A közel-keleti államban egy évvel a bejrúti robbanás után sincs stabil kormány, a gazdaság újraindítására szánt segélyeket nem tudták lehívni, miközben az ország egyre inkább Irán karjaiba sodródik. Nadzsíb Mikati milliárdos üzletember most kormányfőként tehet rendet Libanonban.
2020. augusztus 4., 18 óra 7 perc: iszonyatos erejű robbanás rázza meg a bejrúti kikötőt, miután a helyiek arra lettek figyelmesek, hogy valami füstöl a part mentén húzódó raktárépületekben. Az óriási robaj hallatán mindenki az ablakokhoz siet, mire újabb, még nagyobb erejű robbanás vakít el mindenkit, aki a tenger felé néz. A pusztítás óriási, a szabálytalanul tárolt 2750 tonna ammónium-nitrát berobbanása olyan erejű, mintha 1,1 kilotonna TNT robbant volna fel. Sérült emberek fekszenek mindenütt, de a rengeteg összedőlt épület alatt még nem tudni, hányan lelték halálukat. A hatóságok csak több héttel a romeltakarítás megkezdése után közlik az áldozatok számát, ami idővel 200 fölé emelkedik. A sérültek száma viszont 7500 felett van, azokról a százezrekről nem is beszélve, akiknek lakhatatlanná vált az otthonuk.
Egy évvel a tragikus események után a libanoni kikötő még mindig a robbanás nyomait őrzi, ami nem kis részben annak a libanoni elitnek a felelőssége, amely már jóval az augusztusi események előtt válságba sodorta a két magyarországi megyényi közel-keleti országot. Így már hónapokkal a bejrúti robbanás előtt heves tüntetések robbantak ki az ország eladósodása és a romló életszínvonal miatt, ezen a helyzeten a koronavírus-járvány okozta gazdasági válság csak tovább rontott. Miután kiderült, hogy az állami vezetőket, Hasszán Diáb miniszterelnököt és Misel Áún államfőt a biztonsági szolgálatok már jóval korábban figyelmeztették a veszélyre, a népharag a kormány ellen fordult. A tömegek élére katonatisztek álltak, akik vezetésével a tömeg még a belügyminisztérium épületét is megostromolta és elfoglalta. Az összecsapásokban többen meghaltak, a kormány lemondott.
Az elmúlt egy évben így permanens politikai válságban van Libanon, ahol azóta sincs működőképes kormány. Akkor az államfő Szaad Haríri volt miniszterelnököt bízta meg kormányalakítással, akinek végül nem sikerült többséget teremtenie maga mögé. A Hezbollah ez idő alatt folyamatosan növelte népszerűségét azon iráni segélycsomagok révén, amelyeket a síita párt osztott szét a bajba jutottaknak. Ekkor már több nyugati országban is megkongatták a vészharangot, hogy ha Libanon nem kap sürgősen külföldi segítséget, az ország könnyen Irán karjaiba sodródhat. A robbanás elhúzódó kivizsgálása tovább növelte az elégedetlenséget, ami miatt mostanra egyre több elemző állítja: ha nem rendeződik a politikai válság az országban, újra az elit ellen fordulhat a népharag. Ezért most sokan abban bíznak, hogy az újonnan kinevezett vizsgálóbíró, Tarek Bitar kérlelhetetlenebb lesz elődjénél – erre utal, hogy a bíró most arra kérte a libanoni parlamentet, vonja vissza három miniszter mentelmi jogát, akik felelősek lehetnek a tragédiáért.
Ám az igazán nagy nehézséget az jelenti Libanonban, hogy az elmúlt egy évben az ország képtelen volt lehívni azokat a nemzetközi segélyeket, amelyeket a robbanás után ígértek neki. Látva a növekvő elégedetlenséget, a libanoni államfő Nadzsíb Mikáti milliárdos üzletembert bízta meg kormányalakítással a minap, miután konzultált a parlamenti pártokkal. Mikáti egyébként már kétszer is ellátta a kormányfői tisztséget 2005 és 2011 között, a mostani szavazáson 72 támogató szavazatot kapott a libanoni törvényhozásban, ami azért is nagy eredmény, mert végül a Hezbollah is felsorakozott mögé. A politikus most szakértői kormány összeállításán dolgozik, amelynek egyáltalán nem lesz egyszerű a dolga, különösen annak fényében, hogy az 1975 és 1990 között zajló polgárháború óta nem volt ilyen rossz a gazdasági helyzet. Ám ez a fordulat még mindig a legígéretesebb, ami az elmúlt egy évben történt a valaha szebb napokat látott országban: amennyiben sikerülne végrehajtani a nemzetközi közösség által követelt reformokat, az új kormány végre megkaphatná a kilátásba helyezett nemzetközi pénzügyi támogatásokat. Ezzel pedig megindulhat a várva várt újjáépítés.
Ez a cikk eredetileg a Magyar Hang 2021/31. számában jelent meg július 30-án.
