Megnyitották reggel a szavazóhelyiségeket Izraelben, ahol az elmúlt két évben már negyedszer szavazhatnak az izraeliek arról, hogy ki vezesse az országot az elkövetkező időszakban. Ez idő alatt a közel-keleti országban radikális változások történtek a politikai életben, így például a legutóbbi választás második helyezettje, a Beni Ganc-féle Kék-Fehér Párt darabjaira szakadt és elveszítette támogatóinak többségét.
Hasonlóan, az arab pártokat tömörítő Közös Lista a szavazói egyharmadának mondhatott búcsút, pedig az esernyőszervezet másfél éve még királycsináló helyzetben volt – amit aztán nem tudott kihasználni. Ám egyetlen stabil pont mégis csak van az izraeli politikai színtérben, ez pedig a Likud, pontosabban a párt elnöke, Benjamin Netanjahu, aki 12 éve vezeti az országot megszakítás nélkül.
Orbán Viktor politikai szövetségese ugyanis az elmúlt időszakban kitűnő manőverezési képességekről tett tanúbizonyságot, így előbb koalícióra lépett a Ganc pártjával, amellyel megegyezett arról, hogy az első másfél évben ő ül a miniszterelnöki székbe, majd őt a koalíciós partnere követi ebben a pozícióban. Mivel az egyezéség értelmében Netanjahunak ez év októberében mindenképpen át kellett volna adnia a kormány vezetését Gancnak, a Likud vezetője az előre hozott választások mellett döntött, így a pártja nem szavazta meg az ország költségvetését a kitűzött időpontig.
Tette mindezt az izraeli kormányfő annak reményében, hogy egy gyors oltási kampánnyal könnyedén győzelemre viheti a pártját, ami így megerősödve kerülhet ki a válságból. Ez pedig mostanra személyes ügyévé is vált Netanjahunak annál is inkább, mert korrupció miatt bírósági eljárás zajlik ellene.
– A mostani választások tétje ugyanaz, mint az előző két esztendőben tartott három voksolásnak volt: marad-e kormányfő Netanjahu, vagy új miniszterelnök költözik a Balfour Street-i rezidenciára – mondta el lapunknak Grünhut Zoltán Izrael-szakértő, a Közgazdaság- és Regionális Tudományi Kutatóközpont munkatársa, akit a választási esélyekről kérdeztünk. A politológus szerint az izraeli kormányfő két ügyes stratégiai húzást tett a választások előtt.
Egyrészt nagy szerepe volt az arab Közös Lista részleges feldarabolásában, sőt a formációt hátrahagyó Raam nem zárja ki Netanjahu ajánlását sem. A Raam kampánya az arab lakosság szociális helyzetének javítására és a közösséget sújtó bűnözés visszaszorítására irányult – újabban Netanjahu is fontos feladatokként határozza meg ezeket. Másrészt az izraeli miniszterelnök rávette a vallásos cionistákat, hogy alakítsanak közös platformot, amelynek így minden esélye megvan arra, hogy bekerüljön a Kneszetbe – ez a formáció nem fog mást, csak Netanjahut ajánlani.
Mindez azért fontos, mert ugyan az előrejelzések szerint a Likud körülbelül 30-32 mandátummal meg fogja nyerni a választásokat, de ahhoz, hogy Netanjahu kapjon az elnöktől megbízást koalícióalakításra, össze kell gyűjtenie vagy 60+1 mandátumnyi ajánlást, vagy legalábbis a legtöbb ajánlást. A saját pártja mellett, a három vallásos párt jó eséllyel ajánlani fogja Netanjahut, ez körülbelül 50 mandátumos háttér az utolsó felmérések szerint.
Ezzel szemben az ellenzéki pártoknak korántsem egyszerű a helyzete. Az utolsó három választáson egyértelmű felállás rajzolódott ki elénk: Netanjahu kihívója mindig Ganc volt, akinek egyszer sem sikerült igazából legyőznie a Likud vezetőjét. A mostani voksoláson viszont egyáltalán nem világos, hogy ki a regnáló kormányfő igazi kihívója: Jáir Lapid, Gideon Szaár vagy Naftáli Benet.
– Ez nem kedvez a kormányfő-váltó törekvéseknek – hangsúlyozza Grünhut, aki szerint az Itt a jövő vezetőjének, Lapidnak a helyzete valamivel rosszabb, mert ő nem tud olyan stratégiai húzást felmutatni, mint Netanjahu: nem lépett vissza a választásoktól sem Ganc, sem Nitzan Horowitz, a Meretz vezetője, pedig mindkét párt éppen a küszöbön belül van az előrejelzések szerint.
Természetesen ha Ganc és Avigdor Lieberman, az Izrael a hazánk elnökének ajánlását is megszerzi Lapid, akkor már jobbak a kilátásai, de még mindig szüksége lesz vagy az arab párt/pártok, illetve a jobboldali Új Remény támogatására. Benet viszont nem fogja ajánlani Lapidot, már ha lehet hinni a Jobbra vezetőjének vasárnapi nyilatkozatának. Ugyanakkor Benet és Szaár csak akkor léphetnek fel kormányfő-jelöltekként, ha az utolsó közvélemény-kutatási eredményekhez képest jelentősen „túlnyerik” magukat, ehhez mindkét pártnak legalább 15 mandátumot kellene nyernie.
– Ha ez valamelyiküknek sikerül, akkor lehetőség nyílik valamiféle nagykoalíció vizionálására, de ez rendkívül nehéz alkuk sorozata lenne – véli a szakember, aki szerint ebben az esetben is marad két nagyon fontos kérdés. Az egyik, hogy elfogadja-e Lapid a másodhegedűs szerepet annak ellenére, hogy pártja vélhetően több mandátummal bír majd, mint akár Benet, akár Szaár pártja? De legalább ilyen fontos az is, hogy sikerül-e a vallásos pártokat nemcsak elcsábítani a Likud mellől, hanem egy koalícióba terelni Lapiddal, valamint Liebermannal és/vagy a Munkapárt vezetőjével, Merav Michaelivel, akik mindannyian határozottan szekularizáció-orientáltak. A politológus szerint ezek közül egyik kérdésre sem lehet igennel válaszolni.
– A legvalószínűbb eshetőség így az, hogy Netanjahu a vallásos pártok mellett meggyőzi majd mind Naftáli Benettet, mind pedig Gideon Szaárt, hogy lépjenek vele koalícióra – állítja Grünhut Zoltán, aki úgy látja, hogy most kicsit hasonló a helyzet, mint a 2019 tavaszi választások előtt.
Akkor az eredmények tükrében mindenki sima jobboldali koalíciót várt, ami végül nem jött létre, mert Lieberman nem volt hajlandó az ortodox pártokkal egy koalícióba ülni. Aztán a következő választás után Lieberman már Netanjahuval sem volt hajlandó egy kormányban politizálni.
– Most visszatértünk oda, hogy Netanjahunak elvileg megvan minden esélye arra, hogy egy ideológiailag meglehetősen egységes jobboldali cionista-vallásos koalíciót alakítson, ezt pedig Benet és Szaár végül nem fogják megakadályozni – teszi hozzá a szakember, akinek nincs kétsége afelől, hogy ennek az árát meg fogják kérni ezek a jobboldali pártok.
