Az iowai előválasztáson magának adott sakkot a Demokrata Párt

Az iowai előválasztáson magának adott sakkot a Demokrata Párt

A Demokrata Párt elnökjelöltségére pályázó Bernie Sanders vermonti szenátor támogatóihoz beszél egy kampányrendezvényen az Iowa állambeli Cedar Rapids városban 2020. február 2-án. Az elnökválasztást november 3-án tartják (Fotó: MTI/AP/Andrew Harnik)

Támogassa a Magyar Hangot!

Legyen Ön is előfizetőnk, rendelje házhoz a Magyar Hangot! Ha más módon támogatná a lapot ebben a nehéz helyzetben, azt is megteheti (PayPal és bankkártya is)! Köszönjük! ELŐFIZETEK

Bárki nyeri meg végül az előválasztást, a győzelmére az iowai szavazatszámlálási baki súlyos árnyékot vet majd. Pete Buttigieg esetleges elnökjelölti esélyei a matematikai előrejelzések szerint az iowai győzelemmel is nagyon alacsonyak.

Végre használható, 71 százalékos feldolgozottsági részeredmények érkeznek Iowa-ból, ahol Demokrata Pártközpontnak komoly problémái adódtak a szavazatok összeszámolásával. A demokrata kaukuszon körülbelül 220 ezren vehettek részt, legfeljebb három óra alatt ki kellett volna jönni az összesítésnek, ehhez képest közel egy napig nem voltak eredmények.

Úgy tűnik, Pete Buttigieg, a demokrata mezőny legfiatalabb tagja, volt South Bend-i polgármester meglepetésszerű győzelmet arathat, megszerezve a szavazatok körülbelül 27 százalékát. Bernie Sanders 25,2 százalékos eredményt érhet el, míg az országosan legesélyesebb Joe Biden itt 15,4 százalékot kaphat.

Bárki nyeri meg végül az előválasztást, a győzelmére ez a kolosszális baki árnyékot vet, és nem fog akkora előnyt élvezni, mint amekkorát megkapott volna akkor, ha a győzelme makulátlan. Buttigieg esetleges győzelmi esélyei a matematikai előrejelzések szerint egy iowai győzelemmel is nagyon alacsonyak.

Óriási botránnyal indult az amerikai előválasztás | Magyar Hang

A szavazatküldésre kifejlesztett applikációt egyébként a Shadow nevű cég fejlesztette. Figyelemre méltó, és találgatásokra adott okot, hogy az adattovábbító alkalmazást fejlesztő vállalkozással Pete Buttigieg stábja is üzletelt. A céget valójában Hillary Clinton egykori csapatának tagjai alapították, és Barack Obama egykori egyik emberével is kapcsolatba hozható. Mint kiderült, rajta kívül Joe Biden stábja is igénybe vette a cég szolgáltatásait. Mindenesetre a botrány hatására a nevadai Demokrata Pártközpont máris lemondta a céggel kötött megállapodást.

A jelölőgyűlések célja, hogy kiderüljön, a különböző államokból hány delegáltat küldhetnek az elnökjelöltségre aspirálók az elnökválasztó gyűlésre. Noha az Iowában megszerezhető delegáltak nem teszik ki a végső szám egy százalékát (41 delegált a későbbi 4765-ből), mégis, mivel az iowai kaukusz hatalmas médiafigyelmet kap, így jelenős momentumot tud adni a győztesnek. Az elmúlt időszakban az esetek nagyobbik felében győzött az előválasztási idényben saját pártján belül az iowai győztes. Donald Trumpnak is ez adta meg a kezdőlökést 2016-ban, ahogy Barack Obamának is 2008-ban. A demokrata pártiak esetében 2000 óta minden alkalommal, aki megnyerte az iowai kaukuszt, az a jelölt lett végül a párt hivatalos elnökjelöltje is.