Fake news! Álhírgyárak! Lamestream media! Ezekkel a szavakkal, illetve kifejezésekkel szokás a XXI. század elejének végén illetni különböző politikai szereplőknek a nekik nem tetsző sajtótermékeket. Hogy hol kezdődött meg a valódi fake news, nehéz lenne megmondani, de azt egyértelmű, hogy hol kezdődött el az újság-paródia, mint műfaj. 1978. október 16-át írtunk aznap (bár a címlapon október 23-át írtak). Ezen a napon jelent meg a Nem a New York Times.
A The New York Times a világ legnagyobb napilapja. 1300 munkatársa van, 5 és fél millió (nagyrészt digitális) előfizetője, és még ezen kívül is fél millió a napi példányszám (az egy évtizeddel az előtti 1 millió feletti példányszámról esett ez le ennyire, összhangban az általános trendekkel). Ezzel még Amerikában sem áll az első helyen (megelőzi az USA Today és a The Wall Street Journal), ám online illetve nemzetközi jelenléte alapján (a The Washington Posttal együtt) a két legnagyobb hatású napilap között van.
130 Pulitzer-díjat nyertek újságírói, a Washington Post 69-cel követi jócskán lemaradva a második helyen. New-York Daily Times néven alapították 1851-ben; azóta mindössze három alkalommal szakadt meg a kiadása, különböző sztrájkok miatt. Először 1962. december 9-től 1963. március 31-ig, másodjára 1965. szeptember 17-től október 10-ig, míg harmadjára 1978. augusztus 10-től november 5-ig. Ekkor történt, hogy egyszer csak megjelent az újságosstandokon a Nem a New York Times című újság, külsejében, kellemében, lapméretében, betűtípusában, grafikai elemeiben (belevéve a betűk közötti hiátusok nagyságát is) teljes mértékben leutánozva az eredeti lapot. Mindezt nem csak az internet, de a számítógépek kora előtt.
A „kalózlap” kiadásának ötlete Christopher Cerftől ered, ő volt a Szezám utca egyik zeneszerzője – mai napig a Szezám Kiadó főszerkesztője –, írt Paul Simon, Ray Charles, Johnny Cash, az R. E. M., B. B. King illetve Little Richard számára is számokat. A Times-nál dolgozó stábból keresett meg újságírókat, illetve grafikust és tördelőt is, továbbá egy olyan újságíró-nagyságot, mint a rivális The Washington Post-ba író riporter, Carl Bernstein. (Érdekesség, de amikor megtudta, hogy a Szezám utca gyerekeknek írt zenéivel próbálják meg a kihallgatások előtt „fellágyítani” a fogva tartott terroristákat, tiltakozott a zeneszámok ilyetén való felhasználása ellen. Ennek megértéséhez tudni kell, hogy a 2001. szeptember 11-i terrortámadás után George W. Bush háborút hirdetett a terrorizmus ellen, és számos potenciálisan terroristának tartott muzulmán férfit fogtak el és tartottak fogva törvénytelenül, bírósági ítélet nélkül, és alkalmaztak bevallott módon „fejlettebb kihallgatási technikákat”, értve ez alatt a maradandó külsérelmi nyomot nem hagyó kínzásokat.)
Azonban az impresszumban nem Cerf neve szerepelt:: a lapnak Ki, én? volt a kiadója, Véletlenül Sem volt a felelős szerkesztője, Ő Volt, Eskü névre hallgatott a címlapszerkesztője, és Visszaalapították 1978. december 16-án. (A szokásos „published” helyett „unpublished” szó szerepelt az impresszumban, gyakorlatilag lefordíthatatlan a magyar nyelv szavaival.)
A vezető cikk szerint János Pál János Pál liverpooli érsek (utalás II. János Pálra ugyanúgy, mint a Beatles John Lennonjára és Paul McCartney-jára) megválasztása után mindössze 18 perccel elhunyt. A címsor szerint: Már megint meghalt a Pápa; A valaha volt legrövidebb szolgálat; A kardinálisok visszafordultak a repülőtérről. Ez a címsor az 1978-as két pápaválasztásra utalt félreérthetetlenül; VI. Pál 15 évnyi pontifikáció után abban az évben hunyt el, az utódjául választott I. János Pál pápa mindössze 33 napig volt a római katolikus egyház feje. (Halálának körülményei – illetve az, hogy a pápákat haláluk után nem boncolják – és utódjának egyes kijelentései többek szemében gyanúsak, ketten könyvet is írtak arról, hogy szerintük a pápát megmérgezték.) Vezető hír volt, hogy beomlott a Queensboro híd, a rajta átfutó 5026 túlsúlyos maratonista alatt. (A futam szervezője elhárított minden felelősséget, szerinte a „disznók módjára kinéző” maratonisták saját maguknak köszönhetik tragédiájukat.) Egy cikk szerint több hónapos megfeszített nyomozás után, összesen 35 riporter közös, összehangolt munkájának köszönhetően meg tudták állapítani, hogy a kokain úgy tűnik, népszerű.
Számos egyéb, az igazi újság stílusában megírt cikk volt kiparodizálva, és ugyanazokkal a rovatokkal jelentkezett (bár mondjuk a Living [Élet] rovat helyett a Having [Birtokolni] rovat volt, a Business [Gazdaság] rovatot pedig a Busy busy day [Nagyon-nagyon szorgos nap] néven olvashatták a lapot megvásárló olvasók). Elég sokan voltak, akik ténylegesen összetévesztették az igazival, a címet csak felületesen olvasva el.
A paródia-lapot részben tehát valóban az újságnál dolgozó újságírók készítették, és eléggé igyekezniük is kellett a megjelenéssel: a sztrájk bármikor véget érhetett volna. Összesen 73 cikket, 155 rövidhírt és 24 hirdetés-paródiát írtak. A későbbi elmondások szerint rengeteget nevettek egymás cikkein.
A sikeres vicc után, az elbocsátásoktól való félelemtől vezérelve a részt vevő újságírók hallgatási fogadalmat tettek, nem árulták el egymást, sem magukat, egészen a 2000-es évek elejéig.
A humoros szkeccsekből álló, 1979-ben indult angol tévésorozat, a Not the Nine o’Clock News (Nem a kilenc órás hírek), melyben feltűnt Rowan Atkinson, erről az újságról kapta a nevét.
