, és ahol Donald Trump kampányolt a kormányzók újraválasztása érdekében: kimondottan kérte a szavazókat, hogy szavazzanak vörösre (az USA-ban a republikánus párt színe hagyományosan a vörös, a demokratáké a kék), hogy ezzel is küldjenek egy üzenetet. Mindkét államban demokrata jelölt nyert, azaz, a szavazók üzenetet küldtek valóban, de az elnök személye ellen. Lassan az USA is olyan mértékben polarizálódik, hogy egy állami, önkormányzati választás is az elnökről szól.
A meghallgatásokon a tanúk vallomásai rendre kimondottan kedvezőtlenek az elnök számára, annyira, hogy a republikánus képviselők már azt szorgalmazzák, hogy lehetőség szerint a jövőben inkább zárt ajtós meghallgatások legyenek, és ne nyilvánosak. Már az első napon Jennifer Williams, Mike Pence alelnök nemzetbiztonsági szakértője és Alexander Vindman alezredes, a biztonsági tanács ukránügyi szakértője is megerősítették, hogy elhangzott mindaz, ami egyébként nyilvános, hiszen az elnöki hivatal a telefonbeszélgetés szövegét (ha megkurtítva is), de nyilvánosságra hozta.
Különösen kínos volt Gordon Sondland tanúvallomása. Sondland az USA EU-beli nagykövete, akit már Trump nevezett ki. Állítása szerint arról, hogy mit mondott Trump Zelenszkijnek, tudott Mike Pence, az alelnök, Mike Pompeo, a külügyminiszter és John Bolton, az azóta lemondott nemzetbiztonsági tanácsadó is Mick Mulvaneyen kívül. Tanúvallomása szerint ő gyakorlatilag elnöki utasításba kapta, hogy működjön együtt Gulianival, és szerezzen valamilyen terhelőt Joe Bidenről illetve fiáról. Állítása szerint a fontos az volt, hogy az ukránok nyilvánosan bejelentsék, hogy vizsgálódnak Biden ellen, az nem volt fontos, hogy ennek a vizsgálatnak valamilyen eredménye legyen, azaz, az elnök nyilvánvalóan be akarta sározni politikai ellenfelét.
Tanúvallomásának legérdekesebb része viszont az, hogy korábbi állítása szerint nem emlékezett semmire, ám A$AP Rocky nevének említése felfrissítette memóriáját. Az amerikai rappert Svédországban garázdaságért és önbíráskodásért elítélték a nyáron, az elnök saját maga személyesen próbált közbenjárni érdekében, még azt is felkínálta, hogy kifizeti érte az óvadékot (noha Svédországban nincs óvadék-rendszer). Hogy a rapper neve hogyan tudott mnemonikus kapcsolatokat beindítani Sondland fejében, másban is felmerült, meg is kérdezték, hogy lehetséges ez, amire ő így válaszolt: „Nem tudom, de így működik a memória.”
Mindenesetre, ahogy fentebb írtuk, jelenleg nincs nagy jelentősége annak, hogy az elnök bűnös-e egy olyan bűnben, amit csak megpróbált elkövetni, hiszen az impeachment inkább politikai eljárás. Egészen addig, amíg a republikánusoknak többségük van a szenátusban, és nincs közel 20 olyan republikánus szenátor, aki az elnök ellen szavazna, szinte kizárt, hogy bármilyen valódi politikai következménye lenne a meghallgatásoknak.
Mint írtuk legutóbb is: csak arról szól, hogy a demokraták tűz alatt tartsák az elnököt, az elnöki hivatalt, és a közvéleményt ellene hangolják. Nagyjából akkorra sikerülhetne leváltani őt, amikorra az első ciklusa lejár: jövő novemberben szavaznak róla. Eddig kell lemennie a demokrata előválasztásnak is.
Még mindig majdnem másfél tucatnyi demokrata elnökjelölt van színen, és csak egyikük Joe Biden: országosan még mindig az ő előnyét hozzák a felmérések, ám az első két előválasztó államban, Iowában és New Hampshire-ben már Paul Buttigieg, South Bend volt polgármestere, a nyíltan meleg háborús veterán vezet. Országos szinten pedig Elisabeth Warren és Bernie Sanders, a két radikálisan baloldali programmal bíró demokrata szorosan Biden nyomában van, és egy-egy felmérés alapján már meg is előzték őt, bár ez lehet annak is következménye, hogy az emberek hallottak Biden fiának ukrajnai ügyéről. Ha Sanders beállna Warren mögé, vagy fordítva, alelnöki jelölésért cserébe, jelen pillanatban nagy valószínűséggel ők lennének a demokrata jelölt-páros. Nagy pechje lenne Trumpnak, ha Biden miatt tenné kockára politikai pályafutását, és nem ő lenne a demokrata elnökjelölt, a demokraták esetében viszont az a kérdés, hogy ha a meghallgatások tényleges eredménnyel járnak, ér-e az valamit, hiszen az elmúlt közel három évben annyiszor kiáltottak már farkast, hogy a közvéleményt úgy tűnik, már semmilyen Trump-botrány nem rázza meg. Szűk egy év múlva kiderül.
