Kevés olyan párt van Európában, amelyik olyan sokáig volt vezető pozícióban, mint a montenegrói Szocialisták Demokratikus Pártja (DPS). A montenegrói kommunisták utódpártja három évtizeden keresztül volt hatalmon. Így amellett, hogy az ország politikai főszereplője lett, a hozzá közel álló üzletemberek révén rendkívül fontos pozíciókat szerzett a gazdaságban, és ezzel még tovább erősítette kivételezett helyzetét. Ám most, hogy a DPS az augusztusi parlamenti választásokon alulmaradt az ellene szerveződő ellenzéki blokkokkal szemben, egyre inkább úgy néz ki, hogy a párt végleg elindult lefelé a lejtőn.
Jól jelzik ezt a népszerűségi mutatók. Míg a közvélemény-kutatók augusztusban 35 százalékot jósoltak a DPS-nek a választásokon (ez az előrejelzésük pontosnak bizonyult), addig legutóbb már csak 29 százalékot mértek a pártnak. És bár sokan ezt az esést a választási vereség természetes következményének tartják, mostanra egyre több az intő jel, hogy a montenegrói illiberalizmus zászlóshajója zátonyra futott. Ezt erősíti az is, hogy nemrég kitudódott: a párt egyik alapítója, Milica Pejanovic-Djurisic elhagyja a DPS-t, és új pártot alakít. Mindez azért fontos a DPS életében, mert a politikusnő hosszú ideig a DPS szimbóluma volt, az ENSZ-ben is képviselte az országát. Pejanovic-Djurisic azért döntött így, mert szerinte pártja lejáratta magát a korrupciós ügyeivel, és egy ilyen helyzetben sokkal könnyebb új pártot alapítani, mint megharcolni a mostani pártelnökkel, Milo Djukanoviccsal, aki egyben a balkáni miniállam köztársasági elnöke is. És bár egyesek úgy látják, hogy a távozása nem ver nagy hullámokat, számukra nem sok jót ígér, hogy az új párthoz várhatóan csatlakozik Igor Luksic egykori miniszterelnök is, aki szintén búcsút mondana a montenegrói szocialistáknak.
Mára a párt tagjai közül egyre többen aggódnak, hogy a Szerbiai Szocialisták Pártjának sorsára jutnak, amely Slobodan Milosevic bukása után domináns erőből tízszázalékos középpárttá zsugorodott, és ezen a szerb szocialisták azóta sem tudtak változtatni. Az igazi probléma vélhetően abban keresendő, hogy Djukanovic az elmúlt években olyan sikeresen szabadult meg pártbeli ellenfeleitől, hogy mostanra már nem akad egyetlen ember sem, aki képes lenne belülről megreformálni a szervezetet.
Ennél is aggasztóbb, hogy a DPS korábbi támogatói újabban egyre kevesebb hajlandóságot mutatnak a párt pénzelésére. Ez a tagságot is érzékenyen érinti, ami most, hogy a DPS kiesett a kormányból, várhatóan apadásnak indul. De ez még mindig kisebb veszteség annál, mint amitől a párt felső vezetésében tartanak: ha a parlamentbe jutott 30 képviselőjük közül többen elhagyják a frakciót, még inkább marginalizálja a DPS-t.
A montenegrói szocialisták persze mindent megtesznek, hogy valamiképpen mégis nyeregben maradjanak. Mint nemrég kiderült, a még hivatalban lévő ügyvezető kormányban azon dolgoznak, hogy időben elhelyezzék a különböző minisztériumokban és állami intézményekben a DPS kádereit, akik így könnyedén átvészelhetik az elkövetkezendő négy évet a következő választásokig. Ennél is fontosabb most Milo Djukanovic szerepe, aki államfőként még évekig politikai társbérletben lesz az ellenfeleivel. Habár a formálódó ellenzéki kormánykoalíció a választások éjszakáján békejobbot nyújtott a szocialistáknak, ők most mégis arra számítanak, az elkövetkezendő időszakban Djukanovic mindent meg fog tenni azért, hogy valamiképpen akadályozza a kormány munkáját. Szakértők szerint azonban ez aligha fogja helyzetbe hozni újra a DPS-t, ugyanis a párt mostani válsága jóval mélyebb annál, mint hogy egyszerű politikai húzásokkal megmenthető legyen a további pusztulástól.
Ennek a cikknek a nyomtatott változata a Magyar Hang 2020/41 számában jelent meg október 9-én.
Hetilapunkat megvásárolhatja az újságárusoknál, valamint elektronikus formában! És hogy mit talál még a 2020/41. számban? Itt megnézheti!
