
A világ hét legfejlettebb ipari országának (G7) vezetői támogatásukról biztosították Japán elkötelezettségét, hogy biztonságos és nyugodt olimpiát, illetve paralimpiát rendezzen nyáron Tokióban. A G7 állam- és kormányfői a pénteki virtuális ülést követően kiadott közleményben úgy fogalmaztak, hogy az ötkarikás játékok megtartása „a Covid-19 leküzdésében megnyilvánuló globális egység szimbóluma”.
Thomas Bach, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) elnöke üdvözölte a G7 vezetőinek állásfoglalását, és azt mondta, hogy a NOB hálás a támogató nyilatkozatért, amelyet „a bizalom és az erős biztatás jelének” nevezett. Virtuális találkozójuk során a G7 vezetői vállalták, hogy fokozzák az együttműködést a koronavírusra adott egészségügyi válaszok terén, megerősítik a világjárvány elleni globális küzdelmet, összehangolva a válaszlépéseket a pandémiából való mielőbbi kilábalás érdekében.
A Hetek csoportját az Egyesült Államok, Nagy-Britannia, Japán, Kanada, Németország, Olaszország és Franciaország alkotja.