Több mint 82 millió oltást adtak be eddig az Egyesült Államokban

Több mint 82 millió oltást adtak be eddig az Egyesült Államokban

Egészségügyi dolgozók a Pfizer és a BioNTech gyógyszeripari cég koronavírus elleni vakcináját adják be a Tudor farmon dolgozó munkásoknak a kaliforniai Meccában 2021. január 21-én (Fotó: MTI/AP/Jae C. Hong)

Támogassa a Magyar Hangot!

Legyen Ön is előfizetőnk, rendelje házhoz a Magyar Hangot! Ha más módon támogatná a lapot ebben a nehéz helyzetben, azt is megteheti (PayPal és bankkártya is)! Köszönjük! ELŐFIZETEK

Összesen több mint 82 millió koronavírus elleni oltást adtak be eddig az Egyesült Államokban, többet, mint a világ bármely országában – jelentette be pénteken az amerikai kormány koronavírus elleni munkacsoportjának rangidős tanácsadója a Fehér Ház Covid-19 csoportjának sajtótájékoztatóján.

Andy Slavitt aláhúzta, hogy míg hat héttel ezelőtt az időseknek – azaz a koronavírusnak leginkább kiszolgáltatott korosztálynak – csak 8 százaléka kapta meg a vakcinát, mostanra a 65 éves vagy annál idősebb emberek közel 55 százaléka kapott legalább egy oltást. Hozzátette: több mint 450 oltási pontot nyitottak meg, vagy bővítettek ki.

Az MTI tudósításában is idézett sajtótájékoztatón két új oltási központ megnyitását is bejelentették, Cleveland és Ohio államokban. Slavitt kiemelte, hogy két – járvány által komoly mértékben sújtott környéken fekvő – oltási ponton naponta, helyszínenként 6000 vakcinát fognak beadni.

A szakember arról is beszélt, hogy az utóbbi időszakban 77 százalékkal növelték az oltóanyag-kínálatot és több olyan programot is elindítottak, amelyeken keresztül eljuttatták a vakcinákat a gyógyszertárakba, a közösségi oltási központokba és a közösségi egészségügyi központokba. Elmondta, hogy az oltási kampányban katonák, nyugdíjas orvosok és ápolók, valamint a Nemzeti Gárda tagjai is segítséget nyújtanak.

– Egy dolgot szeretnék tisztázni! Őszinteséggel tartozunk az embereknek. Akkor is, ha ígéretes és akkor is, ha kihívást jelentő hírrel szolgálhatunk – fogalmazott Slavitt, hozzátéve, hogy az előrelépések azt mutatják, a Covid-19 legyőzhető, de ez még nem egyenlő a sikerrel. „Csábítónak tűnhet a lehetőség, hogy visszatérjünk a régi kerékvágásba, mintha a vírust már magunk mögött hagytuk volna, de ez nem így van” – figyelmeztetett.