Ilyen arányú győzelemre senki sem számított – így kommentálta Aleksandar Vucic szerb államfő a választásokat, melynek eredményeként a Szerb Haladó Párt (SNS) történelmi, 62 százalékos támogatást szerzett, ami egész Európában egyedülálló. A haladók nem csak a köztársasági parlamentben szereztek hatalmas többséget, a vajdasági parlamentben is toronymagasan nyertek. Ráadásul úgy arattak diadalt, hogy mindeközben a teljes ellenzék megsemmisült, így most az a különös helyzet állt elő, hogy csaknem az egész szerb parlament a körvonalazódó kormánykoalíció tagja akar lenni.
A Vajdasági Magyarok Szövetsége (VMSZ) és második helyen végzett szocialisták az eddigiekhez hasonlóan továbbra is a haladókkal koalícióban képzelik el a jövőjüket, az Aleksandar Sapic olimpiai érmes vízilabdázó nevével fémjelzett Győzelem Szerbiának elnevezésű lista – amely szintén bejutott a szkupstinába – vezetője pedig már most jelezte, hogy ő is a koalíció részese akar lenni. Ha ez létrejön, akkor a királypártiakkal együtt – akik most, 75 év után újra bejutottak a parlamentbe – legfeljebb néhány olyan, nemzetiségi listáról bejutott képviselő marad a szerb parlamentben, aki nem kormányozna együtt Vucic pártjával.
Aki viszont azt hiszi, hogy ezek a pártok ténylegesen reprezentálják a szerb társadalmat, téved. Az ellenzék egy része ugyanis a bojkott mellett döntött, mivel nem találták biztosítottnak a feltételeket egy tisztességes választáshoz. Ez a csoport – amely a Szövetség Szerbiáért (SzS) nevű ernyőszervezet alá tömörült – sikeresnek ítélte a bojkottot, mivel szerintük a hatalom nem kapott legitimitást a lakosságtól, legalábbis Belgrádban nem, hiszen a főváros lakosságának csupán a 35 százaléka járult az urnák elé. Persze az 50 százalék körüli választási részvétel kétségtelenül rendkívül alacsony, ám ettől még jogilag érvénytelenek a választások.
Ugyancsak fontos politikai tényezőnek bizonyultak az elmúlt években azok a mozgalmak, amelyek ugyan nem tagjai az SzS-nek, most mégis a bojkott mellett döntöttek. Meg kell említeni azokat a pártokat is, amelyek ugyan nagy reményekkel indultak a választásokon, de nem sikerült bejutniuk, illetve azokat is, amelyek most kiestek a parlamenti padsorokból. Így túlzás nélkül állítható, hogy a teljes szerb ellenzék a parlamenten kívül rekedt, ám sokak számára ez mégsem jelent kudarcot. Több párt ugyanis abban bízik, hogy a politikai képviselet nélkül maradt szavazók újra mozgósíthatók lesznek, ahogy az történt a másfél évvel ezelőtt kezdődő tüntetési hullám idején is.
Sokan azonban attól tartanak, hogy a szerb haladók megpróbálják majd a külvilág felé azt a képet mutatni, mintha létezne parlamenti ellenzék az országban. Így bár Sapic pártja a koalíció tagja akar lenni, aligha fogják Vucicék bevenni a kormányba. Sőt még az is könnyen előfordulhat, hogy a parlamenti mandátumok 75 százalékát birtokló haladók egyszerűen ellenzékbe küldik eddigi szoros szövetségesüket, a szocialistákat pusztán azért, hogy fel tudjanak mutatni valamiféle ellenzéket.
És ez még nem minden. Vucicék talán maguk is tudják, hogy ezt a választást már-már kellemetlenül túlnyerték, így már most különböző pozíciókat ígérnek a parlamenten kívül maradt pártok politikusainak, akik valószínűleg azzal okoznának a legtöbb kárt a kormánynak, ha nemet mondanának erre az ajánlatra.
De nem csak a látszatellenzék összefabrikálása jelenthet problémát a szerb haladóknak az elkövetkezendő időszakban. Az acélos parlamenti többség a nagyhatalmakat is arra fogja most sarkallni, hogy határozottabb elvárásokat fogalmazzanak meg Vuciccsal szemben. Ezek közül egyértelműen kiemelkedik Koszovó elismerésének kérdése, ami az elkövetkezendő időszak legfontosabb témája lesz. Az ország európai integrációjának kérdésköre is ide tartozik, amellyel kapcsolatban még bőven akad tennivalója Szerbiának – mindenekelőtt a jogállamiság terén.
Ennek a cikknek a nyomtatott változata a Magyar Hang 2020/26. számában jelent meg június 26-án.
Hetilapunkat megvásárolhatja az újságárusoknál, vagy digitálisan! És, hogy miről olvashat még a 26. számban? Itt megnézheti!
