Több száz diák tiltakozik a rendőrség erőszakos fellépése ellen.
Külföld
Húsz éve bombázták a NATO gépei Újvidéket. Hogyan emlékeznek a helyiek az akkor történtekre? Riport.
Heinz-Christian Strache családja és pártja védelmében döntött úgy, hogy felhagy a politizálással. A bukását okozó Ibizán készült videó szerint egy orosz oligarchának kínált állami megrendeléseket támogatásért cserébe.
Először találtak el tüntetőt éles lőszerrel, a kormány és a demonstrálók is további erőszaktól tartanak.
A jogállamiság kérdéséről tárgyalt a finn és a magyar kormányfő. A Tiborcz Istvánhoz került EU-s pénzekről szóló híreket Orbán „fake news”-nak nevezte. A találkozóról a finn sajtó is beszámolt.
Képes-e a katonai erő a múltban megszokott hagyományos szerepet játszani a globalizálódó világban?
Állítása szerint azért azt az okmányt használta, mert így nem kellett vízumot kérnie.
Most az a kérdés, kivel lépnek koalícióra.
Miközben idehaza nap mint nap azt hallani, hogy Európa nyugati fele hátat fordít a keresztény értékrendnek, hagyományoknak és ezáltal saját vesztébe rohan, soha nem látott népszerűségnek örvend a zarándoklás. A legfelkapottabb úti cél a Spanyolország északnyugati csücskében lévő Santiago de Compostela.
A demokraták megindították az elnök elmozdítását kezdeményező bonyolult eljárást. Politikai szlogen, vagy valóban jó aduász: van-e bármi esély
Napjainkra már csak öt olyan ország maradt, ahol a kommunizmus az uralkodó eszme, azonban ezek teljesen másként állnak a vallásszabadsághoz.
Ki lehet maradni belőle, legfeljebb majd sokan csúnyán néznek kevesekre.
Joseph Wilson 69 éves volt. Ő és akkori felesége, Valerie Plame nagy árat fizetett a 2003-as szókimondásért.
Kínos blamázsba futott bele a Csíki Sör. Hirdettek egy nyereményjátékot és egy eseményt, ám elmérték magukat, így most áll a bál, sokan idegesek. A kommenteket törlik.