„Egészségügyi dolgozóink rendkívüli bátorságról és elkötelezettségről tesznek tanúbizonyságot a kijelölt kórházakban. Miközben nem tudunk eléggé köszönetet mondani nekik, megmutathatjuk nagyrabecsülésünket és támogatásunkat” – mondta február végi beszédében Halimah Yacob, szingapúri elnök.
Támogatását azonban nem csupán a retorika szintjén fejezte ki: bejelentette, hogy ő maga, kormányának valamennyi tagja, valamint a többi politikus egyhavi fizetéséről lemond annak érdekében, hogy a „frontvonalban” szolgálatot teljesítő egészségügyiek extra juttatást kaphassanak. A parlamenti képviselők pedig egyhavi költségtérítésüket ajánlották fel szolidaritásból.
Szokatlan lépésnek tűnik? Sajnos igen, márpedig Szingapúrban tudják, hogyan kell vészhelyzetben (is) a lehető leghatékonyabban csúcsra járatni az állami gépezetet. Könnyű nekik, apró városállam, legyinthetnénk, ám ne felejtsük, bár állandó lakosainak száma csupán 6 millió, forgalmas repülőterén, a Changin évente 65 millió utas fordul meg, s az ország ezer szállal kötődik Kínához.
Nem véletlen, hogy az első koronavírussal fertőzött beteget már január 23-án diagnosztizálták, azon a napon, amikor a WHO (Egészségügyi Világszervezet) bejelentette az új vírus felbukkanását. Míg tehát Európának több mint egy hónapja volt felkészülni, addig itt azonnal cselekedni kellett – a rendkívüli népsűrűség miatt (7796 fő/km2, összehasonlításképpen Budapest népsűrűsége kevesebb mint ennek a fele) ugyanis fennállt a veszély, hogy futótűzként terjed a vírus.
Az első napokban valóban itt volt Kínán kívül a legtöbb fertőzés, aztán a szigorú intézkedéseknek köszönhetően lelassult a növekedés. Melyek ezek az intézkedések?
Mindenekelőtt bárki ingyen kérheti, hogy a betegség leghalványabb gyanúja esetén végezzék el rajta a tesztet, amelynek eredménye legkésőbb 6 óra elteltével a kezében van. Amennyiben pozitív, az ezzel összefüggő valamennyi ellátás ingyenes.
Február 1-től utazási korlátozásokat vezettek be (amikor ezt még a WHO sem tartotta szükségesnek), ingyen osztották a maszkokat és óriási fertőtlenítésbe fogtak a liftek nyomógombjaitól a játszóterekig. A héten már a muszlimok pénteki imája is elmaradt a mecsetekben, sőt jelenleg mind a 70 mecset zárva tart.
Aki az elmúlt 14 napban Olaszországban, Franciaországban, Spanyolországban vagy Németországban járt, március 15-től nem léphet be Szingapúrba, a helyiek pedig kéthetes karanténba kényszerülnek. Ám hogy a karantén ne okozzon elviselhetetlen terhet, egyéni vállalkozók esetén az állam napi 73 dollárnak megfelelő juttatást ad (kb. 22 ezer forintnak felel meg), a munkáltatóknak pedig előírta, hogy ezt az időszakot ne vonják le az éves szabadságból.
Tegyük hozzá, itt a karantén valóban szigorúan betartott otthonmaradást jelent, az a helyi, aki ezt megszegi, állandó letelepedési státusztát veszélyezteti. Mostanáig 200 koronavírusos beteget tartanak számon, halálos áldozat egyelőre nem volt.
Hasonló a forgatókönyv a másik közeli városállamban, Hongkongban is. Szintén a gyors reagálásnak, a hatékony kommunikációnak köszönhetően sikerült elkerülni a járvány robbanásszerű kitörését.
Az iskolákat már hetekkel ezelőtt bezárták, s zárva tartják egészen húsvétig. Bár az elmúlt hónapok tüntetéssorozata nyomán a Végrehajtó Tanács kevéssé népszerű, ám a világ egyik leghatékonyabb egészségügyi rendszereként számontartott hong kongi ezúttal is jól működik. Jelenleg 138 beteget tartanak számon, négyen hunytak el a járványban.
Egészen más a hangulat Indonéziában. „Mi nem lehetünk olyan transzparensek mint más országok. Mikor az első két vírusos esetet bejelentettük az emberek elkezdtek pánikszerűen vásárolni, a tőzsdeindex nagyot esett. Nagyon sok tényező van, ami minket, indonézeket különlegessé tesz, a lelki alkatunk, az életstílusunk, a karakterünk, a gondolkodásmódunk. És mindez jelentős kihívás a kormánynak” – nyilatkozta sokak megdöbbenésére az elnöki kabinet egyik hivatalnoka, Dany Amrul Ichdan.
Később maga az indonéz elnök, Joko Widodo is megerősítette, szándékosan tartottak vissza információkat a vírus terjedésével kapcsolatban, azért, hogy ne törjön ki pánik. Tény, hogy a járvány kínai felbukkanásától kezdve egészen márciusig nagy volt a csend az országban.
Egészségügyi szakemberek, nyugati diplomáciai testületek és civil szervezetek kongatták a vészharangot: lehetetlen, hogy a 270 milliós szigetvilágban egyetlen fertőzést sem találnak, amikor jelentős számú kínai él szerte az országban, a gazdasági, társadalmi kapcsolatok Kínával szorosan összefonódnak.
A fertőzés gócpontjából, Vuhanból, annak lezárása után az indonéz kormány 243 indonézt evakuált, akiket ugyan egy kis sziget régi katonai bázisára szállítottak kéthetes karanténba, ám rajtuk egyetlen tesztet sem végeztek, mondván az sokba került volna és egyébként is egészségesnek tűnt mindenki.
Jó eséllyel tehát a hallgatásnak, tagadásnak köszönhetően a vírus hosszú heteken keresztül minden óvintézkedés nélkül akadálytalanul terjedt egészen március 2-ig, az első két eset bejelentéséig. Talán ez idő alatt az indonéz vezetés vészforgatókönyvet dolgozott ki, forrásokat csoportosított az egészségügybe?
Épp ellenkezőleg, egyrészt azt kommunikálták, hogy a remek indonéz immunrendszernek, isteni beavatkozásnak, szerencsének köszönhetően a szigetországot elkerüli a járvány, másrészt pedig nyugati influenszerekre, youtuberekre költöttek 5 millió US dollárt azzal, hogy azok még több turistát vonzzanak Indonéziába.
A gazdasági nehézségekre vonatkozó félelmük ugyanis nem alaptalan, a kínai turisták elmaradása óta óriási nehézségekkel küzd a turizmus, Balira például 33 százalékkal kevesebb turista érkezett februárban, mint egy hónappal korábban, és a zuhanás csak tovább folytatódik. Közben március 13-án az indonéz tőzsde felfüggesztette működését, amire a 2008-as pénzügyi krízis óta nem volt példa.
A cikk írásakor Indonéziában 69 beteget tartanak számon (köztük a közlekedési minisztert), ezidáig 5 halott van. Pánik valóban nem tört ki, de a felvásárlási láz folytatódik és mind több a kérdőjel az átlag indonéz fejében. Jakarta déli kerületében mostanában egyre több házra teszik ki a kis sárga zászlót, ami annak a jele, hogy valaki meghalt.
Az emberek találgatnak; a hivatalos magyarázat szerint a monszun végéhez közeledve egyre több áldozatot szed a szúnyogok terjesztette dengue láz, de a többség most inkább a koronavírusra gyanakszik a sárga zászló láttán. Március 16-tól legalább két hétre bezárnak az iskolák, a kormány 132 kórházat jelölt ki a koronavírusos betegek fogadására, de egy napokban kiszivárgott jelentés szerint, ebből körülbelül 49 alkalmas az ellátásra.
Az egészségügyi intézményekben hiányzik a megfelelő védőfelszerelés, a Jakarta Post című újság arról számolt be, hogy egy nyugat-jávai kórházban az ápolók olcsó nylon esőköpenyt kapnak a karanténban elhelyezett betegek szállításához. A nagyobb rendezvényeket törölték, sőt arról hallani, hogy hamarosan a mecseteket is bezárják, ami példátlan lenne a világ legnépesebb muzulmán országában.
Az ország második legnagyobb muszlim szervezete, a Muhammadijah mindenesetre felállított egy testületet, aminek feladata, hogy tanácsokkal lássa el a kormányt a vírus elleni harcban. Vezetőjéül egy neves epidemológust, Dr. Corona Rintawant nevezték ki.
Bár a vallási szertartások korlátozása Malajziában is napirenden van, két hete 16 ezer ember gyűlt össze az Ijtima Tabligh muszlim ünnepre a Seri Petaling mecsetben. A jórészt malájok részvételével tartott rendezvényen, mint utóbb kiderült, tartolt a koronavírus, pár nappal később 5000-en kerültek karanténba, negyven malájnak már pozitív a tesztje. Ennek az eseménynek tudható be az eddigi legfiatalabb fertőzött megbetegedése is, aki egy 2 éves brunei kislány.
Ám a múlt hétvégén újra 30 ezer ember gyűlt össze Malajziában, ezúttal egy hindu vallási ünnepre a Teluk Bahang parton, amikor banánszárból készült, mécsessel és virággal megrakott apró kis csónakokat helyeztek vízre Penangban, de ennek nyomán szerencsére még nem jelentettek megbetegedést. Malajziában azonban már 197 fertőzött van, így további óvintézkedésként az elnök, Muhyiddin Yassin bejelentette, minden sport, vallási és társadalmi eseményt elhalasztanak egészen április 30-ig.
