Egyre több francia szenved az információs fáradtságtól, számol be róla riportjában a francia Le Point. Mentális egészségük őrzése érdekében mind többen csatlakoznak le, próbálnak kevesebb napi hírt fogyasztani. A világszerte tapasztalt jelenséget nyomasztóan élik meg a cikkben megszólaltatottak. A 46 éves Jonathan szerint olyanná vált a híréhség, mint egy rossz sorozat, amit nem lehet félbehagyni: csak még egy újabb rész, aztán még egy. Közben pedig már nem is tudjuk, a valóságban vagy egy horrorban élünk. Mindent végig akarunk görgetni, elolvasni, meghallgatni, szép lassan ez vette át az irányítást életünk felett. A 33 éves fejlesztő, Pauline eközben az ukrajnai és közel-keleti háborút, a globális felmelegedést, a „fasiszta eszmék” nyugati térnyerését emeli ki, amelyek követésétől annyira besokall, hogy kéthetente muszáj tartania három-négy napos szünetet.
A cikk hivatkozik a Jean-Jaurès Alapítvány 2022-es tanulmányára, mely szerint már minden második francia információs fáradtságtól szenved, 38 százalék pedig ezt akut problémának érzi. A Le Point szerint egyre többen kapcsolják inkább ki az értesítéseket, zárják el a hírcsatornákat, kerülik el a mindenhonnan rájuk ömlő tartalmakat.
Hosszabb elemzések a hírdömping helyett
A helyzettel persze a tartalomgyártók is szembesülnek, sokan pedig erre is alapozva inkább a hosszabb, olvasmányosabb anyagok előállítását preferálják. Rolf Dobelli tavaly magyarul is megjelent könyve, a Ne olvass híreket! hasonló differenciálást javasolt, és a folyamatosan zúduló rövid hírek helyett a nagyobb, átfogó elemzések olvasását ajánlotta.
Mint a Farkas Tünde és Kövesdi Miklós Gábor által fordított könyvben olvashatjuk: „azok az összefüggések, amelyek a jelen kulturális, szellemi, gazdasági, katonai, politikai és gazdasági folyamatait meghatározzák, leggyakrabban láthatatlanok. Ráadásul összetettek, nem lineárisak, és az elménknek nehezen emészthetők. Így aztán a hírügynökségek a könnyebben megfoghatót ragadják meg: az anekdotákat, a botrányokat, a celebhistóriákat és a katasztrófák képeit. Ezek olcsón állíthatók elő, és könnyen emészthetők. (…) A fogyasztók tömege szívesebben fogad tíz apró hírfalatkát, mint egyetlen mélyenszántó cikket. Tíz egymás után közölt ropogós, apró botrányocska több figyelmet – és ezzel nagyobb reklámbevételt – kap, mint egyetlen olyan értelmes cikk, amely azonos hosszúságú ezekkel.”
Nem bírjuk már
A Le Point cikke szerint a franciák 34 százaléka nem bírja már elviselni a viták erőszakosságát, 32 százalék az információk megbízhatatlanságát, 31 pedig úgy érzi, a moráljára van az egész rossz hatással. Közben mindez nem csak a felgyorsult világnak, a folyamatosan érkező impulzusoknak szól, de a médiával szembeni bizalomvesztést is mutatja. A Reuters Institute 2022-es felmérése szerint a franciák mindössze 29 százaléka mondja, hogy elhiszi, amit a médiában hall – 2015-ben ez még 38 százalék volt.
A francia cikk találóan fogalmaz: több információt kaptunk harminc év alatt, mint kétezer évnyi történelem során. Az információs fáradtság kifejezés is jól illik századunkhoz, bár az nem új keletű, Bertram Myron Gross szociológus már a hatvanas években megfogalmazta, milyen az, amikor a túl sok információ öli meg az információt magát. Egy évtizeddel később Alvin Toffler a Future Shock című kötetében szintén tárgyalta a kérdést. Még jóval a huszonnégy órás hírcsatornák, a Twitter és a TikTok előtt voltunk, de a hírtermelési görbe már meredeken száguldott felfelé. Egyik válság jött a másik után, botrány botrányt követett, amelyet természetesen tovább erősített az elektronikus média korában új formákat nyerő bulvármédia. Edgar Morin szociológus is arról írt 1981-ben, hogy az események áradásának vagyunk kitéve, és időnk sincs elgondolkodni egyiken, már jön a következő, amit természetesen megint agyon kell beszélni. A „harminc év kontra kétezer” elméletét hirdeti Caroline Sauvajol-Rialland, aki az „infobesity” (információs túlsúly) fogalmát is hozzáteszi ehhez.
Az emberi agyat nem erre tervezték
A Le Point-nak megszólaló Jonathan úgy véli: korunk paradoxona, hogy soha nem fértünk hozzá ennyi tudáshoz, mégis az az érzése, hogy egyre kevesebbet tud bármiről is. Hasonló jelenséget figyelhettünk meg a járványidőszakban is, mely szintén sokakat arra a felismerésre késztetett, hogy legszívesebben teljesen lecsatlakoznának az internetről, messziről kerülve a nyomasztó információk özönét. Közben újra egy paradox helyzet: akkor tehették ezt a legkevésbé, hiszen máskülönben nem értesültek volna a napról napra bevezetett új szabályokról sem. Az 52 éves Laurence is erről beszél a francia cikkben: már eleve szorongó típus volt, az első lezárások idején pedig mind jobban nőtt benne a pánik. Majd döntött: elhagyta a várost, vidéki barátainál keresett menedéket, és eldöntötte, hogy csak a leglényegesebbeket olvassa el. Sem szorongást keltő cikkek, sem végtelen viták, sem a riasztó számadatok napról napra való követése. Felhagyott az egymásnak ellentmondó szakértők követésével, és fellélegzett: hetek óta először tudott aludni.
Jonathan hierarchiaproblémát is lát az egész mögött: egy politikai rezsim bukása és egy túszejtés, egy felhajtást kereső politikus utolsó mondata és a napi időjárás, mind egy szintre kerülnek.
Ahogy a Le Point megjegyzi, az emberi agy nem is arra van kialakítva, hogy lépést tudjon tartani a tempóval. Az Oreag klinikai pszichológusa, Benjamin Kerber nyilatkozza a lapnak: az internet létezése óta egyre inkább abban a hitben élünk, hogy mindig, mindent tudhatunk, miközben ez biológiailag lehetetlen. És bár az Instagramon vagy a TikTokon néhány perc alatt össze tudunk kötni tartalmakat, az agyunknak időre van szüksége egy információ feldolgozására, mielőtt be tudná fogadni a következőt. Tehát folyamatosan tudást halmozunk fel anélkül, hogy megemésztenénk, az egymásra hordott tényekből pedig végül csak a sokkoló címekre emlékszünk.
