A kínai járványügyi vezető szerint félreértették a vakcinák hatékonyságáról tett kijelentéseit

A kínai járványügyi vezető szerint félreértették a vakcinák hatékonyságáról tett kijelentéseit

Újonnan érkezett kínai Sinopharm koronavírus elleni vakcinák Tóth Imre veszprémi háziorvos Ördögárok utcai orvosi rendelőjében 2021. március 4-én (Fotó: MTI/Vasvári Tamás)

Támogassa a Magyar Hangot!

Legyen Ön is előfizetőnk, rendelje házhoz a Magyar Hangot! Ha más módon támogatná a lapot ebben a nehéz helyzetben, azt is megteheti (PayPal és bankkártya is)! Köszönjük! ELŐFIZETEK

Teljes félreértés, hogy a Kínában gyártott vakcinák hatékonysága alacsony lenne – mondta Kao Fu. A kínai járványügyi központ vezetője az állampárt által felügyelt Global Timesban korrigálta a korábban neki tulajdonított kijelentéseket, szerinte ugyanis szerint kiforgatták a szavait, amikor a vakcinák hatékonyságáról beszélt.

Fu még egy múlt szombati fórumon arról beszélt, vizsgálják, hogyan oldják meg azt a problémát, miszerint „a meglévő vakcinák hatékonysága nem magas”. Azt mondta, a vakcinák kombinálásán gondolkoznak, de megfontolják azt is, hogy esetleg a dózisok sorrendjén, vagy a dózisok közt eltelt időszak hosszúságán változtassanak.

Vasárnap úgy magyarázta szavait: egyszerűen arról beszélt, milyen módszerekhez érdemes nyúlni, ha javítani akarunk a vakcinák hatékonyságán. „A világban használt vakcinák hatékonysága időnként magas, időnként alacsony. A kutatóknak szerte a világon foglalkozniuk kell azzal a kérdéssel, hogyan lehetne javítani rajta” – mondta a 444 által is idézett Kao, majd elismételte a lehetséges megoldásokat.

A szakember szerint a változtatásokra azért lehet szükség, mert ez az első alkalom, hogy az embereket új koronavírus elleni vakcinákkal oltják. Bár az ettől eltérő vírusokkal kapcsolatos tapasztalatok hasznosnak bizonyultak, az oltási programokat egyre inkább a koronavírus sajátosságaihoz kell majd igazítanunk.

Kínában többféle vakcinát gyártanak, közülük a Sinopharmét használják Magyarországon. Ahogy arról korábban lapunk is beszámolt: Szerbiában, ahol ugyanezzel oltanak, azzal szembesültek, hogy sok beoltottnál nem indult be a megfelelő antitesttermelés. Március elején pedig már az Egyesült Arab Emírségekben is elkezdtek harmadik dózist is beadni a Sinopharmból, mert több ember esetében is azt tapasztalták, hogy az első dózist 21-28 nappal követően beadott második adag után 28 nappal egyáltalán nem indult még meg az érintetteknél az antitest-termelés. A vakcinát gyártó China National Pharmaceutical Group március 28-án közölte, hogy bizonyos esetekben nem indul be a védettséget jelentő antitesttermelés, és ezt vizsgálják is.

A Sinopharm azt állítja, a vakcinájuk hatékonysága 79 százalékos, de a klinikai kutatások harmadik fázisának eredményei máig nem jelentek meg tudományos folyóiratban.