Magyarországon is jártak a koronavírussal fertőzött diáklányok

Magyarországon is jártak a koronavírussal fertőzött diáklányok

Olaszországból hazatért utasok testhőmérsékletét mérik a milánói járat érkezése után a debreceni repülőtéren 2020. február 25-én (Fotó: MTI/Czeglédi Zsolt)

Támogassa a Magyar Hangot!

Legyen Ön is előfizetőnk, rendelje házhoz a Magyar Hangot! Ha más módon támogatná a lapot ebben a nehéz helyzetben, azt is megteheti (PayPal és bankkártya is)! Köszönjük! ELŐFIZETEK

Magyarországon is járt az elmúlt napokban az a két fiatal diáklány, akinél koronavírust mutattak ki a cseh laboratóriumi vizsgálatok – írj az MTI. Az észak-olaszországi Milánóban tanuló amerikai és ecuadori egyetemista február 24-én érkezett Milánóból Bécsbe, ahol szállodában laktak. Onnan később Budapestre utaztak, majd Brünnön keresztül Prágába, ahol az Airbnb-rendszeren keresztül foglaltak szállást.

Az amerikai nőnél a vasárnapi első teszt, az ecuadorinál pedig a megismételt laboratóriumi vizsgálat mutatta ki a koronavírust – jelentette be kedden Zdenka Jágrová, a prágai tisztiorvosi intézet igazgatója. „Bécset és a magyar felet már tájékoztattuk az esetről" – tette hozzá.

A hatóságok pontosan feltérképezték, kivel kerültek kapcsolatba a diáklányok, és mintegy húsz cseh állampolgárt helyeztek karanténban. A prágai lakást, amelyben a nők laktak, egy hétre lezárták, és fertőtlenítik.

Csehországban kedd reggelre ötre emelkedett a laboratóriumi vizsgálatok által megerősített új koronavírusos megbetegedések száma – közölte Adam Vojtech cseh egészségügyi miniszter. Az összes beteg Észak-Olaszországban járt néhány napja. Adam Vojtech azt mondta, hogy Csehországban eddig 236 embert teszteltek. Tizenhat laboratóriumi vizsgálat eredménye kedden készül el. Az első koronavírusos betegről vasárnap számoltak be a cseh hatóságok. A miniszter szerint a csehországi koronavírusos esetek eddig enyhe lefolyásúak.