Az országunk a pokol felé halad, ha nem sikerül mielőbb megalakítani az új kormányt – nyilatkozta közel egy hónapja Misel Áún libanoni elnök, és ez aligha tűnik túlzásnak a jelenlegi helyzetben. A jelek szerint ugyanis a kormány megalakításának késlekedése csak tovább erősítette az országban a felekezeti ellentéteket, így mostanra mindegyik vallási közösség többet szeretne harapni a hatalmi tortából, mint ami eddig az ország alkotmánya alapján megillette.
Mint ismert, a közel-keleti országban már több mint egy éve tart a gazdasági válság, amelynek elsődleges oka az ország eladósodottsága. De hogy mindez ne legyen elég, augusztus 4-én hatalmas robbanás rázta meg a libanoni fővárost, amelyben több mint háromszázezer ember otthona rongálódott meg, kétszázan meghaltak, közel hétezren megsebesültek. A tragikus esemény miatt heves tüntetések kezdődtek a kormányzati körökben tapasztalható korrupció miatt, ami után Hasszán Diáb miniszterelnök úgy döntött, hogy benyújtja a kormánya lemondását. Ezek után Musztafa Adib kijelölt miniszterelnököt bízták meg azzal, hogy hozzon tető alá egy új kormányt, azonban a politikus kísérlete kudarccal végződött. A kormányalakítás belpolitikai harcok áldozata lett, így egyelőre még távolról sem látszik, ki vezeti az országot az elkövetkezendő években.
Tovább ront a helyzeten, hogy a bejrúti robbanás nyomán előállt válságban egyre több politikai szereplő érzi úgy, eljött az ő idejük, hogy változtassanak az eddigi status quón. Ennek alapjait a libanoni alkotmány rögzíti, melynek értelmében az elnöki tisztség a keresztényeket, a miniszterelnöki poszt a szunnitákat, a parlamenti elnöki szék pedig a síitákat illeti. Ez a rendszer – amelyet a vallási felekezetek képviseletének biztosítására találtak ki – az elmúlt évtizedekben azért bizonyult működőképesnek, mert az eltérő felekezetek mindig képesek voltak engedményeket tenni a másiknak. Most azonban mintha a három felekezet megfeledkezett volna a múltról.
Így például Nábih Berri, a síita Amal Mozgalom vezetője, valamint szövetségese, az Irán támogatta Hezbollah síita mozgalom a kormányalakítási tárgyalásokon azt követelte, hogy a pénzügyminiszteri posztot adják síita politikusnak. Követelésük persze eleve teljesíthetetlen lett volna, hiszen ehhez alkotmányos reformokra lenne szükség. A szunniták ráadásul hallani sem akarnak erről, hiszen az egyben azt jelentené, hogy az általuk adott miniszterelnök pozíciója gyengülne. A keresztény közösség vezetése sem hajlandó bármit is feladni az általa megszerzett pozíciókból, amelyek közül az elnökség feletti ellenőrzés a legfontosabb. Egyik fél sem volt tehát képes arra, hogy kompromisszumokat tegyen egy koalíciós kormány megalakítása érdekében.
Jól jelzi a folyamatokat, hogy míg júliusban – vagyis a bejrúti robbanás előtt – 112 százalékosra rúgott az infláció az előző év azonos időszakához viszonyítva, addig augusztus végére ez a szám 120-ra ugrott. Habár a munkanélküliek aránya az országban már jó ideje 30 százalék felett van, a szegénységi küszöb alatt élők aránya pedig 55 százalékos, a megugró infláció tovább növelte az elszegényedést, miközben az országnak a koronavírus-járvánnyal is meg kell küzdenie.
Ezért mostanra egyre több szakértő ért egyet Misel Áún fentebb idézett szavaival. De olyanok is vannak, akik nem csak a gazdasági válság mélyülése okán látják megnyílni a pokol kapuit. Ők attól tartanak, ha új kormány hiányában súlyosbodik a politikai válság, akkor az könnyen oda vezethet, hogy a három fő felekezet még inkább a saját útját akarja járni, ez pedig veszélyezteti az ország politikai egységét. És akkor még nem is volt szó azokról az aggodalmakról, amelyeket újabban egyre több biztonságpolitikai szakértő hangoztat: szerintük a mostani válságból leginkább a szélsőségesek fognak profitálni.
Ennek a cikknek a nyomtatott változata a Magyar Hang 2020/42. számában jelent meg október 16-án.
Hetilapunkat megvásárolhatja az újságárusoknál, valamint elektronikus formában! És hogy mit talál még a 2020/42. számban? Itt megnézheti!
