Késes támadás volt a nizzai bazilikában, hárman meghaltak

Késes támadás volt a nizzai bazilikában, hárman meghaltak

Rendőrök a nizzai Notre-Dame-bazilika közelében elkövetett késes támadás helyszínén 2020. október 29-én (Fotó: MTI/EPA/Sebastien Nogier)

Támogassa a Magyar Hangot!

Legyen Ön is előfizetőnk, rendelje házhoz a Magyar Hangot! Ha más módon támogatná a lapot ebben a nehéz helyzetben, azt is megteheti (PayPal és bankkártya is)! Köszönjük! ELŐFIZETEK

Három ember halt meg egy késes támadásban Nizzában csütörtök reggel, 9 óra körül – közölte a város polgármestere. Christian Estrosi elmondta, terrortámadás történt a Notre-Dame bazilikánál, a városközpontban. A polgármester arról is beszélt, hogy a gyanúsított azt kiáltotta, „Allah Akbar”, mint hozzátette: minden terrorizmusra utal.

A rendőrség tájékoztatása szerint az egyik áldozatot, egy nőt szinte lefejeztek. A támadó a templom 45 éves sekrestyésével is végzett. A harmadik áldozat egy 30 év körüli nő volt, akit miután megsebesített a támadó, még ki tudott menekülni a templomból, ám egy közeli kávézóban összeesett és meghalt. A legfrissebb hírek szerint az áldozatok a templomban imádkoztak, és az egyik szemtanú a város által kiépített speciális védelmi rendszeren keresztül riasztott – írja a BBC.

A Guardian közlése szerint 9 órakor lépett be a merénylő a templomba, majd a következő 10 percben megölt három embert, 9:10-kor pedig elfogták. Az ügyben a terrorellenes ügyészség indított nyomozást, „terrorista szervezettel összefüggő gyilkosságok” miatt

Négy évvel a teherautós terrortámadás után

„Először a tanár, majd az iszlám-fasiszta barbárság a templomban történő támadás mellett döntött. Újra, nagyon szimbolikus ez” – mondta Estrosi. Hozzátette: az egész város sokkolták a történtek. Nizzában egyébként nem ez az első súlyos terrortámadás, négy évvel ezelőtt ugyanitt történt már egy brutális vérengzés. A támadó, Mohamed Lahouaiej Bouhlel 86 embert ölt meg 2016. július 14-én, míg 458-an megsebesültek. Az iszlamista merénylő akkor egy teherautóval hajtott a tömegbe az Angol sétányon. Néhány nappal később pedig egy újabb terrorista cselekmény történt Franciaországban, Saint-Etienne-du-Rouvray templomában. Az elkövetők, Adel Kermiche és Abdel Malik Petitjean egy katolikus papot, Jacques Hamel atyát gyilkolták meg.

 A péksüteményárus értesítette a rendőröket

– Épp croissant-okat adtam el, amikor belépett az ajtón egy férfi, és azt mondta: uram, egy lefejezett nő van a szemközti katedrálisban – erről beszélt a BFMTV-nek a Brioche Chaude éttermet üzemeltető David, aki aztán kihívta a rendőrséget. Mint hozzátette, elsőre nem is hitt a férfinak, de ő elismételte, mit látott, így aztán az étteremvezető a katedrálishoz sietett, majd riasztotta a hatóságokat. Elmondása szerint a történtekről beszámoló ember a templomból érkezett, és csak ennyit tudott mondani, teljesen sokkolták a történtek. Ugyanez történt vele is, még a nyilatkozat idején is folyamatosan remegett a közlése alapján.

A rendőrség azt közölte, hogy a támadó a letartóztatása során megsebesült, kórházba szállították. Jelenlegi ismereteik szerint egyedül cselekedett. A rendőrök lövéseket is leadtak, el is találták a merénylőt. Papírok nem voltak nála, de hírek szerint már azonosították. A tunéziai származású, 21 éves Brahim Aouissaoui egy migránsokat szállító hajóval érkezett szeptember 20-án Lampedusára. Két hétig karanténban volt, majd a pugliai Bari egyik táborába helyezték át október 9-én. A helyi hatóságok azonosították, azonban nem regisztrálták veszélyes személyként. A bevált gyakorlat szerint ezt követően kiutasítási papírt kapott, amivel szabadon elhagyhatta a befogadóközpontot, majd innen utazott tovább Franciaországba.

Megszólaltak a harangok

Gérald Darmanin belügyminiszter válságértekezletet hívott össze. Arra kérte a helyieket, hogy kerüljék a környéket. „Kétségtelen, hogy nagyon komoly kihívás, ami most megcsapta hazánkat” – mondta Jean Castex miniszterelnök a parlamentben, ahol egy perces felállással emlékeztek az áldozatokra.

Csütörtök délután 3 órakor Franciaország-szerte megszólaltak a templomok lélekharangjai a nizzai támadás áldozatainak emlékére.

Országunkra iszlamista terrorista támadt rá – jelentette ki Emmanuel Macron francia elnök a nizzai Notre-Dame bazilika előtt. Szerinte egyértelmű, hogy hogy „Franciaországot támadták meg”, majd egységre szólította fel az országot, és arra, hogy ne engedjenek a terror szellemének. Macron azt is bejelentette, hogy 3000-ről 7000-re növelik a Sentinel nevű terrorelhárító egységben a katonák és rendőrök számát.

Eközben az elektronikus hírközlésért felelős francia államtitkár, Cédric O arra kérte a Twitter vezetését, hogy függessze fel Mahathir Mohamad volt malajziai miniszterelnök Twitter-fiókját. Mohamad csütörtökön ugyanis azt írta a közösségi médiában, hogy a muszlimoknak „joguk van franciák millióit megölni a múlt bűnei miatt”.

Orbán Viktor miniszterelnök a magyar emberek nevében együttérzését fejezte ki a francia nemzetnek, és sok erőt kívánt az áldozatok családjainak abban a levélben, amit Emmanuel Macron köztársasági elnöknek küldött – tájékoztatta az MTI-t Havasi Bertalan, a Miniszterelnöki Sajtóiroda vezetője. Mint írta, mély megdöbbenéssel értesült a Nizzában elkövetett szörnyű terrortámadásról. „A mai és az elmúlt hetek támadásai is egyértelműen megmutatták, hogy közös európai kultúránk, életmódunk és értékeink a szélsőséges terrorizmus célkeresztjébe kerültek” – fogalmazott a magyar miniszterelnök. Orbán Viktor biztosította Franciaország államfőjét Magyarország támogatásáról ezekben a nehéz órákban. „Készen állunk arra, hogy egyesítsük erőinket a hagyományos európai értékek és a hagyományos európai életforma megvédése érdekében” – írta kondoleáló levelében a magyar kormányfő.

Csütörtök délelőtt késes támadás történt Avignon városában is, az elkövető szintén Allah Akbar-t kiáltott. A rendőrök végül lelőtték a fenyegetőző férfit.

A rijádi francia nagykövetség közben szintén egy késes merényletről számolt be. Az iszlamista támadó a dzsiddai francia konzulátus egyik őrére támadt rá. Az elkövetőt sikerült elfogni, az őrt kórházba szállították, nincs életveszélyben.

Macron kiállt a Mohamed-karikatúrák mellett

Tálas Péter biztonságpolitikai szakértő szerint Nizzában valószínűleg iszlamista terrortámadásról és egyéni elkövetőről van szó. Mint az Inforádiónak elmondta, már a 47 éves tanár lefejezése után felhívták a figyelmet a szakértők arra, hogy az a támadás több követőre találhat. Nem gondolja, hogy szervezett akciók lennének ezek. a terrorelhárítás szerencséje, hogy a gyanúsított életben maradt, így ki lehet faggatni. A magányos farkasok leleplezése sokkal bonyolultabb, de az ilyen elkövetőek általában valamilyen hírt közölnek magukról. A közösségi média figyelése esetleg segíthet a kiszűrésükben, de nagyon nehezen megakadályozható ez a terrorcselekményfajta. Hozzátette: nem csak az iszlamisták, hanem anarchisták, szélsőbaloldaliak és -jobboldaliak is követnek el késes támadásokat.

Október közepén a Párizstól északnyugatra található Conflans-Sainte-Honorine külvárosban lefejeztek egy középiskolai történelemtanárt, az akkor történteket Iszlamista terrorista merényletnek nevezte Emmanuel Macron. Ezt követően pedig erőteljes intézkedéseket hozott az iszlám fundamentalizmussal szemben. Samuel Paty búcsúztatóján pedig az elnök arról beszélt, Franciaországban ezt követően is lehet Mohamed-karikatúrákat publikálni, az állam pedig megvédi szekuláris értékrendjét az iszlamista szélsőségesekkel szemben. A csecsen származású elkövető ügyében megszólalt a csecsen diktátor, Ramzan Kadirov is, aki ugyanakkor igyekezett a származás jelentőségét bagatellizálni. Inkább Macront hibáztatta azért, mert szerinte a szólásszabadságra hivatkozással, illetve a karikatúrák melletti kiállással a terrorizmus számára szolgáltat táptalajt.