
A külügyminisztérium parlamenti államtitkára, Magyar Levente utazott volna azon a gépen, amelyet nem engedett leszállni Bosznia-Hercegovinában Zukan Helez védelmi miniszter – ez derült ki a hétfő esti órákra.
Ahogy arról lapunk is beszámolt, a boszniai védelmi miniszter, Zukan Helez megtiltotta egy magyar katonai repülőgép leszállását Bosznia-Hercegovinában. A gép először a szarajevói, majd a banja lukai repülőtérre kért engedélyt, de egyik helyszínen sem kapott leszállási engedélyt. Zukan Helez a közösségi médiában úgy vélekedett, hogy a gép érkezésének célja Dodik és köreinek támogatása lehetett Bosznia-Hercegovina destabilizálásában.
Nem sokkal később kiderült, hogy Magyar Levente, a Külgazdasági és Külügyminisztérium parlamenti államtitkára Banja Lukában tartózkodott és közös sajtótájékoztatót tartott Milorad Dodikkal, a boszniai Szerb Köztársaság elnökével, Orbán Viktor szövetségesével. A magyar politikus szerint külföldről konstruált jogi boszorkányüldözés zajlik Milorad Dodik ellen, Magyarország viszont támogatásáról szeretné biztosítani a boszniai Szerb Köztársaság elnökét. – Elmúlt az az idő, amikor Magyarország tétlenül szemléli a balkáni eseményeket, amikor elszenvedői vagyunk ezeknek az eseményeknek. Ezért az utóbbi években, hónapokban egy olyan Balkán-politikát fogalmaztunk meg, és hajtunk végre, amelynek keretében cselekvő szereplői lettünk a térségbeli folyamatoknak, ellentartunk azoknak a nyugati törekvéseknek, amelyek destabilizációt idéznek elő – fogalmazott. Mint mondta, nem a boszniai szerbek a destabilizáció tényezői, hanem „az a nyugati, érzéketlen gyarmati vircsaft, amelyik ennek az országnak a szétfeszítésén dolgozik”.
A 444-nek ezután a külügyminisztérium elismerte, hogy az ő gépe volt az érintett. „Március 3-án Magyar Levente külügyi államtitkár hivatalos találkozóra utazott volna Szarajevóba és Banja Lukába. Miután a bosnyák kormány nem adott engedélyt a berepülésre, a rendelkezésre álló időkeretbe csak a Banja Luka-i látogatás fért bele. Keressük az alkalmat a szarajevói konzultációk lefolytatására” – közölték.
A Magyar Hang kérdésére – mint arról beszámoltunk – napok óta nem árulja el a külügyminisztérium, hogy terveznek-e esetleg menedékjogot adni Milorad Dodiknak, miután múlt héten a bíróság első fokon egy éves börtönbüntetésre ítélte, további hat évre pedig eltiltotta a hivatali tevékenységtől, amiért nem hajlandó figyelembe venni Christian Schmidt, a nemzetközi közösség főképviselője döntéseit, és aláírta a Schmidt intézményének és hatásköreinek elutasításáról szóló törvényt.