Hongkongban valami olyasmi zajlik, ami eddig még talán soha. Ami túlmutat, egyúttal akár véget is vethet az 1997 óta fennálló – elvileg ötven évig, azaz 2047-ig szavatolt – „egy ország, két rendszer” elvének: a nagy felfordulás közepette, azt kihasználva Peking szép csendben teljesen ráteheti a kezét a globális piac még mindig egyik legversenyképesebb és legszabadabb központjának számító városállamra.
Március utolsó napja óta ismét tüntetésektől hangos a mintegy 1100 négyzetkilométeren elterülő, 7,48 millió lakosával a világ egyik legsűrűbben lakott helyének számító különleges közigazgatási státust élvező városállam. Ezúttal az új kiadatási törvény tervezete miatt mentek utcára. A jogszabályt egy Tajvanon elkövetett gyilkosságra reagálva dolgozták ki, miután a hongkongi állampolgárságú tettes hazamenekült. A szövegezés azonban nem sikeredett túl jóra, mert akár lehetővé tehetné, hogy Hongkong szökevényeket – köztük esetleg politikai menekülteket – adjon ki Tajvan mellett Kínának.
Az általános felháborodás után a Hongkongot két éve vezető Carrie Lam visszavonta a tervet. Ám a tüntetések nem csillapodtak, átcsaptak egy általános, „több demokráciát” követelő megmozdulássorozattá – Kína-ellenes felhangokkal fűszerezve. A központi sugárutat megszálló, leginkább fiatalokból álló tömeg a helyi kínai adminisztráció épületét sem kímélte. Miközben Lam utóbb zavargásoknak minősítette az eseményeket, a helyi rendőrség könnygázzal, gumilövedékkel, egyre keményebb erőt bevetve lép fel az elégedetlenkedőkkel szemben.
Az indulatokat tetézte, hogy bűnbandák jelentek meg, akik brutális agresszióval estek neki nem csak a tüntetőknek, hanem ütöttek mindenkit, akit értek: terhes kismamát vertek félholtra, vagy épp az eseményekről tudósító fiatal újságírónőt. A kínai alvilági triádokhoz kötött „szabadcsapatokat” állítólag a pekingi hatalom uszította, így szítva káoszt, kijátszva egymás ellen a hongkongi vezetést, a helyi hatóságokat és a demonstrálókat. És meglépték a cselt, miután egyszer csak közölték: ha a hongkongi vezetés kéri, a kínai hadsereg „szívesen segít” a közrend megőrzésében és katasztrófaelhárításban – erre jogilag ugyanis van lehetőség.
Hongkong kérésére bevethető a kínai hadsereg a tüntetések megfékezésére | Magyar Hang
Hongkong kérésére bevethető lenne a kínai hadsereg az elmúlt hónapokban egyre hevesebbé vált tüntetések megfékezésére és a rend fenntartására - közölte Vu Csien, a kínai nemzetvédelmi minisztérium szóvivőjét.
Miként jutottak el idáig? Hongkong a brit uralom alatt ugyan szinte minden tekintetben szabadnak számított, de nem volt klasszikus demokrácia. A kormányzót Londonban nevezték ki, és az első közigazgatási választásra 1985-ig, az első közvetlen voksolásra 1991-ig kellett várni. A választási rendszert a britek az után kezdték el „reformálgatni”, hogy 1984. év végén aláírták a kínaiakkal az 1997-es átadás-átvételről szóló megállapodást, amely 50 évre „konzerválta” az előbb említett „egy ország, két rendszer” elvét. Nem csoda, ha a kínai vezetés zabos szemmel nézte a szerződés utáni közjogi „modernizációt”. A váltás után azonban Peking sokáig csak diszkréten és szinte észrevétlen érvényesítette befolyását a város felett. Főleg akkor, amikor rém kínosnak számított közvetlenül üzletelni a kommunista Kínával, Hongkong volt a tőke trójai falova.
Öt éve azonban valami megváltozott, Kína belenyúlt a rendszerbe, azaz előzetes „átvilágítást” írt elő a városi vezető aspiránsok kiválasztásához – például a jelölteknek Hongkong mellett Kínához is hűnek kell lenniük. Ugyan még mindig nem tartanak ott, hogy Pekingből egy szimpla paranccsal leküldenek kormányzót a város nyakára, de a kétségkívül Kína-barát lépés sokaknál kiverte a biztosítékot. A 2014-es nagy tüntetésekkor így jött létre az „esernyős forradalom”, amelyet ugyan 3 hónap alatt letörtek, de az engedetlenség maradt. Főleg, hogy azóta Kína is aktívabb a befolyásszerzésben, 2015- ben például több, a rendszerrel kritikus lapkiadót tartóztattak le, egyeseket pedig állítólag a kínai hatóságok el is raboltak. A népi Kínára nem felesküdő tanácsosokat pedig ott próbálják ellehetetleníteni, ahol csak lehet.
Így jutunk el a jelenlegi eseményekig, ahol, ha a lapok mögé nézünk azt látjuk, Kína kifejezetten ügyes hatalomtechnikai machinációkkal próbál mindenkit kiütni a nyeregből. Kijátssza az egymással szemben álló feleket, miközben az ellenérdekeltek szerint az általuk tovább kavart felfordulást ürügyül használva megpróbálnak benyomulni a légüres térbe, hogy átvegyék az irányítást. Amit meg egy maguk fajta „sorosozással” próbálnak elütni, azaz, miként a kínai külügyminiszter, Vang Ji fogalmazott: „aggodalomra ad okot, ahogy a nyugati erők nyugtalanságot és konfrontációkat szítanak, amely próbálkozásaikkal alá akarják ásni Hongkong stabilitását és békéjét.”
Hogy mi lesz a végjáték, továbbra is nehéz megjósolni. Az viszont elég látványos, hogy Kína eddig soha nem látott aktivitással tartja az események ütőerén az ujját, és mindent kihasznál, hogy növelje befolyását. Emlékszem, 1997-ben arról beszélgettünk, előbb alakul át a kínai rendszer, semhogy ötven év múlva bekebelezze Hongkongot. Napjaink eseményeit látva egyre kevésbé mernénk arra fogadni, hogy az egy ország, két rendszer kihúzza 2047-ig.
Ennek a cikknek a nyomtatott változata a Magyar Hang 2019/31. számában jelent meg, 2019. augusztus 2-án.
Hetilapunkat megvásárolhatja csütörtök estig az újságárusoknál, valamint elektronikus formában a Digitalstandon! És hogy mit talál még a 2019/31. számban? Itt megnézheti!
