Indul az új amerikai űrvédelmi rendszer kiépítése

Indul az új amerikai űrvédelmi rendszer kiépítése

A Pentagon alá tartozó, fejlett védelmi kutatásokat összefogó ügynökség, a DARPA Blackjack nevű kísérleti programjának látványterve (Forrás: DARPA)

Támogassa a Magyar Hangot!

Legyen Ön is előfizetőnk, rendelje házhoz a Magyar Hangot! Ha más módon támogatná a lapot ebben a nehéz helyzetben, azt is megteheti (PayPal és bankkártya is)! Köszönjük! ELŐFIZETEK

Az amerikai védelmi minisztérium megkezdte a nemzeti űrvédelmi rendszer kialakítását – jelentette be a tavaly márciusban létrehozott Űrfejlesztési Hivatal (Space Development Agency, SDA). A Ronald Reagan csillagháborús terveként is elhíresült, 1983-ban elindított, de abban a formájában soha meg nem valósított stratégiai védelmi kezdeményezés örökösének is tekinthető program célja az űrben alkalmazandó következő generációs struktúrák kifejlesztése. Alapját – ahogy arról beszámoltunk – a szintén Pentagon alá tartozó, fejlett védelmi kutatásokat összefogó ügynökség, a DARPA egyik, Blackjack nevű kísérleti projektje adta, amelyben húsz kis méretű kommunikációs műholdat kapcsoltak össze. A tervek szerint a rendszer vázát kisebb méretű, 50 és 500 kilogramm közötti szatellitek hálózatából építik ki.

Az SDA nyolc feladatköre közül nem egy már a Reagan-féle tervben is szerepelt, így például a ballisztikus és egyéb rakéták megfigyelése, nyomkövetése, becélzása, az űrből érkező tárgyak bemérése, megsemmisítése, illetve egy minden időjárási körülmények között működő jelzőrendszer a csapásmérések ellen. Mindez folyamatos kommunikáció és készenlét mellett. A programba a mesterséges intelligenciák lehetséges alkalmazása és a GPS-alapú technológiák zavarása is bekerült.

A rendszert alkotó első húsz műhold tervezésére, megépítésére, majd fellövésére május elején meghívásos közbeszerzést írtak ki, június elsejéig várják a beérkező ajánlatokat. A tervek szerint augusztus 10-én már szerződést is kötnének két kiválasztottal, amelyeknek 2022. július 31-éig kell leszállítania tíz-tíz kész eszközt, a 2022-es esztendő második felében pedig üzembe is helyeznék. Amennyiben sikeres lesz a fejlesztés, 2024-re a katonai vezetés már 150 egységből álló flottával számol. Egy műhold ötéves élettartam mellett nagyjából 10 millió dollárba kerülne.

A katonai csúcstechnológiai fejlesztésekre szakosodott amerikai C4ISRNET portál beszámolója alapján a mostani a nulladik fázis, és a harctéri kommunikációra fókuszál. Széles sávú, legalább 1 giga bit per secundumos adatátvitelre képes, műholdak közötti hálózatot akarnak, amely biztonságos csatornákon, bármiféle adatveszteség nélkül képes csatlakozni a fegyveres erők más kommunikációs csatornáihoz, így a légierő fejlett harctéri taktikai rendszeréhez és a szárazföldi egységek TITAN elnevezésű hálózatához is.

A jelenlegi fázis célkitűzése, hogy a műholdak valós idejű adatokkal tudják segíteni a levegőben lévő gépeket például taktikai csapásmérésekben. Érdekesség, hogy – többek között a költséghatékonyság miatt – az új hálózatnak a polgári műholdakat is igénybe kellene vennie, így a kommunikációban a hagyományos kereskedelmi szatellitflottát is használnák.

A napokban jelentették be azt is, hogy a Microsoft szakembereit is tömörítő SEAKR kutatócég nyerte el a DARPA Pit Boss („játékvezető”) elnevezésű, önműködő, mesterséges intelligencia vezérelte harctéri taktikai rendszer fejlesztését, amellyel a kereskedelmi műholdakat bármikor be lehetne vonni – elsősorban adatgyűjtést és -továbbítást érintő – katonai feladatokra.

Az SDA-igazgató, Derek Tournear szerint projektjük szerves része lesz az amerikai haderő új generációs, valamennyi fegyvernem kommunikációját egy platformon összekapcsoló egységes rendszerének, a JADC2-nek (Joint All-Domain Command and Control), de a NATO Link 16 elnevezésű harcászati kommunikációs hálózatával is kompatibilis lenne.

Közben a tavaly decemberben önállósított hatodik fegyvernem, az űrhaderő helyettes parancsnoka, David Thompson altábornagy arról beszélt, nemsokára a Kongresszus elé terjesztenek egy jelentést, amely lényegesen felgyorsítja a hadászati űrképességek fejlesztésével kapcsolatos közbeszerzéseket.

A védelmi tárca idénre 150 millió dollárt kért kutatásra, 48,2 milliót bérekre, a Kongresszus ebből 95+30,3 milliót szavazott meg az SDA számára. Az Inside Defense hadipari szakportál szerint a Pentagon 2021-ben 290 milliót, 2022- ben 869 milliót, 2023-ban 1,3 milliárdot, míg 2024-ben és 2025-ben két-kétmilliárdot szánna az Űrfejlesztési Hivatal működésére, 2025- ben pedig már évi 7,5 milliárd dollárt költene űrvédelmi kutatásokra.

Ennek a cikknek a nyomtatott változata a Magyar Hang 2020/20. számában jelent meg május 15-én.

Hetilapunkat megvásárolhatja az újságárusoknál, valamint elektronikus formában a Digitalstandon! És hogy mit talál még a 2020/20. számban? Itt megnézheti!