Hiába mondott le a kormány, folytatódnak a tüntetések Bejrútban

Hiába mondott le a kormány, folytatódnak a tüntetések Bejrútban

A kormány és a politikai elit távozását követelő tüntetők által felgyújtott útakadály ég Bejrútban 2020. augusztus 8-án, négy nappal azután, hogy a libanoni főváros kikötőjében óriási robbanás történt (Fotó: MTI/AP/Felipe Dana)

Támogassa a Magyar Hangot!

Legyen Ön is előfizetőnk, rendelje házhoz a Magyar Hangot! Ha más módon támogatná a lapot ebben a nehéz helyzetben, azt is megteheti (PayPal és bankkártya is)! Köszönjük! ELŐFIZETEK

Több mint negyven ember megsérült a rendfenntartó erőkkel történt összecsapásokban hétfő este a libanoni fővárosban, Bejrútban – számolt be a helyi vöröskereszt. Hét ember kórházba is került. A hatóságok katonai és rendőri erőket vetettek be a rend helyreállítására.

Mint az MTI hírül adja, hétfőn ismét nagy tömeg gyűlt össze a libanoni főváros központjában. Az embereket fellelkesítette az, hogy lemondott a Haszan Diáb miniszterelnök vezette kormány a múlt kedden történt robbanás miatt. A résztvevők a főváros egyik központi terére igyekeztek, hogy bejussanak és elfoglalják a törvényhozás épületét.

Az ellenzék vezetői ugyanis a kormány távozását követően azzal álltak elő, hogy oszlassák fel a parlamentet, és tartsanak előre hozott választásokat. Azt is követelték, hogy induljon nemzetközi vizsgálat a kikötői robbanás ügyében, amelyben augusztus negyedikén, több mint 2700 tonna, évek óta a kikötőben tárolt ammónium-nitrát robbant fel. A detonáció legalább 160 embert megölt, hatezret megsebesített, és százezrek otthona vált lakhatatlanná.

Mint kiderült, az illetékesek éveken át rendszeresen figyelmeztették a hatóságokat, hogy a hatalmas mennyiségű ammónium-nitrát kikötői tárolása veszélyt jelent, de senki nem tett semmit annak érdekében, hogy a vegyszert elszállítsák a raktárból.

Egy aktivista azt mondta, hogy a hatóságok a lehető legkönnyebb megoldást választották a miniszterelnök menesztésével, most majd új kormányt alakítanak ahelyett, hogy gyökeres reformokat hajtanának végre. Azt akarják elérni, hogy a korrupcióba süllyedt teljes politikai osztály távozzon.

A Lebanon Debate című híroldal hétfő este azt írta, a kormány távozásának egyik oka az volt, hogy a testületen belül sem volt egyetértés a nemzetközi szakértők bevonásáról a kikötői robbanás vizsgálatába. A hírportál szerint az elmúlt napokban a kormány által létrehozott különleges bizottság nem jutott semmilyen eredményre a történtek feltárásában.

Korábban Mohammed Fahmi belügyminiszter még azt mondta, nem szükséges, hogy Libanon külföldi szakértőket vonjon be a vizsgálatokba, mert a történtek kivizsgálásához elegendő a helyi nyomozói és igazságügyi szervek szakértelme.