A 4,9-es erősségű földmozgás epicentruma ezúttal a közép-dalmáciai Posedarjeban volt, Zadartól 26 kilométerre, mintegy két kilométeres mélységben.
Külföld
Szervezett buszjáratokkal indultak meg a régióból a szerb ortodox egyház hívei Podgoricába, ahol ezekben az órákban búcsúztatják Amfilohije Radovicot, a montenegrói Szerb Ortodox Egyház fejét.
Donald Trump az eseményről készült videót „Imádom Texast!” szavak kíséretében osztotta meg.
Már 1 195 408 ember életét követelte a járvány.
November 5-től december 2-ig az Angliában élők csak bizonyos meghatározott indokokkal hagyhatják el otthonaikat.
Noha több mint 8 éve nem államfő, Sarkozy nem unatkozik, se szeri, se száma a francia exelnök elleni pereknek. Tízmilliók Kadhafitól, tiltott kampánytámogatás, álnéven használt mobil és egy vitatott megfigyelés: három ügyben is bíróság elé citálják az Élysée-palota egykori urát.
A rapper egyike azoknak a jelölteknek, amelyek valamelyik úgynevezett harmadik párt színeiben indulnak.
A berlini Madame Tussauds viaszmúzeum pénteken szó szerint kikukázta az elnök viaszmását.
A gyanúsított indítékai egyelőre nem ismertek. A fegyver nincs még meg.
Zajlik az országos tesztelés, néhol hosszú sorokban állnak az emberek.
Keleti szomszédunknál 1050 intenzív osztályos ágy áll rendelkezésre, és szombaton már 923 koronavírus-fertőzött szorult intenzív ellátásra.
A vírus miatt több százezren kimaradhatnak a november harmadikai választásból is. Lukács Csaba tudósítása az elnökválasztásról Washingtonból!
Az ország törölte labdarúgó-bajnoksága további fordulóit.
A Nyugat-Balkánon – Horvátországot kivéve – péntekről 4666-tal nőtt az igazolt fertőzöttek, és 48-cal a halálos áldozatok száma.
A tiltakozók a terhességmegszakítás szigorításának eltörlését és a kormány leváltását követelték.