Menü


A rendőrség kizárta az idegenkezűséget a magyar ikerpár halálával összefüggésben

A rendőrség kizárta az idegenkezűséget a magyar ikerpár halálával összefüggésben
A Huszti-ikrek (Fotó: Skót rendőrség)

Kizárható az idegenkezűség a skót rendőrség szerint a január elején Aberdeenben eltűnt magyar ikerpár, Huszti Eliza és Huszti Henrietta esetében – írja a Scottish Daily Express alapján a Hvg.hu. A hatóságok azután jelentették ezt ki, hogy a lányok apja a szon.hu-nak arról nyilatkozott, kizártnak tartja, hogy gyermekei öngyilkosak lettek volna, szerinte elcsalták vagy elrabolták őket. – Egyáltalán semmi nem utal arra, hogy bűncselekmény történt volna, vagy hogy bárki a két nőn kívül érintett lenne ebben a tragédiában – közölte most a skót lappal egy rendőrségi forrás. 

A két, 32 éves nőt utoljára január hetedikén, hajnali negyed három előtt pár perccel látták utoljára a városban, a Viktória hídnál. Mint a térfigyelő kamerák felvételeiből kiderült, aznap már nem először jártak ott. Január 31-én a helyi rendőrség közleménye szerint a Dee-folyóban megtalálták egy nő holttestét, a test feltehetően Huszti Henriettáé. Nem sokkal később egy másik holttest is előkerült. Azt a rendőrség korábban is feltételezte, hogy valószínűleg a vízbe eshettek az ikrek, így azonnal ott is kezdték őket keresni, de télen a Dee-folyó nem barátságos környék: jégtáblák úsznak rajta, a folyó vize pedig dermesztően hideg.

A rendőrség azt állítja, hogy az ikrekkel semmi gyanús, vagy különleges nem történt tudomásuk szerint azelőtt, hogy nyomuk veszett volna. Családtagjaik hasonlóan nyilatkoztak: semmi szokatlant nem tapasztaltak, amikor néhány nappal eltűnésük előtt beszéltek velük.

Magyar Hang 2025. március 17., 21:48

Magyar Péter: Hiába magyarázkodik gyáván Orbán Viktor

Szerinte teljesen egyértelmű, hogy a magyar társadalomnak egy jelentős részét egy eltaposandó rovarhoz hasonlította a miniszterelnök.
Magyar Hang 2025. március 17., 21:28

Úgy siet a Fidesz a Pride betiltásával, hogy a hozzá szükséges Alaptörvény-módosítás még nem lesz kész

Alig több mint egy nap alatt átviszik a parlamentben a korlátozást.
Magyar Hang 2025. március 17., 20:46

Elfogatóparancsot adtak ki Orbán balkáni szövetségese ellen

Dodik közben boszniai szerb, a szövetségitől független határőrség létrehozását jelentette be.
Magyar Hang 2025. március 17., 20:20

Bódis Kriszta: Mi a társadalompolitika? Amivel a Karmelitában nem foglalkoznak

Hiába jutott az állam rengeteg uniós forráshoz az elmúlt 15 évben, a szegénység felszámolása terén nem történt jelentős előrelépés.
Magyar Hang 2025. március 17., 19:34

Több üzletlánc is mennyiségi korlátozást vezetett be az árrésstopos termékekre

Van, amiből csak három darabot lehet venni. Számlára pedig egyáltalán nem.
Magyar Hang 2025. március 17., 19:10

Kötöttfogás 337. – Extra: Kell-e félni Orbántól?

Új korszakot nyitott-e Orbán a nemzeti ünnepen a poloskázással, avagy ez a normál ügymenet nála? Többek között ezt vitatták meg a teltházas Kötöttfogás Extra résztvevői.
Magyar Hang 2025. március 17., 18:20

Bejelentéseket kapott a Médiahatóság a Hunyadi-sorozat erotikus jelenetei miatt

A műsorszámok hatósági ellenőrzése jelenleg folyamatban van.
Magyar Hang 2025. március 17., 18:03

Így vezetné be Magyar Péter a nyugdíjas SZÉP-kártyát

Részleteket közölt a Tisza Párt elnöke az élelmiszerre, gyógyszerre, egészségmegőrzésre és pihenésre fordítható, általuk javasolt juttatásról.
Ugrás az oldal tetejére