Tavaly nyáron a Direkt36 írt leleplező cikket arról, hogy 2018 óta Magyarországon jogvédőket, civileket, újságírókat figyelnek meg az izraeli Pegasus cég kémszoftverével. (A nyomozóügyészség épp a minap állapította meg, hogy ez nem minősült jogosulatlan megfigyelésnek.) A telefonokra telepíthető program hozzáfér az ott tárolt adatokhoz, működtetésbe hozza a hangrögzítőt vagy a kamerát. Az elmúlt években az unió más tagállamaiban is elszaporodtak a Pegasus-megfigyelések: a célpontok között lehetett az Európai Bizottság több tagja, katalán szeparatista politikusok, de mint az májusban nyilvánosságra került, számos spanyol kormánytagot, köztük a kormányfőt és a védelmi minisztert is lehallgatták.
Mindezek fényében az öt évtizeddel ezelőtti Watergate-botrány szinte gyermeteg átverésnek tűnhet, pedig a törvénytelen akció az Egyesült Államok polgárháború utáni legmélyebb erkölcsi válságát okozta. 1972. június 17-én öt férfi Washingtonban betört a Demokrata Párt választási központjaként használt Watergate épület egyik irodájába, hogy lehallgatókészülékeket szereljenek fel, azonban az elkövetőket egy bejelentés miatt a helyszínen elfogták. A Fehér Ház elhatárolódott a betöréstől, amit harmadosztályú ügynek minősített.
A botrányt Bob Woodward és Carl Bernstein, a The Washington Post újságírója robbantotta ki egy Mélytorok (Deep Throat) fedőnevű informátor – akiről csak évtizedekkel később derült ki, hogy valójában az FBI akkori igazgatóhelyettese, William Mark Felt volt – segítségének köszönhetően. Tényfeltárásuk nyomán derült fény arra, hogy a betörők anyagi kapcsolatban álltak a Nixon újraválasztását szervező bizottsággal.
A két évig tartó nyomozás középpontjában Nixon esetleges érintettsége állt. Az Egyesült Államok 37. republikánus elnökének hatalma erős lábakon állt, novemberi újraválasztása egyértelműnek látszott. A Demokrata Párt baloldali jelöltjét, George McGovernt az amerikaiak jelentős hányada nem támogatta, de Nixon a nukleáris leszereléssel kapcsolatban is komoly lépéseket tett, amikor Moszkvával sikerült párbeszédre lépnie, így semmi nem indokolta, hogy ilyen piszkos trükkökhöz folyamodjon. A nyomozás során azonban kiderült, hogy Nixon már az ügy kipattanása előtt minden lehetséges eszközt bevetett az elnökség megtartásáért: egy fedett nyomozókból álló csoport feladata volt, hogy megakadályozza a bizalmas iratok sajtónak való kiszivárogtatását.
Az akcióban részt vett az egykori CIA-s E. Howard Hunt is, aki később a Watergate-botrány egyik kulcsfigurája lett, ő irányította ugyanis a betörést, mely az elnök politikai ellenfeleinek megfigyelésére irányult. A Watergate-ügyben 69 kormányhivatalnokot állítottak bíróság elé, akik közül 48-at elítéltek. Közülük John Mitchell volt igazságügyi miniszter 19 hónapot, Bob Haldeman és John Ehrlichman különleges elnöki tanácsadó 18, E. Howard Hunt 33 hónapot ült börtönben.
Nixon bár megnyerte a választást, a bukott, becstelen politikus jelképévé vált. „Minden döntéssel, amelyet közszereplőként hoztam, mindig azt próbáltam tenni, ami a legjobb a nemzet számára” – 1974. augusztus 8-án így jelentette be lemondását. Utóda, Gerald Ford első hivatali intézkedése az volt, hogy amnesztiában részesítette Nixont, akit így soha nem vontak felelősségre az ügyben játszott szerepéért.
Ez a cikk eredetileg a Magyar Hang 2022/25. számában jelent meg június 17-én.
