
A NATO példátlan szankciókat vezetett be Oroszország ellen, azonban a szövetség védelmi együttműködés, és nem akar háborút Oroszországgal – jelentette ki az MTI tudósítása szerint Jens Stoltenberg, a szervezet főtitkára Brüsszelben, a tagállamok külügyminisztereinek pénteki rendkívüli tanácskozását megelőző sajtónyilatkozatában. Megfogalmazása szerint „szövetségeseink védelme iránt elkötelezettek vagyunk, erről nem is szabad, hogy félreértés essék”.
Kitért a zaporizzsjai atomerőmű elleni orosz támadásról szóló hírekre is, amelyek szerinte arra mutatnak rá, hogy ez a háború mennyire vakmerő és felelőtlen, és mennyire fontos, hogy mihamarább vége legyen, és Oroszország kivonja minden csapatát a térségből.
Szijjártó Péter is részt vesz a NATO-külügyminiszterek brüsszeli ülésén. Mint írta, harminc tagállam üli körbe az asztalt, de ebből négyen fokozott nyomásnak és kockázatnak vagyunk kitéve: mi ugyanis a háború közvetlen szomszédságában vagyunk. – A szó ilyenkor majdnem tettel ér fel, ezért teljes körültekintésre van szükség és el kell kerülnünk minden olyan lépést vagy megnyilvánulást, amely háborúba sodorná Magyarországot – fűzte hozzá.
A háborúról szóló folyamatos, percről percre tudósításunkat itt olvashatja!