Valahonnan már ismerős plakátokra ébredt csütörtök reggel Tbilisziben a Magyar Hang egyik olvasója. Georgiában célegyenesbe került a választási kampány: október 26-án parlamenti választásokat tartanak, és most különösen nagy tétje van a szavazásnak, mert a hivatalban lévő miniszterelnök nemrég arról beszélt, ha a pártja, vagyis a populista Grúz Álom újra győz, tulajdonképpen felszámolják az ellenzéket, betiltva több pártot az általuk elkövetett „háborús bűnök” miatt.
Visszatérve a ma reggelre: olvasónk arra ébredt, hogy a kormányon lévő erő lemásolta a Fidesz plakátkampányát, sőt még túl is tett azon. A frissen kikerült posztereken a kép ketté van osztva, a bal oldalon minden esetben egy lerombolt ukrajnai helyszín látható, mint a „háború” szimbóluma (és itt vannak feltüntetve a jelentős ellenzéki koalíciók és egy további ellenzéki párt választási számai is), míg a jobb oldalon egy jó állapotban lévő georgiai helyszín, mint a „béke” szimbóluma, a Grúz Álom választási számával. A felirat is ráerősít erre az ellentétpárra: a háborús oldalon pirossal az áll, hogy „nem a háborúra”, a másik, kormánypárti részen pedig a felirat szerint „válaszd a békét!”
Emellett sem finomkodik a kormánypárt az elképesztő mennyiségű és nagyságú plakátokkal, amivel elárasztotta az országot. A Grúz Álom – bár közel sem olyan összeszedett módon, de – legfőbbképp a magyar kampány „háború vagy béke” kommunikációját másolja. Emellett sok minden másban is egyetértenek a magyar kormánypárttal: az LMBTQ-ellenes propaganda ott is erős, az ellenzék és a civil szervezetek nyugati ügynökök, akik háborúba viszik az országot, stb. A nyár elején a Grúz Álom is elkezdte használni a „Trump az egyetlen esély” retorikát, szerintük Trump visszatérésével minden megváltozik, vége lesz az ukrajnai háborúnak és a Grúz Álom újra elfogadott lesz a nyugati kormányok körében.