A Legfelsőbb Bíróság föloldotta a USAID-források befagyasztását
Donald Trump amerikai elnök beszédet mond az amerikai törvényhozás, a kongresszus két háza előtt a washingtoni Capitoliumban 2025. március 4-én (Fotó:MTI/EPA/Getty Images pool/Win McNamee)

Az Egyesült Államok Legfelsőbb Bírósága 5:4 szavazataránnyal elutasította a Trump-kormányzat kérelmét a Kongresszus által jóváhagyott több milliárd dollárnyi külföldi segély befagyasztására vonatkozóan – írta a CNN. A Legfelsőbb Bíróság ugyanakkor még nem határozta meg, hogy meddig kell folyósítani a támogatásokat, így a Fehér Ház továbbra is felléphet ez ügyben az alacsonyabb fokú bíróságokon.

Az ügy hátterében az amerikai külügyminisztérium, illetve az Egyesült Államok Nemzetközi Fejlesztési Ügynöksége (USAID) által folyósított támogatások állnak, amelyek befagyasztásáról Donald Trump a januári elnöki beiktatásáról döntött. Ezután több nonprofit szervezet beperelte a szövetségi kormányt arra hivatkozva, hogy a kormányzati kiadások ellenőrzése a Kongresszus hatáskörébe tartozik, és szövetségi törvény szabályozza az ügynökségek döntéshozatalát.

A felperesek szerint a befagyasztott támogatások az Egyesült Államok érdekeit szolgálják külföldön, és emberek millióinak életét mentik meg világszerte. „Ezzel hozzájárulnak betegségek megfékezéséhez és az instabilitás elkerüléséhez külföldön, mielőtt ezek elérnének bennünket”, áll a beadványban.