Olasz járványgóctól féltik a kínaiakat

Olasz járványgóctól féltik a kínaiakat

Orvosok műtenek egy koronavírussal fertőzött pácienst a San Matteo kórház intenzív osztályán az észak-olaszországi Paviában 2020. március 26-án (Fotó: MTI/AP/LaPresse/Claudio Furlan)

Támogassa a Magyar Hangot!

Legyen Ön is előfizetőnk, rendelje házhoz a Magyar Hangot! Ha más módon támogatná a lapot ebben a nehéz helyzetben, azt is megteheti (PayPal és bankkártya is)! Köszönjük! ELŐFIZETEK

Fordult a kocka: míg tavasszal még arról írtak az olasz lapok, hogy a kínai turisták hurcolják be a koronavírust, a napokban Kína római nagykövetsége adott ki figyelmeztetést az ázsiai ország állampolgárainak, hogy ne legyenek túl optimisták az európai helyzetet illetően. Mostanában ugyanis csaknem száz kínai turista illetve diák kapta el a koronavírust Olaszországban – írja a South China Morning Post. 

Csütörtökön csaknem 9 ezer új fertőzöttet jelentettek be Olaszországban, ami magasabb mint a márciusi csúcs, amikor napi mintegy 6500 új esetet regisztráltak. A nyár folyamán napi 100-200 között ingadozott az új fertőzöttek száma, majd augusztustól új erőre kapott a járvány.

A kínai nagykövetség már szeptemberben figyelmeztette az Olaszországban tanuló kínai diákokat, hogy kerüljék a  tömegrendezvényeket, a csoportosulásokat és fokozottan ügyeljenek a higiénia betartására.

Mint ismert, kedd óta a Conti-kormány  ismét szigorította az óvintézkedéseket, Az egyelőre harminc napig érvényes rendelkezések között szerepel a bárok, presszók, szórakozóhelyek este kilenc órai bezárása a fiatalok utcai tömörüléseinek felszámolására. Az óvintézkedések betartására szólítottak fel a lakásokban is, a nem egy fedél alatt élők közötti szájmaszk-viselés szorgalmazásával. Tanácsolt, hogy a lakásokban se tartózkodjon hatnál több, nem együtt élő személy. 

Kínában egyelőre nagyon sikeres a védekezés, pénteken mindössze 24 új esetet jelentettek, az összes fertőzött száma pedig 86 546 a Worldometers statisztikai oldal adatai szerint, míg Olaszországban 381 602-re rúg a számuk.