Látványosan kevés a fertőzött a posztszovjet térségben – Mi lehet ennek az oka?

Látványosan kevés a fertőzött a posztszovjet térségben – Mi lehet ennek az oka?

A moszkvai Vörös tér (Fotó: Lynn Greyling)

Támogassa a Magyar Hangot!

Legyen Ön is előfizetőnk, rendelje házhoz a Magyar Hangot! Ha más módon támogatná a lapot ebben a nehéz helyzetben, azt is megteheti (PayPal és bankkártya is)! Köszönjük! ELŐFIZETEK

Kína szomszédsága ellenére lassan éri el a posztszovjet térséget a koronavírus. Észtország kivételével a megbetegedések száma az átlag alatti, a közép-ázsiai országokban pedig egészen péntekig nem is mutattak ki fertőzéseket. A balti államban eddig 109 megbetegedést regisztráltak, ami a népességhez viszonyítva már magas érték. Ezért május 1-ig rendkívüli állapotot rendeltek el, amelynek értelmében szigorú ellenőrzéseket vezettek be a határon, bezárták a múzeumokat, mozikat, koncerttermeket, és elhalasztják a közösségi rendezvényeket. A másik két balti országban kevésbé súlyos a helyzet, hiszen Lettországban 26, míg Litvániában csak 8 esetben mutatták ki a Covid-19 vírus jelenlétét.

A 130 milliós népességhez képest feltűnően alacsony a fertőzöttek száma Oroszországban, ahol eddig 59 megbetegedést mutattak ki. Az esetek felét Moszkvában, figyelmeztető azonban, hogy az utóbbi két napban megugrott a fertőzések száma. Ezért a főváros után Szentpéterváron is betiltották a nyilvános rendezvényeket: előbbiben az ötezer, míg utóbbiban az ezer fő felettieket. Moszkvában az oktatást is fakultatívvá teszik hétfőtől, így a szülő döntheti el, hogy elküldi-e iskolába a gyermekét. Egyedül Lipeck megyében van karantén, és folyik az iskolákban távoktatás. Ezen kívül talán csak a dumában rendkívül szigorú az ellenőrzés, ahol lényegében rendkívüli helyzetet hirdettek. Közben az első Covid-19 vírussal fertőződöttek, két kínai és egy orosz állampolgár, már el is hagyhatták a kórházat.

A schengeni országok után Nagy-Britannia és Írország felé is beszüntet minden utazást az Egyesült Államok | Magyar Hang

A koronavírus-járvány koordinálásával megbízott Mike Pence alelnök kitért az elől a kérdés elől, hogy számíthatnak-e belföldi utazási korlátozásokra az amerikaiak.

A helyzet Európához képest tehát meglehetősen nyugodt. Ez a szakértők szerint a hatalmas távolságokkal, és az időben foganatosított megelőző intézkedésekkel magyarázható. Oroszország még január 20-án – Peking tiltakozása ellenére – lezárta a Kínával közös határát, az országban lévő kínaiakat hazaküldték, vagy rendszeresen ellenőrizni kezdték. Erőteljesen ritkították a repülő járatokat is, előbb Kínából, majd Dél-Koreából és Iránból, majd mostantól az Európai Unióból is. Hétfőtől lezárják a Norvégiával és Lengyelországgal közös határt is. Moszkvában tehát nincs pánik, és ennek megelőzése érdekében keményen felszólalnak a politikusok is. A hangzatos kijelentéseiről elhíresült Vlagyimir Zsirinovszkij például ennek érdekében még a halálbüntetést sem zárná ki. Így aztán az olyan kijelentéseknek sem nagyon van tere, melyek szerint azért a fertőzöttek száma esetleg a hivatalosan kommunikáltnál magasabb is lehet.

Belaruszban is az elmúlt napokban ugrott meg kissé, 12-ről 27-re a fertőzöttek száma, de Moldovában csak 6, Ukrajnában 3, Örményországban 15, Grúziában 30, Azerbajdzsánban 19, Türkmenisztánban 2, Kazahsztánban pedig 6 megbetegedést regisztráltak.

A kazah hatóságok a vírus megjelenésére reagálva azonnal megtiltották az állami alkalmazottak külföldre utazását, hiszen az első fertőzött Németországból tért haza. Kaszim-Zsomart Tokajev államfő lefújta a második világháború befejeződésének 75. évfordulóján tervezett hagyományos május 9-i katonai parádét is. A térségben egy hét múlva mindenütt elmaradnak a nagy becsben tartott tavasz ünnep, a nauriz rendezvényei is. Szigorításokat vezettek be Kirgizisztánban és Üzbegisztánban is. Türkmenisztánban a beérkező kevés gép utasait szigorúan ellenőrzik, sajtóértesülések szerint azonban 150 dolláros csúszópénzért meg lehet úszni az esetenként 5-6 órás ellenőrzést és a karantént is.

Üres polcok, bezáró kocsmák, szűk körű esküvők - Ilyen az élet most Belgiumban | Magyar Hang

Belgiumban is beindult a felvásárlási láz a koronavírus-járvány miatt bejelentett intézkedések hatására, még az óvszer is jól fogy. Akadt olyan áruház, amit egy órára be kellett zárni, mert annyira kiürültek a polcok. Tudósítónk, Arató László jelenti Brüsszelből.

A közép-ázsiai országok Kína és Irán szomszédsága ellenére is meglehetősen későn zárták le a határokat, és sokáig inkább a koronavírus gazdasági hatásai miatt aggódtak. De hiába a kínai vendégmunkások nagyszámú jelenléte, a járvány nem tört ki. Végül márciustól csak megtiltották a beutazásokat a fertőzések gócpontjainak számító országokból, és saját állampolgáraik külföldre utazását is korlátozták.

Közben pedig a járványügyi szakértők megfejtették azt is, hogy az úgynevezett mongol háromszöget miért nem érte el sokáig a vírus. Ennek okait a különleges klímában, az átlagosnál errefelé szárazabb levegőben és az ősidők óta elterjedt gyógyfüvek és füstölők használatában látják. Azért tegyük hozzá ehhez a viszonylag fejletlenebb közlekedési infrastruktúra mellett azt, hogy ez a régió meglehetősen ritkán lakott, és alig érkezik ide külföldi turista. A vírus bejutását és terjedését tehát lassítja, hogy ezek az országok az átlagosnál jóval zártabbak.