Uniós közbeszerzés lélegeztetőgépekre

Uniós közbeszerzés lélegeztetőgépekre

Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöki posztjának várományosa beszédet mond az Európai Parlament plenáris ülésén Strasbourgban 2019. július 16-án (Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd)

Támogassa a Magyar Hangot!

Legyen Ön is előfizetőnk, rendelje házhoz a Magyar Hangot! Ha más módon támogatná a lapot ebben a nehéz helyzetben, azt is megteheti (PayPal és bankkártya is)! Köszönjük! ELŐFIZETEK

A tagállamokkal közös közbeszerzési eljárást kezdeményez és a határ-ellenőrzésekre vonatkozó útmutatót tesz közzé hétfőn az Európai Bizottság – jelentette be a testület elnöke.

Ursula von der Leyen rendkívüli videoüzenetben mondta el, hogy lélegeztetőkészülékekre és koronavírus-tesztekre vonatkozik majd a közbeszerzés, amelynek célja, hogy minél hamarabb oda kerüljenek ezek az eszközök, ahol leginkább kellenek. – Ez ma Olaszország, de pár hét múlva már más országoknak lesz ezekre nagy szüksége – mondta az elnök.

Von der Leyen azt is bejelentette, hogy a Bizottság vasárnap elfogadta a védőeszközök kiviteli engedélyezési rendszerét, ami megkönnyíti ezeknek az árucikkeknek tagállamok közötti mozgatását.

Mint mondta, az EU jelenleg három fronton dolgozik: együttműködik az iparral a termelés fellendítése érdekében, az EU-n belül tartja a szükséges védőeszközöket, és megosztja ezeket a tagállamok között.

– A védőeszközök más tagállamok számára történő eladásának nemzeti tilalma nem jó. Segítenünk kell egymásnak – mondta von der Leyen. Felhívta a figyelmet arra is, hogy nem szabad az ellátási láncot megakasztani. Jelenleg több ezer kamion vesztegel valamelyik belső határátkelő parkolójában, árukkal megrakodva, amelyek ha nem érik el rendeltetési céljukat, akkor ellátási gondok lesznek. Ráadásul ez a helyzet a járvány terjedése szempontjából sem jó, mert közegészségügyi kockázatot jelent.