Az elmúlt hónapokban több történt a kelet-ukrajnai helyzet megnyugtató rendezésének ügyében, mint korábban évekig. De hozhat-e áttörést december 9-én Párizsban a normandiai négyek találkozója?
Megélénkült a párbeszéd Kijev és Moszkva között. Oroszország átadta Ukrajnának a Kercsi-szorosnál tavaly novemberben történt tengeri incidens során feltartóztatott és lefoglalt három ukrán hadihajót. A Gazprom konkrét ajánlatot küldött Kijevnek az év végén lejáró gáztranzitszerződés meghosszabbítására. A két államfő, Vlagyimir Putyin és Volodimir Zelenszkij többször is beszélt egymással telefonon. Három stratégiai pontnál úgy, ahogy sikerült véghezvinni a csapatszétválasztást, az önhatalmúlag kikiáltott ottani „népköztársaságok” pedig mérsékeltebb hangnemet ütnek meg Kijevvel szemben.
Ilyen előzmények után az Élysée-palotában, a francia köztársasági elnök hivatalos rezidenciáján fogadja december 9-én Emmanuel Macron a kelet-ukrajnai konfliktus rendezésére létrehívott, úgynevezett normandiai formátum országainak első számú vezetőit. Franciaország és Németország 2014 óta igyekszik közvetíteni Ukrajna és Oroszország között a válság megoldása érdekében. Az utolsó tanácskozást 2016-ban tartották Berlinben. Zelenszkij márciusi megválasztása óta azonban felsejlett némi remény arra, hogy újra életre lehet kelteni a Putyin Oroszországa felé nyitó Macron európai aktivizálódásának folyamatába is. Minden adott tehát az előrelépéshez, a várakozás mégis visszafogott. Áttörést már csak azért sem vár senki, mert a felek álláspontjai még meglehetősen távol állnak egymástól. Hatalmas eredmény ebben a helyzetben már magának a találkozónak a létrejötte is.
Kiteljesedés | Magyar HangAz összejövetel gondolatát először még a nyár végén vetette fel a francia elnök, és a hirtelen támadt lelkesedésben úgy tűnt, hogy azt szeptember végén meg is tarthatják. Gyorsan kiderült azonban, hogy nem eszik olyan forrón a kását. Az orosz elnök ugyanis a csapatok szétválasztásához és a minszki megállapodás teljesítésével kapcsolatban előzetes garanciákhoz kötötte részvételét. Mint fogalmazott, semmi értelme nincs annak, hogy csupán a találkozó ténye kedvéért üljenek asztalhoz. Ukrán kollégájának lelkesedését is lehűtötte nacionalista ellenzékének hangos tiltakozása, így aztán kénytelen-kelletlen szép lassan ugyanarra az álláspontra helyezkedett, mint elődje, Petro Porosenko.
A közös nevezőt az úgynevezett Steinmeier-formula elfogadása jelentette, amelynek révén úgy tudnak elmozdulni a holtpontról, hogy közben mindenki megőrzi az arcát. Ennek értelmében Ukrajnának törvényt kell elfogadnia a Donyec-medence különleges státusáról, és annak ideiglenes jelleggel a szakadár területeken megtartandó választások napján kell hatályba lépnie. Állandó jelleggel pedig azután vezetnék be a jogszabályt, hogy az EBESZ kihirdeti a választások hitelesített eredményét. Némi tojástánc után Zelenszkij elfogadta ezt a menetrendet, így Párizsban már november 11-ére kezdték előkészíteni a csúcsot. Kicsit elsiették azonban a dolgot, mert kiderült, hogy Zelenszkijnek kisebb a hazai mozgástere, mint azt gondolta, Putyin viszont nem engedett a feltételekből.
Végre azonban egyeztetések sora után megszületett az újabb dátum, ám az elmúlt három hónap történései már csak óvatos optimizmusra adnak okot. Annak ellenére, hogy nem kizárt az orosz és az ukrán elnök négyszemközti találkozója sem. Tárgyalni persze bőven van miről. Moszkva mindenképpen egyeztetne az év végén lejáró európai gáztranzit kérdéséről, és ragaszkodik a minszki megállapodásban foglaltak végrehajtásához, benne kiemelten a Donbasznak biztosítandó különleges státusz garantálásával. Kijev ehhez képest leszűkítené a tematikát, és csak három kérdést, a fogolycserét, a tűzszünetet és a határellenőrzés visszaállítását forszírozná. Ez utóbbival az a baj, hogy a megállapodást felrúgva felcserélné a minszki szerződés pontjainak logikusan felépített sorrendjét, amibe Moszkva aligha megy bele. Néhány nappal ezelőtti telefonbeszélgetésükkor állítólag Zelenszkij azt is érzékeltette Putyinnal, hogy ez esetben Kijev hajlandó lenne a megállapodásra a gázszállítás kérdésében.
Szimbolikus jelentősége van annak, hogy a felek három év után asztalhoz ülnek. Komoly sikerként lehetne értékelni, ha feloldanák a minszki megállapodás végrehajtásának blokkolását. Ukrajna ugyan nem lépett ki a szerződésből, ám a rá vonatkozó pontokat egyelőre nem hajtja végre. Ezzel pedig hátráltatja azt is, hogy Moszkva, illetve a szakadárok is teljesítsék a maguk részét. Ha e tekintetben közelednek az álláspontok, az elindíthatja a kelet-ukrajnai konfliktus szűk értelemben vett megoldását. Ez a csapatszétválasztást, a tűzszünetet, a demilitarizációt jelenti.
S hogy ez mekkora előrelépés lenne, azt mutatják az úgynevezett Steinmeier-formula körül Ukrajnában fellángolt viták. Kijevben a legkisebb kompromisszumot is hazaárulásként értékelné Zelenszkij kicsi, ám annál hangosabb ellenzéke, így az éppen a népszerűségéből vesztő ukrán elnök minden bizonnyal nagyon óvatos lesz. A válság alapvetően az orosz–európai viszonyt érintő, széles értelemben vett megoldása még messzebb van. Sem Ukrajna, sem egyes európai országok nem érdekeltek ugyanis abban, hogy feloldják vagy legalábbis enyhítsék az Oroszországgal szemben a Donbaszban uralkodó helyzet kapcsán bevezetett szankciókat.
Ennek a cikknek a nyomtatott változata a Magyar Hang 2019/49. számában jelent meg, 2019. december 6-án.
Hetilapunkat megvásárolhatja az újságárusoknál, valamint elektronikus formában a Digitalstandon! És hogy mit talál még a 2019/49. számban? Itt megnézheti!
