Navalnijnek börtönbe kell maradnia

Navalnijnek börtönbe kell maradnia

A Moszkva városi bírósága által közreadott képen Alekszej Navalnij ellenzéki politikus (b) egy üvegkalitkában áll perének tárgyalásán Moszkva városi bíróságán 2021. február 2-án (Fotó: MTI/AP/Moszkva városi bírósága)

Támogassa a Magyar Hangot!

Legyen Ön is előfizetőnk, rendelje házhoz a Magyar Hangot! Ha más módon támogatná a lapot ebben a nehéz helyzetben, azt is megteheti (PayPal és bankkártya is)! Köszönjük! ELŐFIZETEK

Helyben hagyta a moszkvai városi bíróság szombaton azt a korábbi határozatot, amely letöltendőre változtatta az Alekszej Navalnij ellenzéki politikusra korábban kiszabott felfüggesztett szabadságvesztést az úgynevezett Yves Rocher-ügyben. Navalnijnak a korábban házi őrizetben eltöltött idő figyelembe vételével a rá kiszabott három és fél évből valamivel több mint két és fél évet kell letöltenie.

A tárgyaláson még az ellenzéki politikus szabadon bocsátását kérték ügyvédjei az Emberi Jogok Európai Bíróságának (EJEB) idevágó döntése alapján. Az EJEB ugyanis szerdán követelte Moszkvától a bebörtönzött orosz ellenzéki politikus azonnali szabadon bocsátását. A bíróság a politikus életét fenyegető kockázatok jellegére és mértékére, illetve fogva tartása általános körülményeire hivatkozott.

Konsztantyin Csujcsenko orosz igazságügyi miniszter még aznap úgy reagált, hogy a követelés teljesíthetetlen, ellentmond az orosz jogrendnek, s nem tartalmaz jogi normákra hivatkozást. Az ügyészség pedig támogatásáról biztosította az elsőfokú bírósági ítéletet, amelynek értelmében Navalnijnak rács mögött kell maradnia.

Navalnij a tárgyaláson rámutatott, hogy az EJEB határozata alapján el kell őt engedni. Azt hangoztatta, hogy a megmérgezését követően nem rejtőzködött az orosz büntetés-végrehajtás elől, mert az egész világ tudta, hogy hol tartózkodik, majd önként tért vissza Oroszországba.

A pert kilenc európai nagykövetség képviselői figyelték a helyszínen.

Ismert, Navalnijt a moszkvai repülőtéren vették őrizetbe január 17-én, amikor hazatért németországi gyógykezeléséről, miután több nyugati laboratórium szakvéleménye szerint augusztusban Oroszországban megmérgezték. Az intézkedés az alapja az úgynevezett Yves Rocher Vostok-ügy, amelyben Alekszej Navalnijt és öccsét, Oleget 2014 decemberében csalás és pénzmosás címén ítélték el. Szállítmányozási cégük a vád szerint túlszámlázott a francia kozmetikai cég oroszországi leányvállalatának. Alekszejre három és fél év, öt évre felfüggesztett, öccsére pedig ugyanennyi időtartamú, de letöltendő börtönbüntetést szabott ki a bíróság. Az ítélet szerint a fivérek 26,8 millió rubel (jelenleg mintegy 107 millió forint) kárt okoztak az Yves Rocher-nak, és további 4,5 milliót egy másik cégnek. Navalnij támogatói szerint az ügyben politikai verdikt született. Az EJEB pedig 2017 októberében „önkényesnek” és „nyilvánvalóan ésszerűtlennek” minősítette az ítéletet.

(MTI)