
Átmenetileg megakadályozta a szövetségi bíróság Donald Trumpnak azt a pár napja bejelentett intézkedését, amellyel többszáz milliárd dollárnyi szövetségi támogatás befagyasztásáról döntött. A Reuters azt írja, az intézkedés káoszt okozott, több érdekvédelmi csoport azzal érvelt, hogy a források befagyasztása az egészségügytől az útépítésig terjedő, tízmilliókat érintő programokat is tönkretenné. Loren Ali Khan bíró a fenti érvek alapján úgy döntött, hogy átmenetileg megakadályozza mindezt, az ügyet jövő hétfőn tárgyalja újra a bíróság.
A Politico azt írja, az amerikai elnök költségvetési hivatala a hét elején már minden olyan pénzügyi támogatást befagyasztásáról döntött, ami szerintük nem javítja az emberek mindennapi életét – ebbe a körbe tartoznak még a hazai infrastrukturális és energetikai projektek, illetve a külföldi segélyek is.
A demokraták szerint a finanszírozás befagyasztása a kongresszus szövetségi kiadások feletti hatáskörét támadja. A demokrata államügyészek úgy vélik, a befagyasztás sérti az amerikai alkotmányt, és pusztító hatással lenne azokra az államokra, amelyek költségvetésük jelentős részében a szövetségi támogatásra támaszkodnak. A szövetségi támogatásokból ráadásul többszáz milliárd dollár kerül az oktatásba, az egészségügybe, a szegénység elleni programokba, a lakhatási támogatásba, a katasztrófaelhárításba, az infrastruktúrába és számos más kezdeményezésbe, ezek mind veszélybe kerülhetnek, ha a befagyasztásról szóló rendelet mégis átmegy a bíróságon.
A republikánusok a cikekket összefoglaló Telex írása szerint úgy védték a befagyasztásról szóló rendeletet, hogy Trump ezzel azt a kampányígéretét teljesíti, melyet a 6,75 billió dolláros költségvetés visszafogására tett. A Trump-kormányzat szerint ráadásul a források befagyasztása nem érinti azokat a programokat, amelyek közvetlenül amerikaiaknak nyújtanak támogatást. Így a Medicaidet sem, amely 70 millió alacsony jövedelmű amerikai számára nyújt egészségügyi ellátást.