Akik nem hagyják kihunyni a remény lángját

Akik nem hagyják kihunyni a remény lángját

Ellenzéki tüntetők történelmi zászlókkal Minszkben 2020. december 13-án. Kreatív ellenállás (Fotó: Reuters/Stringer)

Támogassa a Magyar Hangot!

Legyen Ön is előfizetőnk, rendelje házhoz a Magyar Hangot! Ha más módon támogatná a lapot ebben a nehéz helyzetben, azt is megteheti (PayPal és bankkártya is)! Köszönjük! ELŐFIZETEK

Hiába vesznek őrizetbe több száz embert hetente a hatóságok, hiába cirkálnak katonai járművek Minszk utcáin, sehogy nem sikerül megtörni az Aljakszandr Lukasenka leváltására irányuló népi ellenállást Belaruszban

Mostanra úgy tűnik, a tüntetők megtalálták a módját, hogy keresztülhúzzák a hatalom számításait: a többezres demonstrációk helyett ma már inkább kisebb, de kreatívabb megmozdulásokat tartanak, amelyeket aztán több ezren osztanak meg a közösségi oldalakon. És bár a belbiztonságiak továbbra is serényen dolgoznak a tüntetők beazonosításán, nagyon úgy néz ki, hogy az augusztus 9-ei elnökválasztás utáni belpolitikai válság még jó ideig el fog tartani – köszönhetően a demonstrálók elszántságának.

– Mire lesz mindez elég? – ezt a kérdést tettük fel Vera Ribacsonok minszki újságírónak, aki teljesen biztos abban, hogy a tiltakozók most már aligha fogják feladni a céljukat, vagyis a hatalomváltást. Ezt bizonyítja, hogy bár hetente több száz embert fognak le a rendőrök, még mindig több ezren vonulnak az utcára vasárnaponként a híressé vált piros-fehér zászlóval, amely időközben a tüntetések szimbóluma lett. Az újságíró szerint emellett az is megfigyelhető, hogy szinte semmit nem változott a tüntetők összetétele, vagyis továbbra is minden társadalmi csoport képviselteti magát ezeken a megmozdulásokon a fiataloktól az idősekig.

Ez alátámasztja az is, hogy az elmúlt hetekben a nyugdíjasok is menetet szerveztek, ami már csak azért is volt meglepő, mert eddig sokan azt hitték, hogy ez a korcsoport a rendszer támogatója és nekik minden megfelel úgy, ahogy van. De az sem mellékes, hogy – bár a sajtó erről ritkán számol be – a munkások továbbra is rendszeresen tartanak tiltakozásokat a gyárakban, ami különösen kellemetlen Aljakszandr Lukasenkának, hiszen az ipari munkásságot is hosszú ideig a támogatói között tudhatta.

A lakosság egyre bátrabban áll ki a letartóztatottak mellett, pedig ennek sokszor az az ára, hogy elbocsátják őket a munkahelyükről. Ez történt legutóbb Raman Bandarenka esetében is, akit a rendőrségi őrizetben annyira összevertek a rendőrök, hogy kórházban belehalt a sérüléseibe. A belügyminisztérium természetesen tagadta, hogy nekik bármi közük is lenne a 31 éves férfi halálához, sőt azt állították, hogy Bandarenka részegen verekedett, ez okozta a halálát. Azonban az egyik orvos kiszivárogtatta a kórházi jelentést, amelyből egyértelműen kiderült, hogy mindez hazugság, a férfi nem volt ittas.

Ami Belaruszban várható volt: az orvost azonnal letartóztatták, ahogy azt az újságírót is, akinek a segítségével nyilvánosságra került az igazság. Amire viszont egyáltalán nem számítottak a hatóságok: az egészségügyi dolgozók kiálltak az elbocsátott kollégájuk mellett és arcukat eltakarva egy 0‰ feliratú papírt tartottak maguk elé, hogy így emlékezzenek meg a meggyilkolt Bandarenkáról.

És hogy a tiltakozók mennyit kockáztatnak, arról sokat elárul, hogy míg egyeseket csak néhány napra vesznek őrizetbe, mások hónapokat börtönben töltenek, és az igazságszolgáltatásban sem bízhatnak. – Nincs az az ügyvéd, aki képes lenne megvédeni bárkit is, ugyanis akik döntenek, olyan ítéletet hoznak, ami éppen megfelel nekik és a statisztikáknak – állítja a Vera Ribacsonok, aki szerint mostanra a hatóságoknak sikerült elérniük, hogy a tüntetések vezetői már mind börtönben vannak. Amivel viszont nem számoltak, hogy az emberek még így sem adták fel a küzdelmet, és ez így lesz a következő évben is mindaddig, amíg nem történik meg Belaruszban a hatalomváltás. – Az augusztusban kezdődő tüntetések ugyanis nem buktak el, csak az ellenállás éppen más módon folytatódik – teszi hozzá az újságírónő, aki biztos abban, hogy most már ki fognak tartani a tüntetők Lukasenka távozásáig.

Ez a cikk a Magyar Hang december 18-ai 2020/51. karácsonyi dupla számában jelent meg először.

Hetilapunkat megvásárolhatja az újságárusoknál, valamint elektronikus formában! És hogy mit talál még a 2020/51. számban? Itt megnézheti!