Igazuk volt azoknak, akik a szíriai hadsereg decemberi előrenyomulása mögött a régen várt idlibi offenzívát látták. A jelek szerint ugyanis a kormányerők mit sem veszítettek lendületükből – olyannyira, hogy mostanra karnyújtásra került tőlük az iszlamisták utolsó fellegvára, Idlib városa. Ha pedig Idlib tartományból sikerül kiszorítani a dzsihadistákat és más lázadó csoportokat, akkor Bassár el-Aszad szíriai elnök immár elmondhatja, hogy végleg leszámolt az iszlamistákkal.
Mint ismert, a szíriai hadsereg és a vele szövetséges Hezbollah, illetve az iráni és orosz erők az elmúlt években fokozatosan felszámolták az ország déli részén található iszlamista zárványokat. Az önmagukat megadó lázadóknak azonban nem egy esetben egérutat adtak, ami a gyakorlatban annyit jelentett, hogy szabad elvonulást kaptak Idlib tartományba. Így idővel az Aleppó és Latakia tartomány közötti országrész az iszlamisták utolsó fellegvára lett Szíriában, ahol a legütőképesebb erőt kétségtelenül a Haját Tahrír as-Sám dzsihadista ernyőszervezet jelenti mind a mai napig (ennek része az al-Káida szíriai fiókszervezete, a később nevet váltó an-Nuszra Front is). Szakértők szerint az Idlib tartományban berendezkedő fegyveres erők létszáma mostanra elérheti a 30 ezer főt. Ám az igazi kockázatot inkább az jelenti, hogy annak idején ide vonultak vissza az Iszlám Állam megmaradt sejtjei, amelyek aligha adták fel korábbi álmukat egy új kalifátusról. Nem véletlen ezért, hogy az idlibi offenzívát már jó ideje minden csaták anyjának nevezi a szíriai közbeszéd, utalva arra, hogy ez lesz a végső, mindent eldöntő ütközet
Az idlibi offenzíva tervei közel másfél évig csak a szíriai hadsereg stratégáinak fiókjában hevertek, ugyanis a nagyhatalmak egymáshoz való viszonya – amelynek a szíriai konfliktus talán a legjobb lakmuszpapírja – felülírta a katonai érdekeket. Akkor az orosz–török kapcsolatok még felívelőben voltak, így történhetett meg, hogy a török hadsereg még megfigyelőpontokat is létesíthetett Idlib tartományban. És bár az asztanai békefolyamat gyakorlatilag hatástalan maradt a konfliktus rendezésében, kétségtelen, hogy az idlibi konfliktusra mérséklően hatott – függetlenül attól, hogy a tartományban megtelepedő iszlamistákat még így is napi rendszerességgel bombázta a szíriai és az orosz légierő. Tavaly decemberre azonban mindez megváltozott.
Akkor a kormányerők egy hét leforgása alatt csaknem 35 települést foglaltak vissza az iszlamistáktól, ami azért is számított óriási hadi sikernek, mert ezzel lehetővé vált a tartomány második legnagyobb városának, Marrat an-Numánnak a visszafoglalása. Január végén aztán erre is sor került. Damaszkusz egy percre sem torpant meg, a Hamá és Aleppó közötti autópálya biztosítása után hamarosan Idlib városának visszafoglalása következhet: ma már csupán négy kilométer választja el az iszlamisták fellegvárát a frontvonaltól.
Amire viszont a jelenlegi nemzetközi viszonyok közepette egyértelműen számítani lehetett, az Törökország aktivizálódása volt. Így a londoni központú, ellenzéki Emberi Jogok Szíriai Megfigyelőközpontja szerint február eleje óta több mint 1450 török katonai jármű és hatezer katona lépte át a szír határt, amire Damaszkusz ezúttal erővel reagált. A szíriai kormányerők és a török hadsereg közti harcokban már több mint tíz török katona halt meg, amire válaszul a törökök is lőni kezdték a kormányerők állásait. És bár Recep Tayyip Erdogan török elnök arra szólította fel az előrenyomuló szír hadsereget, hogy még februárban vonuljanak vissza a korábbi demarkációs vonalat jelző török megfigyelőpontok mögé, Aszadéknak szemmel láthatóan eszükben sincs meghajolni Ankara akarata előtt. Mindezek mellett az információs háború sem hagyott alább a szemben álló felek között. A török védelmi minisztérium hétfőn bejelentette, hogy több mint száz szíriai célpontot semmisítettek meg, Damaszkusz azonban tagadja ezt. Az idlibi csata tovább folytatódik.
