Harminc év után is folytatja az illiberális montenegrói elnök?
Milo Djukanovic montenegrói elnök, a Szocialisták Demokratikus Pártjának (DPS) jelöltje nyilatkozik a sajtó képviselőinek, miután voksolt Podgorica egyik szavazóhelyiségében 2023. március 19-én, a montenegrói elnökválasztás napján (Fotó: MTI/EPA/Boris Pejovic)

Nem sikerült megszereznie a szavazatok többségét Milo Djukanovic montenegrói államfőnek – derült ki a montenegrói Demokratikus Átmenet Központja számításából. A szavazatok 99,5 százalékának feldolgozása alapján Djukanovicra a szavazók 35,3 százaléka voksolt, míg Jakov Milatovic, az Európa Most jelöltje 28,2 százalékot kapott. A verseny jelenlegi állása szerint a harmadik helyre a szerbbarát Andrija Mandic futott be a szavazatok 19 százalékával.

Így mostanra szinte bizonyos, hogy két hét múlva második fordulót kell tartani a balkáni miniállamban, ahol korábban több politikus is arra figyelmeztetett, hogy az oroszok beavatkozhatnak a mostani elnökválasztásba. Mint korábbi cikkünkben megírtuk, a lehetséges beavatkozásról még Gabriel Escobar, az Egyesült Államok nyugat-balkáni különmegbízottja is beszélt, aki jelezte, hogy bízik abban, hogy az oroszok terve végül sikertelenül zárul.

 Tovább uralkodna az illiberális rendszert kiépítő, már 30 éve regnáló Djukanovic
Majláth Ronald

Tovább uralkodna az illiberális rendszert kiépítő, már 30 éve regnáló Djukanovic

Orosz beavatkozástól tartanak a montenegrói választáson. De miért olyan fontos Moszkva számára, hogy mi történik a kis balkáni országban?


Ami a mostani elnökválasztást illeti, a legnagyobb tétje ennek Milo Djukanovic jövője. Ismeretes: az elmúlt harminc évben a Szocialisták Demokratikus Pártja (DPS) sajátos illiberális rendszert épített ki, melynek középpontjában Djukanovic állt. Noha a 2020-as parlamenti választásokon a kisebb pártok összefogásából született szövetség ellenzékbe küldte a 30 éve regnáló DPS-t, Djukanovic államfőként továbbra is beleszólhatott az ország belügyeibe. A új kormányokban eközben számos alkalommal egymásnak estek a különböző orientációjú pártok, amelyek között nyugatbarát erőket ugyanúgy találhatunk, mint szerb- és oroszbarát pártokat. Noha ez idő alatt Djukanovic számos alkalommal megpróbálta nehezíteni a kormányzati döntéshozatalt, ezek a lépései többségében kudarccal zárultak.

A két hét múlva esedékes második fordulóban a Djukanovic mögött végző jelöltek közül várhatóan többen is beállnak a legesélyesebb jelölt mögé, aki legyőzheti őt.

Időközben megszólalt a DPS szóvivője, Milos Nikolic, aki hangsúlyozta: az már bizonyos, hogy Djukanovic óriási győzelmet aratott az első körben az utána következő elnökjelölttel szemben. Mint mondta, ez a tíz százalékos különbség a DPS sikere is.