Visszafogta magát a belfasti vezetés, ezért csak csendben emlékeztek meg 1921. május 3-áról. Száz évvel ezelőtt ezen a napon lépett életbe az ír sziget megosztásáról, a független Írország és az Egyesült Királyságban maradó Észak-Írország létrehozásáról intézkedő, az ír függetlenségi háborút lezáró londoni parlamenti határozat. Észak-Írország századik születésnapja azonban nem a járványhelyzet miatt sikeredett meglehetősen szürkére: a területen hónapok óta forrnak az indulatok, így a hatóságok most úgy gondolták, egy mértéktartó megemlékezéssel talán elkerülhetik, hogy újra összecsapjanak egymással az unionisták és az ír nacionalisták.
Figyelmeztető jel ugyanis akadt bőven: egy hónappal ezelőtt példátlan erejű összecsapások törtek ki az észak-írországi felekezeti konfliktus több gócpontjában, többek között Belfastban, Londonderryben, Carrickfergusban és Newtownabbey-ben, ahol az Ír-sziget egyesítését pártoló katolikusok és a britpárti protestánsok Molotov-koktélokat dobáltak egymásra. A több súlyos sebesülttel járó konfliktus egy múlt évi eseményre volt visszavezethető: miután Bobby Storey, az Ír Köztársasági Hadsereg (IRA) egykori hírszerzési vezetője meghalt, a parancsnok temetésén több ezren vettek részt, megsértve ezzel a járványügyi intézkedéseket. A gyászszertartáson akkor a legnagyobb britellenes párt, a Sinn Féin számos vezetője is ott volt, ami miatt az észak-írországi miniszterelnök, a britpárti Demokratikus Unionista Párt (DUP) elnöke vizsgálatot indított. Ám végül mégsem indítottak vádeljárást az ügyben, ami rendkívül felbőszítette a protestánsokat, így ez adta az összecsapások apropóját.
Ám a brit koronához tartozó területen más problémák is akadnak, amelyek egyre csak növelik a feszültségeket. Mint ismert, az 1998-as, úgynevezett nagypénteki egyezmény értelmében megszüntették az ír–északír határon az ellenőrzést, ami így gyakorlatilag teljesen átjárhatóvá vált. A brexit viszont felülírta ezt a helyzetet, mert a csaknem 500 kilométeres határvonal ezzel az Európai Unió vámhatára is lett. És bár múlt év végén nagy nehezen megállapodás született a határkérdésről, a félelmek továbbra is megmaradtak. Április végén Arlene Foster észak-írországi miniszterelnök is lemondásra kényszerült, mi után pártja, a DUP bizalmatlansági kezdeményezést indított ellene. Sajtóértesülések szerint Fosterrel – aki az első női vezető volt Észak-Írország történetében – az volt pártjának a baja, hogy „túlságosan mérsékelt” volt, a jövőben inkább egy keménykezű politikust látnának inkább a DUP, illetve az észak-írországi egységkormány élén.
A feszültséget mutatja az is, hogy ma már mind Írországban, mind pedig Észak-Írországban többségbe kerültek azok, akik szerint a terület 25 éven belül kiválik az Egyesült Királyságból, és egyesül az Ír Köztársasággal. Erről készített felmérést nemrégiben a brit LucidTalk közvélemény-kutató cég,amely szerint a megkérdezett észak-írországiak több mint háromnegyede egyetértett azzal a megállapítással, hogy a terület státusa feletti viszály továbbra is rendezetlen.
Mennyire valószínű ez a forgatókönyv? Habár sokan úgy vélik, hogy a brites eufemizmussal csak „The Troubles”, azaz a bajok néven elhíresült időszak már a múlté, az IRA több utódszervezete továbbra sem tette le a fegyvert, csak szünetet tartanak. Szakértők szerint hasonló a helyzet a rendkívül agresszív, szélsőségesen katolikusellenes Ulsteri Önkéntes Erőkkel (UVF) is, amelynek még mindig meglehetnek az elrejtett fegyverkészletei. A vezető politikai erőknek azonban egyáltalán nem érdekük a konfliktus eszkalálódása, inkább a szélsőségesek visszaszorításában látják a kiutat. Ettől függetlenül viszont mostanra minimálisra csökkent azoknak a száma, akik szerint egyszer még Észak-Írország kétszázadik születésnapját is megünnepelhetik.
Ez a cikk eredetileg a Magyar Hang 2021/19. számában jelent meg, május 7-én.
