Egyre többen csatlakoznak a tüntetőkhöz Mianmarban, ahol a hadsereg február elsején átvette a hatalmat arra hivatkozva, hogy a parlament nem reagált a panaszaikra a novemberi választásokkal kapcsolatban. Így pénteken már százezrek vonultak az utcára a délkelet-ázsiai országban annak ellenére, hogy a rendőrök egyre gyakrabban támadnak rá a békés tüntetőkre, nem ritkán éles lőszert használva. A puccs ellen tiltakozók sokat tanultak az elmúlt évtizedekben a mianmari vezető, Aun Szan Szú Kjí mozgalmától: a tüntetők most békésen demonstrálnak, nem ritkán kreatív eszközökkel, amelyek óriási sikernek örvendenek az interneten. Ám a puccsistáknak mástól is kell már félniük.
Mint ismert, a mostani mianmari államcsíny előzménye az volt, hogy Szú Kji pártja, a Nemzeti Liga a Demokráciáért (NLD) toronymagasan nyerte meg a választásokat novemberben, míg a hadsereg támogatását élvező Szövetségi Szolidaritás és Fejlődés Pártja (USDP) csak 33 mandátumot kapott a 476 fős mianmari parlamentben. A hadsereg vezetése képtelen volt belenyugodni a vereségébe, ezért az elmúlt hónapokban folyamatosan fenyegette a kormányt, hogy puccshoz folyamodnak, ha nem vizsgálják felül az eredményeket. És bár a mostani események nagyon meglepték az egész világot, azt már korábban is tudni lehetett, hogy a mianmari demokrácia korántsem olyan erős, hogy egykönnyen megbirkózzon egy államcsínnyel.
Mianmart ugyanis 1962-től egészen 2011-ig egy katonai junta vezette, és csak ezt követően vehették kezdetét a politikai reformok az országban. A demokratikus fordulatban Szú Kji kulcsszerepet vállalt azzal, hogy a diktatúrában passzív ellenállásra az ország lakosságát, ezért a politikus 15 évet töltött házi őrizetben. És bár az NDL 2015-ben győzelmet aratott a választásokon, a hadseregnek továbbra is megmaradtak a kiváltságai az államszervezetben. A parlament tagjainak negyedét továbbra is a hadsereg nevezi ki, amely amellett, hogy megtarthatta anyagi érdekeltségeit, miközben a vezetői még védelmet is kaptak a polgári kormánytól a háborús bűnök vádjával szemben.
A 2016-2017-es, rohingják elleni népirtásból ugyanis a fegyveres erők alaposan kivették a részüket, amelynek eredményeként több ezer helyi muszlimot gyilkoltak meg a sok esetben buddhista szerzetesek által feltüzelt katonák. Mivel a korábban Nobel-békedíjjal jutalmazott Szú Kjit sokan bűnrészesnek tekintették a rohingják elleni erőszakban, az Amnesty International visszavette a neki ítélt „A lelkiismeret nagykövete” díját. Később ugyanígy tett az Európai Parlament is, amely a Szaharov-díjtól fosztotta meg a mianmari vezetőt.
Ettől függetlenül természetesen sokan továbbra is a mianmari demokrácia egyik szimbólumát látják Szú Kjiban annak ellenére, hogy az elmúlt években a politikus asszony rengeteget tett azért, hogy az újságírók ne végezhessék szabadon tényfeltáró munkájukat az országban. (Muszlimokkal szembeni ellenérzései is ismertek régóta. Évekkel korábban amiatt akadt ki a BBC-re, mert a brit közszolgálati adó egy muszlim újságírót küldött vele interjút készíteni.)
De a novemberi választások is megmutatták, hogy Mianmarban alapvető bajok vannak a demokrácia működésével: a zömében kisebbségek által lakott területeken biztonsági okokra hivatkozva 1,5 millió szavazó egyszerűen le sem adhatta a szavazatát, arról nem is beszélve, hogy a több mint egymilliós, a mai napig táborokban élő roningja lakosság sem szavazhatott.
Min Aung Hlaingot, a hadsereg főparancsnokát azonban nem ez zavarta, sokkal inkább az, hogy az USDP csúnyán leszerepelt a választásokon, és így attól tartott, a kormány megnyirbálja a hadsereg előjogait. Szakértők szerint a mostani puccsban az is közrejátszhatott, hogy a főparancsnokot fél év múlva nyugdíjba küldték volna, így ő az államcsínnyel előre menekült, hogy a katonaság megtarthassa kiváltságait.
Nem meglepő módon a puccsot világszerte elítélték, és a felelősöket felszólították, hogy tartsák tiszteletben a novemberi választások eredményét, állítsák vissza az alkotmányos rendet és bocsássák szabadon azokat, akiket a kihirdetett szükségállapot nyomán őrizetbe vettek. Egy nagyhatalom azonban mégis akadt, amely nem ítélte el a puccsistákat: Kína azonnal jelezte, hogy a mianmariak belügyének tartja az eseményeket, a konfliktust így belső párbeszéddel, nem pedig külső beavatkozással kell megoldani. Persze az ázsiai óriásnak alaposan megvolt az oka arra, hogy a katonák mellé álljon. Kína az elmúlt években szoros gazdasági kapcsolatot épített ki Mianmarral, így a puccsisták most abban reménykednek, hogy az elkövetkező nehéz időkben is lesz egy fontos szövetségesük.
Más nagyhatalmak viszont alaposan megnehezítenék a mianmari hadsereg dolgát. Az Egyesült Államok pénzügyminisztériuma például szankciókkal sújtotta csütörtökön a mianmari junta tíz vezető tagját és a helyi hadsereggel kapcsolatban álló három vállalatot. A büntetőintézkedésekkel érintettek listáján szerepel Min Aung Hlaing, a mianmari junta vezetője, a helyettese, Szoe Vin és Mia Tun O védelmi miniszter, de a listára került három bányászati és drágakőcég is. A szankciók értelmében zárolják az érintettek esetleges amerikai vagyonát, és megtiltják az amerikai állampolgároknak és vállalatoknak, hogy üzleti kapcsolatokat tartsanak fenn velük.
Sőt, az amerikai pénzügyminiszter, Janet Yellen egyben arra is figyelmeztetett, hogy az Egyesült Államok kész további szankciókkal sújtani a juntát, ha a tábornokok nem engednek a nyomásnak. „Ha további erőszakra kerül sor békés tüntetőkkel szemben, akkor a mianmari hadsereg meg fogja tapasztalni, hogy a mostani szankciók csak a kezdetet jelentették” – hangsúlyozta a politikus, aki közölte azt is, hogy ellenőrizni fogják a Mianmarba irányuló exportot, és részben zárolják az országnak szánt segélyeket is. Milyen szankciókra számíthat még a mianmari hadsereg? Elemzők szerint az amerikai szankciók egyik célpontja nagy valószínűséggel maga Min Aung Hlaing tábornok lesz, aki ellen egyébként már bevezettek büntetőintézkedéseket 2019-ben a rohingja kisebbséggel szembeni jogsértések miatt. További célpont lehet még a hadsereg két üzleti konglomerátuma is, amelyeknek számos gazdasági szektorban vannak érdekeltségei.
Ezért a tüntetők most abban bíznak, hogy ha tömegesen vonulnak az utcára békésen és a hatalom erőszakosan lép fel, akkor további országok is szankciókkal sújtják Mianmart, ami miatt aztán meg kell hátrálnia a hadseregnek. Így most a tüntetőké a főszerep, meddig tartanak ki a katonai diktatúra elleni küzdelmükben.
