Házi őrizetbe helyeztek több kikötői tisztségviselőt a bejrúti robbanás miatt

Házi őrizetbe helyeztek több kikötői tisztségviselőt a bejrúti robbanás miatt

A pusztítás nyomai a bejrúti kikötőben történt előző napi hatalmas robbanást követően 2020. augusztus 5-én (Fotó: MTI/EPA/Vael Hamzeh)

Támogassa a Magyar Hangot!

Legyen Ön is előfizetőnk, rendelje házhoz a Magyar Hangot! Ha más módon támogatná a lapot ebben a nehéz helyzetben, azt is megteheti (PayPal és bankkártya is)! Köszönjük! ELŐFIZETEK

A bejrúti kikötő több vezető tisztségviselőjét is házi őrizetbe helyezték szerda késő délután az egy nappal korábbi brutális robbanással összefüggésbe – jelentette a BBC. Azt, hogy pontosan hány személyről van szó, sem a brit közszolgálati adó, sem a pánarab hírtelevízió, az al-Dzsazíra sem tudta számszerűsíteni. Az elnöki hivatal Bejrútban rendkívüli állapotot bejelentő közleményét idézve, a libanoni an-Anhar angol nyelvű kiadása is arról írt, az államfői utasítás szerint mindazokat házi őrizetbe kell helyezni, akinek bármi köze lehetett a kikötői raktárban éveki tárolt, majd felrobbant 2750 tonna ammónium-nitráthoz.

Hasszán Korajtem, a kikötő BBC által idézett vezetője arról beszélt, amikor a bíróság úgy döntött, a kikötői raktárban őrizzék az anyagot, tudatában volt annak, hogy ammónium-nitrát rendkívül veszélyes, ám nem sejtette, hogy ennyire. A vámügyek főparancsnoka, Badri Dáher szerint hivatala kérte, hogy szállítság el a vegyi anyagot onnan, ám az nem történt meg.

A libanoni fővárost teljesen letaroló keddi detonáció után Misel Áún államfő a felelősök példás és kemény megbüntetését ígérte. Az persze még kérdés, ki és milyen vizsgálatot folytathat. A Naharnet.com hírportál beszámolója szerint négy egykori libanoni kormányfő – Szaad Haríri, Nadzsib Mikati, Fuád Szaniora és Támam Szálam – pánarab vagy nemzetközi vizsgálatot szorgalmazna, vagy az Arab Liga vagy az ENSZ égisze alatt. Az Amnesty International nemzetközi jogvédő szervezet ugyancsak nemzetközi vizsgálatra szólított.

Hamad Hasszán egészségügyi miniszter szerdán kiadott hivatalos közleménye szerint 135 vesztették életüket a robbanásban, míg nagyjából ötezren sérültek meg. A libanoni The Daily Star rövid tudósításából az is kiderült, két hétre hirdettek rendkívüli állapotot a fővárosban, amelyet katasztrófa sújtotta övezetté is minősítettek. Az al-Dzsazíra közben idézte Bejrút kormányzóját, aki az al-Hadat tévécsatornának arról beszélt, a fővárost mintegy 10-15 milliárd dolláros kár érte. Friss műholdképeken egyébként jól látható a pusztítás mértéke, a korábbi felvételekhez képest a detonáció gyakorlatilag eltüntette a kikötőt.

A bejrúti kormányzó szerint jelenleg búzából is limitált mennyiség áll rendelkezésre. A főváros kikötőjének közelében lévő tárolók ugyanis súlyosan megsérültek, az itt tárolt gabona szeméttel és mérgező anyagokkal keveredett, így az AP jelentése alapján erről le lehet mondani.

A gazdasági miniszter bejelentése szerint az ország sürgős importra szorul, hiszen a gabona tartalékok 85 százalékát elveszítette. A rendkívüli állapotról szóló rendelkezésben egyébként külön szabályozást vezettek be a lisztről, amit most csak sütésre lehet használni. A gabonahiány csak tetézi a tragédiát, ami komoly hatással lesz a teljes libanoni lakosság életére, az ország ugyanis súlyos, modern kori történetének legnagyobb gazdasági válságát éli át.

A robbanás következtében elsüllyedt a kikötő dokkjában horgonyzó Orient Queen óceánjáró is. A NNA libanoni állami hírügynökség a tulajdonos, Mari Abu Mehri libanoni üzletemberre hivatkozva azt közölte, az 1989-ben épült, 121 méter hosszú hajó legénységnek fedélzeten tartózkodó két tagja meghalt, míg heten megsérültek.

A Shiparrested.com oldalra hivatkozva a BBC azt is írja, hogy az ammónium-nitrátot eredetileg egy moldovai zászló alatt közlekedő, Rhosus nevű hajó szállította, amely technikai problémák miatt keveredett be a bejrúti kikötőbe. A rakományt elvileg Grúziából vitte volna Mozambikba, ám miután átvizsgálták, megtiltották, hogy továbbálljon. A hajót aztán magára hagyták a tulajdonosai megannyi jogi vitát gerjesztve ezzel. A beszámoló szerint a rakomány így került a kikötői raktárba.

Elhalasztották az ítélethirdetést Rafík Haríri meggyilkolásának ügyében

Az ENSZ hágai székhelyű libanoni különleges bírósága bejelentette szerdán, hogy elhalasztja az ítélethirdetést Rafík Haríri volt libanoni kormányfő 2005-ös meggyilkolása ügyében – jelentette az MTI. A törvényszék a Libanon fővárosában, Bejrútban kedden bekövetkezett pusztító erejű robbanás miatt döntött így. A perben pénteken hirdettek volna ítéletet, ám az új dátum augusztus 18. Az ENSZ-bíróság közleményében együttérzését és szolidaritását fejezte ki a libanoni néppel az országot sújtó tragikus esemény miatt. A kedd esti robbanás következtében legalább 135-en vesztették életüket, a sebesültek száma hozzávetőleg ötezer.

Rafík Harírival és 22 másik emberrel egy robbanóanyaggal megrakott gépkocsival végrehajtott öngyilkos merénylet végzett 2005. február 14-én Bejrútban. A hatalmas erejű detonációban további több mint 220 ember sebesült meg. A volt kormányfőt vélhetően szíriai közreműködéssel gyilkolták meg. A merényletet követő tüntetések hatására Szíria kivonta 1976 óta Libanonban állomásozó csapatait. Az ENSZ égisze alatt működő libanoni különleges bíróság a Hezbollah radikális síita szervezet négy állítólagos tagja ellen indított pert a vádlottak távollétében tárgyalta, a szervezet ugyanis mindvégig tagadta, hogy köze volt a merénylethez, ezért a négy vádlott kiadását is megtagadta.

A cikket Balogh Roland és Stier Gábor készítette.