Miután a július elején tartott legutóbbi tárgyalások egy nappal korábban értek véget, az újabb egyeztetések sem hoztak áttörést. Lehetséges a megállapodás, vagy jön a rendezetlen kilépés?
A múlt héten tartották az Egyesült Királyság Európai Unióból való kilépésének részleteit tisztázó tárgyalások hatodik körét. Michel Barnier, az Európai Unió tárgyalóküldöttségének vezetője és David Frost, a brit kormány főtárgyalója Londonban folytattak megbeszéléseket, azonban a felek ezúttal sem jutottak közelebb egy mindenkinek elfogadható megoldáshoz. Barnier úgy fogalmazott, hogy a megállapodás „ezen a ponton valószínűtlennek” tűnik, míg Frost a felek álláspontja közötti „jelentős különbségeket” emelete ki, főként a versenyszabályok és a halászati jogok kérdésében.
Az elmúlt hetek és hónapok arra mutatnak, hogy az újra és újra visszatérő ír-északír határkérdés mellett ez a két témakör lesz az, ami igazán próbára teszi majd a felek kompromisszumkészségét. Azonban amennyiben szeretnék elkerülni a rendezetlen kilépést, akkor legkésőbb szeptemberben végső megállapodásra kell jutniuk, és ehhez az előbb említett két kérdés gordiuszi csomóját kéne kibogozniuk.
A brit halászati és halfeldolgozói ipar több, mint 24 ezer embert foglalkoztat (az ország munkaerejének 0,1 százalékát) és 1,4 milliárd font fölött járul hozzá az ország GDP-jéhez (ami a teljes bruttó nemzeti össztermék 0,12 százaléka). A számok azonban nem mutatják meg az iparág valódi súlyát: a kérdés szimbolikus jelentőséggel bír azon brit munkásosztálybeli szavazók részére, akik a brexit-kampány leghangosabb támogatói és szavazataikkal jelentősen hozzájárultak a jelenlegi konzervatív kormány 2018-as választási győzelméhez.
A hatályban lévő európai közös halászati politika jegyében az unió államai lényegében teljes hozzáféréssel rendelkeznek a többi tagállam vizeihez, a kihalászható halak mennyisége, illetve a különböző nemzetek halászai által kifogható halfajták aránya korábbi adatok alapján került megállapításra. A londoni kormány szerint a jelenlegi megállapodás nem kedvez a brit halászoknak, és a norvégokhoz hasonlóan a britek is évente szeretnék megtárgyalni az uniós tagok hozzáférését halászati területeikhez. Ennek értelmében a külön megállapodott kivételektől eltekintve „brit halászokat a brit halaknak” mottót követnék.
Az uniós halászati- és halfeldolgozó ipar lobbija ezzel szemben a status quo-t támogatja, ami elveti az éves rendszerességű újratárgyalás lehetőségét. Június 5-én Barnier ezzel a témával kapcsolatban úgy fogalmazott: „Az EU a status quo-t szeretné, az Egyesült Királyság mindent meg akar változtatni. Ha meg akarunk állapodni, valahol e két álláspont között kell kiegyeznünk.” A csütörtökön véget ért tárgyalások nem sok előrelépést hoztak ebben a kérdésben, Barnier szerint a britek nem mutattak „hajlandóságot a holtpontról való elmozdulásra”, illetve változtatni eredeti álláspontjukon.
A másik fontos – és eddig megoldhatatlannak tűnő – kérdés az „egyenlő versenyfeltételek” (level playing field) biztosítása. Ez annyit jelent, hogy a felek olyan alapvető munkajogi és környezetvédelmi, valamint az adókra és az állami támogatásokra vonatkozó szabályokat határoznak meg, amiktől a későbbiekben sem térhetnek el.
Ezek a megegyezések az EU-n belül is jelen vannak, betartásukat az Európai Bizottság és az Európai Bíróság felügyeli. A britek alapvetően az EU Kínával, vagy Kanadával kötött megegyezéseit vennék alapul, ami viszonylag kevés ilyen kitétellel rendelkezik. Az uniós tárgyalók félelmét a britek közelsége és belső piacának mérete váltja ki, illetve az, hogy a (nemzetközi) cégeknek tett engedmények előbb utóbb egy mindenki számára káros deregulációs versenyhez vezetnének.
Boris Johnson brit miniszterelnök viszont nehezen tudná eladni, hogy a „brexit szabadságharc” hogyan vezetett oda, hogy az ország továbbra is az uniós szabályozásoknak „engedelmeskedik”. A brit főtárgyaló a július eleji egyeztetések után elmondta, hogy bár ez a kérdéskör továbbra is megoldatlan, Barnier „pragmatikusnak” mutatkozott az Európai Bíróság brexit utáni szerepére vonatkozóan, ami azt jelzi, hogy az álláspontok –hangyalépésenként – közelednek egymáshoz.
A fentebb részletezett kérdések alapvető különbségeket mutatnak a két fél hozzáállása között. Míg az EU egy átfogó, minden területre vonatkozó, többé-kevésbé koherens megállapodásban gondolkozik, a britek egy egyfajta à la carte megoldásra törekednek, a nekik kedvező dolgokat kiválogatva az EU-s menüről. Ennek értelmében egyszerre szeretnék tányérjukon tudni a független szabályalkotást és a szabadpiachoz való hozzáférést is.
Mindeközben az unió egyrészt tagállamainak érdeke védelmében, másrészt a további kilépések megakadályozása érdekében ragaszkodik makacsul saját álláspontjához, csökkentve a kompromisszum elérésének lehetőségét. Amennyiben nem születik megállapodás, jöhet a rendezetlen kilépés és a Kereskedelmi Világszervezet (WTO) szabályai szerinti üzletelés. (Jelenleg az EU csupán 30 állammal kereskedik pusztán a WTO szabályai alapján).
Amennyiben ez bekövetkezik, az Egyesült Királyság brexit következményeképp elszenvedett veszteségei tovább fognak nőni, miközben a Bloomberg amerikai gazdasági hírügynökség becslései alapján már 2020 végére majdnem annyit vesztettek (200 milliárd font), mint amennyit 1973 és 2020 között összesen befizettek az EU büdzséjébe (215 milliárd font).
