Kilencszer! Kilencszer törték össze a telefonomat a magyar rendőrök a határon! – ismétli újra és újra egy afgán fiú, Karim, akivel a szabadkai vasúti pályaudvar mögött, egy romos épületnél találkozunk. Társaival éppen teát főznek maguknak, miközben egyre több migráns gyülekezik körénk, hogy elmondják a panaszaikat. Varga Tiborral, a Szabadka melletti migránsokat gondozó református lelkésszel érkeztünk ide, aki most szappant, sampont és ruhákat oszt a pályaudvar mellett rostokoló menekülteknek.
A közel kéttucatnyi afgán fiatal azonban most nem a következő járatra vár, már ha eltekintünk attól, hogy időnként egy-egy migráns megpróbál felkapaszkodni a Magyarországra tartó vonatok aljára. Teljesen tanácstalanok, nem tudják, hova tovább.
Arra panaszkodnak, hogy a magyar rendőrök durván bántak velük, amikor megpróbálták átlépni a határt. A telefonjaikat összetörték, levetették velük a cipőiket, amit nem adtak vissza, három órán át térdepeltették őket a hidegben tarkóra tett kézzel, de arra is volt példa, hogy egy 13 éves fiút vertek meg. Az afgán fiúk így az elmúlt időszakban már több magyar szót is megtanultak. – Gyere, b*meg! – mondják egyszerre többen a rendőrök egyik gyakran ismételt mondatát már-már ízes magyarsággal, persze nem tudják a jelentését, így tőlünk kérdezik.
Az Országos Rendőr-főkapitányság december elején számolt be arról, hogy több alagutat is találtak a szerb–magyar határon, amelyeket kézi erővel ástak. Karim szerint ilyenek nem csak Horgosnál, hanem Kelebiánál is voltak, ők azonban sosem vártak ott, és úgy tudják, már jó ideje nem is léteznek ezek. Leginkább becsapva érzik magukat. Nekik azt mondták, könnyen át tudnak majd jutni a határon, mégis csalódniuk kellett.
„Ennyi pénzt költenek egy kerítésre, és nem ér semmit" | Magyar Hang– Az a mottónk, hogy aki szükséget szenved, annak segítenünk kell – mondja már az autójában Varga Tibor, aki a kocsijának műszerfalára a Biblia 89. zsoltárának egyik mondatát írta ki nagy betűkkel, héber eredetiben: „Uram, kegyelmes tetteidről éneklek örökké, nemzedékről nemzedékre hirdetem hűségedet”. A református lelkész az egyik helyi pékségtől rendszeresen megkapja az előző napról megmaradt péksüteményeket. Ezúttal brióst, croissant-t, kiflit és burekot gyűjtött össze, amiket a migránsok között oszt szét.
Miközben a Horgos melletti illegális menekülttáborhoz tartunk, mesélni kezd. Mint mondja, nagyon sokfélék az ide érkező emberek, de szerinte mindenki megérdemel egy esélyt. Már olyanokkal is találkozott, akik át akartak térni a keresztény hitre. Kilenc embert ő maga keresztelt meg, miután hónapokon át tanította őket. Most viszont egy kályhát szeretne szerezni a migránsoknak, mert ugyan most még nincs igazán téli idő, de gyorsan beköszönthetnek a kemény fagyok, amikor életmentő lehet egy fatüzelésű kályha. Ahogy közeledünk az illegális táborhoz, már látni, hogy az út menti vastagabb fákat kivágták a migránsok, hogy azzal fűtsenek. Régebben Varga egy átalakított bádoghordót hozott ide, hogy abban tüzeljenek, de az mostanra teljesen elhasználódott.
A régi magtáraknál aztán különös látvány fogad – baljós, sötétszürke füst szivárog az egyik épület ablakain. Ekkor egy fiatal pakisztáni fiú, Hamza jön elénk, és igyekszik megnyugtatni, nincs semmi baj. Csak főznek, ezúttal lepénykenyeret, csapatit készítenek. Meg is mutatja: odabenn migránsok ülnek az égő farakás körül, egyikük ügyesen pörgeti a tésztát az ujjain. Látszik, nem ma kezdte a szakmát.
„Akkor még nem voltak ilyen veszélyesek" | Magyar Hang– Mi itt nagyon jól érezzük magunkat, nem is akarunk innen elmenni, úgy élünk, mint egy család – mondja elégedetten Hamza, ami teljesen hihetetlenül hangzik az épületben gomolygó, fojtogató sűrű füstben. Erről mindenkinek a pokol jutna eszébe. Csakhogy az itt táborozó 30-35 férfi Pakisztánnak az afgán határ közeli részéről jött ide, ahol állandóan veszélyben volt az életük. Itt legalább nem kell rettegniük a haláltól – és ez nagy szó nekik. A pakisztáni fiúknak eszükben sincs átmenni a magyar határon, és állítják, a titkos alagutakról sem tudnak. De ha nem akarnak átmenni, akkor mégis miért vannak itt? – kérdezzük. – Itt legalább van hol lakni, és nem bántanak – mondja a fiú, majd mutatja a nadrágján a boszniai zászlót: neki egyszer sikerült kijutnia Bosznia-Hercegovinába, de a bosnyák–horvát határon a horvát rendőrök annyira kegyetlenül bántak velük, hogy ő inkább visszajött Szerbiába.
Az elmúlt hetekben Magyarkanizsáról egyre több olyan hír érkezett, hogy már a város központját is elárasztották a migránsok. A közel 90 százalékban magyarlakta város Fő utcája karácsonyi díszkivilágításban fürdik, s valóban, mindenütt kisebb-nagyobb migránscsoportokba botlunk. Mahmoud Ali és barátja egyenesen Szíriából érkezett, ő a cipőjére panaszkodik, amiben nagyon fázik a lába. Mutatja, hol szokott aludni a járdán. – Azért jöttünk ide, mert innen talán tovább lehet menni Németországba – mondja a húszas évei közepén járó férfi, aki Szíriában egy bankban dolgozott. Meg is mutatja a telefonján a fényképet, amelyen épp egy banki pultnál mosolyog. Furcsamód ő nagyon jó véleménnyel van a magyar rendőrökről, akik – ellentétben bolgár kollégáikkal – őt sosem bántották. Amikor múltkor megpróbálkozott a magyar határon, egyszerűen szóltak neki, hogy nem mehet át. Varga Tibor ezt így magyarázza: a migránsok beszámolói szerint azért nem minden magyar rendőr viselkedik agresszíven, a rendőrök is sokfélék.
Gulyás Gergely nem válaszolt, nem kutatott: inkább cáfolta a Magyar Nemzetet | Magyar HangA szabadkai vasúti pályaudvar előtti Raichle Ferenc parkban is több csoport migránst látni. Most 20-30-an lehetnek itt, néha egyesek bemennek a váróba kicsit melegedni. Imran, egy pakisztáni férfi szerint az itt várakozók többsége már megpróbálta átlépni a magyar határt, de minduntalan visszadobták őket Szerbiába. Ő és társai Belgrádból utaztak ide még egy hónapja, ugyanis jó híreket hallottak. – Azt mondták, hogy már nem őrzik a magyar határt, bárki átjuthat, aki akar – meséli a férfi, akinek saját honfitársai újságolták el, hogy ma már könnyebb átjutni a magyar kerítésen, mint bejutni Horvátországba. Persze neki nincs összehasonlítási alapja, mert a horvát határnál még nem járt. Ezért is maradna még itt egy ideig, később újra próbálkozna. Miközben a padon ülve a földre mered, csak ennyit kérdez: – Mit veszíthetek?
Ennek a cikknek a nyomtatott változata a Magyar Hang 2019/50. számában jelent meg december 13-án!
Hetilapunkat megvásárolhatja csütörtök estig az újságárusoknál, valamint elektronikus formában a Digitalstandon! És hogy mit talál a 2019/50. számban? Itt megnézheti!
