Amerika visszatér Európába, Oroszország pedig még inkább eltávolodik az Európai Uniótól. Vannak, akik örülnek a dolgok ilyen alakulásának, míg mások aggódnak. Joggal, hiszen az eurázsiai geopolitikai térség teljes kettészakadása nemcsak Oroszországot, hanem az Európai Uniót is gyengíti. Érzik ezt Párizstól Berlinen át Rómáig a vezető európai országok, ezért a hangos és fenyegető retorika mögött mindent megtesznek azért, hogy legalább a párbeszéd fennmaradjon Moszkvával. Oroszország azonban erre már nem törekszik mindenáron.
Amerika visszatért! Ezzel köszöntötte Joe Biden az idén online megtartott müncheni biztonságpolitikai konferencia résztvevőit. Az elnök az amerikai külpolitika kulcskérdésének nevezte a transzatlanti együttműködést, védelmet ígért Európának, és figyelmeztetett arra, hogy Oroszország mindent megtesz az Európai Unió és a NATO megosztása érdekében. Amerika visszatérését a nyugat-európai elit köreiben sokan várták, azt azonban a baltiak, a lengyelek és az északiak kivételével nem szeretnék, ha mindez az orosz kapcsolatok végleges megromlásával járna. A németek, a franciák és a hollandok ezért küldték el az unió kül- és biztonságpolitikai főképviselőjét az Alekszej Navalnij letartóztatása miatt felforrósodott hangulat ellenére Moszkvába, és ezért nem akarnak Oroszországgal szemben kemény szankciókat bevezetni.
Az Alekszej Navalnij körül az elmúlt hónapokban kialakult helyzet és Joe Biden győzelme azonban új szintre emelte Oroszország és az Európai Unió közötti szembenállást. A két fél továbbra is érdekelt a pragmatikus viszony fenntartásában, Oroszország mindenekelőtt a nyugati csúcstechnológiában, míg Európa az energetikai együttműködésben. Ám a politikai kapcsolatok az elmúlt években olyannyira megromlottak, hogy az együttműködés mára már szinte teljesen a kétoldalú keretekre szűkült. Ráadásul az amerikai külpolitika irányváltása is a viszony további romlását vetíti előre.
Ezért aztán Moszkva semmit nem veszíthetett azzal, hogy a február elején az Európai Unió Oroszországba látogató kül- és biztonságpolitikai főképviselőjét leplezetlenül és tudatosan szembesítette a valósággal. Josep Borrell egyszerre akart békülni, a párbeszédet fenntartani és az emberi jogokból kioktatni Moszkvát. Találkozni szeretett volna Alekszej Navalnijjal, míg Moszkva csak az Európai Unió és Oroszország kapcsolatának kérdéseiről kívánt tárgyalni. Az egykori spanyol külügyminiszter láthatóan bele sem gondolt abba, hogy kérése olyan, mintha Madridba látogatva Szergej Lavrov a letartóztatott barcelonai rapper miatti tüntetőkkel szembeni kemény fellépést kérné számon, és a katalán vezetőkkel szeretne tárgyalni. S hogy érzékeltessék Borrell-lel, mennyire nem tetszik kérése Moszkvának, nemhogy nem találkozhatott Navalnijjal, de a vizit idején utasították ki Oroszországból az uniós tagországok három diplomatáját, amiért azok részt vettek az ellenzéki politikus kiszabadítását követelő tüntetéseken. Szergej Lavrov pedig a közös sajtótájékoztatón megbízhatatlan partnernek nevezte az Európai Uniót.
A Kremlnek már régen nincsenek illúziói a Nyugattal, ezen belül az Európai Unióval kapcsolatosan sem. A kelet-nyugati szembenállás éleződésének elején Moszkva még az Egyesült Államoktól külön kezelte az Európai Uniót, ám hamar rájött, hogy Brüsszel sem tárgyal vele egyenrangú partnerként. A Kreml azt is észlelte, hogy az Európai Unió nem önálló partner, így egyszerűbb közvetlenül Washingtonnal megegyezni, a gazdasági együttműködés kérdései pedig kétoldalú keretek között is megold hatók. A viszony egyre inkább a közös érdekekre szűkült, a kiábrándulásból fakadó csalódottság pedig egyfajta tehetetlen dühbe csapott át.
Ezt a csalódottságot csak fokozta a Navalnij-ügyben játszott kétes német szerep, így aztán Moszkva úgy döntött, hogy ezek után az erő nyelvén beszél. A Berlinből hazatérő Navalnijt azonnal letartóztatták, az Európai Emberi Jogi Bíróság a politikus szabadon engedését követelő felhívására pedig az elítélése volt a válasz. Közben Lavrov nem csak Borrell-lel keménykedett. A Brüsszelben „felbátorodó” főképviselő üzengetéseire válaszul nem zárta ki, hogy Moszkva bizonyos esetben teljesen megszakíthatja a viszonyt az unióval, és figyelmen kívül hagyta az Európa Tanács és az Európai Parlament fenyegetéseit is. Az orosz diplomácia ugyanis tisztában van azzal, hogy nemcsak Moszkva, hanem az Európai Unió tagországai is érdekeltek a párbeszéd fenntartásában. Ahogy ezt legutóbb a Die Welt megfogalmazta, az Európai Unió Putyin csapdájában van, és legfeljebb szavakban keménykedhet. Ennek a kettős politikának legutóbbi jele az Északi Áramlat bővítésének folytatása mellett, hogy az „európai nagyok” jó ideje blokkolják a Navalnij elítélése miatti szankciókat. Borrell megalázása ellenére óvnak attól, hogy azok kiterjedjenek Vlagyimir Putyin környezetére is, így Moszkva aligha fog megrémülni az újabb, inkább csak formális büntető intézkedésektől.
Ez a cikk eredetileg a Magyar Hang 2021/10. számában jelent meg március 5-én.
