
A franciák többsége ellenzi egy palesztin állam azonnali és feltétel nélküli elismerését – erre jutott az Ifop közvélemény-kutatása, melynek eredményeiről a Le Point számolt be. Az okok: a biztonsági kockázat, a Hamász folyamatos jelenléte, valamint a franciaországi következményektől való félelem.
Nehéz helyzetbe került így Emmanuel Macron is, aki félszívvel már bejelentette, hogy hamarosan elismeri a palesztin államot. A köztársasági elnök abban bízott, hogy láncreakciót indíthat el, de Izrael Irán elleni támadása elnapolta a kérdést. A franciák mindössze 22 százaléka akarja a feltétel nélküli, azonnali elismerést. Harmincegy százalék szerint viszont rövid távon nem szabad követni ezt az utat. Negyvenhét százalék pedig úgy látja, jöhet a lépés, de csak ha a Hamász szabadon bocsátott minden túszt, és megadta magát.
Egyedül a baloldali Engedetlen Franciaország (LFI) táborában vannak többségben, 58 százalékot kitéve a támogatók, míg a Zöldeknél 43 százalék pártolja az azonnali elismerést. A szocialistáknál már csak 28, az elnöki többségnél 24, a hagyományos jobboldalnál 17, a Nemzeti Tömörülés hívei körében pedig csupán 6 százalék tesz így. Még a Macron-szavazók közül is csupán 16 százaléknyian cselekednének gyorsan, háromnegyedük viszont a feltételekhez kötést vagy a halasztást támogatja.
Az Ifop vezérigazgatója, Frédéric Dabi az eredményeket úgy magyarázta: Franciaország hivatalos álláspontját jelenleg csupán a kisebbség, minden ötödik francia támogatja. Egyértelmű továbbá a baloldalon belüli megosztottság is: nem ugyanazt gondolják az Engedetlenek szavazói, mint a szocialisták.
Az azonnali elismerés a megkérdezettek 58 százaléka szerint fokozná a feszültséget Izrael és Irán között, 51 százalék tart a franciaországi antiszemita cselekedetek számának növekedésétől, míg 50 százalék úgy gondolja, mindez erősítené a Hamász pozícióit. Összességében csupán 42 százalék véli úgy, hogy a palesztin állam elismerése elősegítené a békét a Közel-Keleten.
A feltétel nélküli, gyors elismerés támogatottsága erősebb a fiatalok körében, a 18-24 évesek 36 százaléka tartaná azt helyesnek. Hasonló a helyzet a diplomások és a fővárosi agglomerációban élők esetében. A vidéki közösségekben és a munkások körében, továbbá a jobboldali szavazóknál viszont inkább az óvatosság vagy az erősebb ellenérzés az általános.