
Sorra emlékeznek meg a 88 éves korában elhunyt Ferenc pápáról a világ vezető politikusai.
Emmanuel Macron francia elnök az alázat emberének nevezte az egyházfőt, aki „a legsebezhetőbbek és törékenyek pártján állt”. Keir Starmer brit miniszterelnök azt írta, „mélységesen” lesújtotta az egyházfő halála, majd hozzátette, hogy Ferenc pápa „fáradhatatlan erőfeszítései” maradandó örökséget hagynak maguk után. Az Egyesült Királyság népe nevében őszinte részvétemet tolmácsolom az egész katolikus egyháznak – fogalmazott. III. Károly brit király hosszasan búcsúzott a pápától: „őszentsége élete és szolgálata során olyan odaadással köszönthette az egyházat és a világot, amelyet szolgált”.
Giorgia Meloni olasz kormányfő kiváltságosnak nevezte magát, mert barátjának tudhatta a pápát, akinek tanácsai a megpróbáltatások idején is kisegítették. szerinte a világnak a pápa által kijelölt utat kellene járnia, amely „nem pusztít, hanem ápol, javít és vigyáz”. Fehér hMint írta, Ferenc pápa tanítása és öröksége nem fog elveszni. Roberta Metsola, az Európai Parlament elnöke azt emelte ki, hogy „a pápa mosolya emberek millióit ragadta meg világszerte”.
Ferenc pápa a keresztény tanítás hűséges szolgálójaként, bölcs vallásművelőként és államférfiként, a humanizmus és az igazságosság magas értékeinek következetes védelmezőjeként nagy nemzetközi tekintélynek örvendett – áll a Putyin nevében a Kreml által kiadott közleményben. Volodimir pedig azt írta, Ferenc pápa „tudta, hogyan adhat reményt, enyhítheti a szenvedést imával, és erősítheti az egységet. Az ukrán békéért és az ukránokért imádkozott.”
A Fehér Ház az X-en posztolt Ferenc pápáról, Donald Trump amerikai elnökről és feleségéről Melaniáról egy közös képet, egy másikat pedig JD Vance alelnökről, aki vasárnap találkozott a pápával. A képek mellé azt írták „Nyugodjon békében”.
J. D. Vance azt írta, örült a találkozásnak, bár már nagyon beteg volt a pápa. Együttérzését fejezte ki a keresztények millióinak világszerte, akik szerették őt, és közölte, mindig emlékezni fog rá a covid elején elmondott homíliája miatt, ami „tényleg nagyon szép volt.” Ferenc pápa a találkozó előtt még bírálta a Trump-kormányzat bevándorlási politikáját.