Trump nyilvánosságra került fenyegetőző levele nem is annyira kiszivárogtatás eredménye, inkább szándékos akcióról lehet szó.
Külföld
Zendülés miatt ítélt el katalán vezetőket a spanyol legfelsőbb bíróság, függetlenségpárti tüntetéshullám indult Katalóniában, a főváros megbénult péntekre.
A csütörtöki megállapodás értelmében Törökország öt napra leállítja offenzíváját, hogy a kurdok kivonulhassanak a térségből. Pénteken mégis fegyverropogás hallatszott, és sűrű füst szállt fel a régióban.
A IX. kerületben működhet az intézmény, amelyet a török elnökhöz szorosan kötődő szervezet tart fenn. Minden más egyelőre kérdéses.
Ugyanakkor el kell fogadnia a kilépési megállapodást a brit alsóháznak is.
Az előttünk álló brüsszeli csúcson a briteken kívül terítéken lesz az új biztosok kérdése. Sajtóinformációk szerint Orbán Viktor nem női jelölttel tervez, kitárt Várhelyi Olivér mellett.
Alig ért véget a választás, ismét indul a kampány, hiszen tavasszal a lengyelek elnököt választanak.
Akár már szerdán aláírhatják a dokumentumot, így elkerülhető lehet a rendezetlen kiválás.
2000 és 2018 között 1868 áldozatot szedtek a terroristák Európában. Régi probléma, hogy a titkosszolgálatok egész egyszerűen nem bíznak meg kellően egymásban.
Miután a világ jelentős részén összekeverik Budapestet Bukaresttel, most mindkét országban ugyanúgy hívhatják a kormányfőt.
„Az autonómia kérdésének megoldásához társadalmi konszenzusra lenne szükség, azonban félek, hogy ez még nincs meg.”
Kétoldalú megbeszélést folytatott Orbán Viktor Recep Tayyip Erdogan török elnökkel Bakuban, ahová mindketten a Türk Tanács soron következő ülésére érkeztek.
Sokan kétségbe vonják, hogy tartható az október 31-i brexit, még mindig szakadék van az EU és Nagy-Britannia álláspontja között.
Az ítéletek kilenc és tizenhárom év közé esnek.
A víz után a homok a világszerte legnagyobb mennyiségben felhasznált természetes nyersanyag, a maffia is megjelent.