Pénzügyminisztere szerint a Trump-féle vámok fenntarthatatlanok
(Donald Trump (Forrás: Facebook)

Az amerikai elnök szerint Kína esetében jelentősen csökkennek a behozatali vámok a jelenlegi 145 százalékos szintről, amint sikerül megkötni egy megállapodást. Donald Trump erről újságírók előtt beszélt kedden, azt követően, hogy pénzügyminisztere a vámvitában „deeszkalációs” lépéseket említett, vagyis a helyzetet fenntarthatatlannak minősítette.

Az elnök megismételte: a kereskedelmi partnerekkel „méltányos megállapodásokra” törekszenek. Kijelentette, hogy „az, ami eddig ment, nem folytatódhat”, amivel az Egyesült Államok jelentős külkereskedelmi hiányára utalt. A kialakult piaci bizonytalansággal kapcsolatban hozzátette, hogy jelenleg egy átmeneti időről van szó, ami „kis ideig eltart.

Trump azt mondta, „Kínának végül meg kell majd állapodnia”, és a vámok mértéke nem lesz nulla. Karoline Leavitt, a Fehér Ház szóvivője napi sajtótájékoztatóján úgy fogalmazott, hogy „jól állunk egy potenciális kereskedelmi megállapodást illetően Kínával”.

Ugyanakkor érdemes felhívni a figyelmet arra: kedden egy Washingtonban tartott befektetői fórumon Scott Bessent pénzügyminiszter arról beszélt, hogy a Kínával kialakult vámvitába – ami amerikai részről 145 százalékos, míg kínai részről 125 százalékos vámot jelent – „deeszkalációra” számít a nagyon közeli jövőben. A miniszter a jelenlegi magas vámkörnyezetet fenntarthatatlannak nevezte.