A tálibok maguknak követelik az afganisztáni hatalom szinte egészét
A talibán vallási rendőrség egy tagja asszonyokat ütlegel Kabulban 2001-ben (Fotó: RAWA)

Miközben az amerikai csapatok Afganisztánból történő kivonulása hamarosan teljessé válik, és ezzel párhuzamosan a tálibok dinamikusan törnek előre, és egymás után foglalják el a stratégiai szempontból jelentős pontokat, Dohában tovább folytatódnak a béketárgyalások a tálibok és az afganisztáni kormány között.

Csakhogy az álláspontos fényévekre vannak egymástól, és a tálibok – jelenlegi hadi sikereik fényében – egyáltalán nem hajlanak a kompromisszumra, írja a HVG. Erről Zalmay Khalilzad amerikai diplomata beszélt, akit az afgán ügyek vitelével bíztak meg. 

A tálibok hódításai újra civilek tízezreit kényszerítik menekülésre, és több mint valószínű, hogy a végső céljuk, hogy visszaállítsák ugyanazt az extrém iszlamista rezsimet, amit a 2001-es amerikai bevonulás megszűntetett. 

A tálibok tárgyalógenerációja nem kíván részt venni a jelenlegi afgán kormányban. Ehelyett átmeneti kormányt állítanának fel, amely után módosítanák az alkotmányt.