Erbílben tárgyalt szerdán az Iránhoz hű Népi Mozgósítási Erők vezetője a kurdisztáni vezetéssel, miután patthelyzet alakult ki a közel-keleti kormányban, hogy mely erők alakítsanak kormányt.
Irakban ugyanis az október 10-i parlamenti választások óta egyetlen pártnak sem sikerült maga köré gyűjtenie azokat az erőket, amelyekkel többséget biztosíthatnának maguknak a bagdadi parlamentben. Így aztán most könnyen megtörténhet, hogy a síiták közti rivalizálás végeredménye az lesz, hogy az autonóm kurdisztáni régió még jobban megerősödik az elkövetkező években.
Az iraki politikai válság természetesen nem most kezdődött, hanem még 2019-ben, amikor az irakiak az elégtelen közszolgáltatások és a kormányzatot átható korrupció ellen vonultak utcára. Aztán gyorsan előkerültek az Iránt és a teheráni nagyajatollahot szidalmazó jelszavak is, mivel sokan az iszlám köztársaságot látták az iraki elit legfőbb támaszának.
A tiltakozások villámgyorsan átterjedtek Dél-Irak több régiójára is, és többször véres összecsapásokba torkolltak. A gyakorlatilag másfél éven át tartó megmozdulások ezernél is több halálos áldozatot követeltek, a sebesültek száma megközelítette a 40 ezret. Ennek a helyzetnek vetettek volna véget az októberben megrendezett előre hozott parlamenti választások, melynek győztese a síita Muktada asz-Szadr hitszónok által vezetett Szadrista Mozgalom lett 73 mandátummal.
A 329 fős iraki parlamentben természetesen Szadrnak további szövetségesekre lenne szüksége, így a síita vezető kezdetben abban bízott, hogy a szunnita Haladás Párttal és a Kurdisztáni Demokratikus Párttal (KDP) szövetkezve további kisebb pártokat is meg tud nyerni az ügyének, hogy valamiképpen elkerülje, hogy a választásokon vesztes, Iránhoz hű erők szerezzék meg a hatalmat. Ez utóbbiak egyébként sokáig el sem fogadták a választás eredményét, ehelyett inkább az utcára hívták a követőiket, akik hónapokon át tüntettek azért, hogy semmisítsék meg az eredményeket.
„Ebben a rendszerben mindenki kap valamit”
Hölvényi György szerint Irakban mostanra már mindenkinek vannak sérelmei, senki sem maradt ki az elmúlt évtizedek háborúiból.
Jól jelzi az iraki politikai válságot, hogy november elején egy robbanóanyaggal megrakott drónnal megtámadták az iraki miniszterelnök rezidenciáját Bagdadban. Mint kiderült, a merényletkísérletet egy iráni kötődésű milícia hajtotta végre, amely biztosra akart menni, így három drónt is útjára indítottak, kettőt viszont az iraki biztonsági erők még a becsapódás előtt lelőttek.
Ugyancsak jól szemlélteti az iraki helyzetet, hogy január 3-án, két évvel Kászim Szulejmáni iráni tábornok halála után újabb incidensekre került sor az országban. Ismert: az Egyesült Államok két éve dróntámadással végzett az Iszlám Állam megtörésében kulcsszerepet játszó tábornokkal, ami után tömeges tiltakozások kezdődtek, az iraki parlament pedig felkérte az országban állomásozó amerikai erőket, hogy távozzanak onnan. Most, a merénylet második évfordulóján a támadók a nyugat-iraki Anbár kormányzóságban és Bagdadban található amerikai bázisokat lőtték rakéta-sorozatvetőkből. Ilyen körülmények között pedig egyáltalán nem véletlen, hogy az irakiak többsége rendkívül kiábrándult a politikából, amit már az októberi rekord alacsony választási részvétel is megmutatott.
Mindeközben a Szadrista Mozgalom szövetséges-keresési próbálkozásai sem jártak sok sikerrel. Így aztán a hitszónok nemrég arra kényszerült, hogy az Iránhoz hű síita riválisaival is asztalhoz üljön, akiket korábban mindenképpen ki akart hagyni a kormányból. Ezzel párhuzamosan a vesztes síita pártok egységbe formálódtak, majd maguk is tárgyalni kezdtek a kurdokkal egy esetleges kormányalakításról. Jelenleg így mindkét fél a kurdok kegyeit keresi, hogy velük lépjenek koalícióra.
Ám hogy a képlet még ennél is összetettebb legyen, figyelembe kell venni azt is, hogy az iraki kurdok sem igazán mondhatók egységesnek.
Emlékeztetőül: az iraki kurd régiót a kilencvenes évek eleje a Kurdisztáni Demokratikus Párt (KDP) és a Kurdisztáni Hazafias Unió (PUK) uralja, ami egy politikai konszenzus eredménye. Az elmúlt években azonban a PUK folyamatosan veszített a népszerűségéből, ami az októberi választásokon is jól tükröződött. A párt ugyanakkor megtartotta a pozícióit, amit a korábbi megegyezés garantált a számára (a PUK hagyományosan Kirkuk térségében erős). A két blokk között ráadásul a 2017-es függetlenségi népszavazás miatt kiéleződtek az ellentétek, mert a KDP azzal vádolta a riválisát, hogy elárulta a kurdok ügyét.
Márpedig ha a kurdok valóban helyzetbe akarnak kerülni az új iraki kormányban, akkor össze kell fogniuk, ugyanis mindkét pártra szükség lenne az új kabinetben, bármely blokké is lesz abban a főszerep. Túl azon, hogy az októberi választáson a korábbi 58-ról 63-ra növelték a mandátumaik számát a kurdok, az új kormányban nem csak az általuk betöltött posztok számát növelhetnék, hanem valódi döntéshozókká is válhatnának.
Ez pedig kulcsfontosságú lehet azokon a tárgyalásokon, amelyek a központi költségvetés elosztásáról, illetve az olajszállításokról esik majd szó. E kérdésekben az elmúlt években már számos tárgyalásra került sor, azonban végleges megállapodás – amit mindkét fél betart – nem született.
Most viszont a kurdok alkupozíciója rendkívül megerősödött. Ugyancsak rengeteg súrlódáshoz vezettek Erbíl és Bagdad között a vitatott státusú területek, vagyis azok a tartományok, amelyeket mindkét fél magának követel. Ezeket a területi kérdéseket a két félnek már régen rendeznie kellett volna, azonban erre nem került sor, ráadásul az Iszlám Állam elleni harc idején a pesmergák bevonultak ezekre a területekre. És bár idővel a kurd fegyveresek kivonultak ezekről a területekről, a helyzetük továbbra sem tisztázott, ráadásul jelenleg az Iránhoz hú fegyvereseké itt a főszerep.
A kurdok viszont most abban reménykednek, hogy ha jól tárgyalnak, még a vitatott státusú területek igazgatását megszerezhetik. Ehhez azonban a kurd pártok egységére is szükség lenne, ami nem lesz könnyű mutatvány. Ha viszont ez mégis sikerülne, az tovább erősítené az autonóm kurdisztáni régió helyzetét nem csak Irakon belül, hanem az egész térségben.
