A Virágvölgyet díjazták Karlovy Varyban

A Virágvölgyet díjazták Karlovy Varyban

Támogassa a Magyar Hangot!

Legyen Ön is előfizetőnk, rendelje házhoz a Magyar Hangot! Ha más módon támogatná a lapot ebben a nehéz helyzetben, azt is megteheti (PayPal és bankkártya is)! Köszönjük! ELŐFIZETEK

Az East of The West kategória zsűridíjával térhet haza Karlovy Varyból a Virágvölgy. Csuja László bemutatkozó nagyjátékfilmje az első és második alkotásokat felvonultató szekcióban érte el a kiemelkedő eredményt. A produkció világpremierjét is itt tartották, így a mostani sikert könnyedén követhetik újabbak a közeljövőben. A Virágvölgyet a Magyar Nemzeti Filmalap Inkubátor programja támogatta, ahogy a nemrég cannes-i elismerést bezsebelő Egy napot is. A Karlovy Varyban díjazott filmre a Filmalap 62 millió forintot adott, Csuja munkáját pedig Enyedi Ildikó mentorként segítette.

A Virágvölgyben olyan amatőr szereplőket láthatunk, mint Berényi Bianka, illetve a többszörös speciális olimpiai bajnok Réti László. A sztori szerint előbbi váratlanul elrabol egy újszülöttet, majd megpróbál otthont találni kettejüknek, a dolga viszont nehezebb, mint gondolná. Végül a munkásszállón élő Laci siet a segítségére. Az Index kritikája szerint tipikus fesztiválfilmmel állunk szemben: „a kis költségvetésű fantázia és a kőkemény realizmus keveredése, amatőr, de kifejező szereplők, impresszionista operatőri munka és rendezés.” A Variety szerint pedig látszólag a könyörtelenség és gyökértelenség szocreál drámáját látjuk, de a rendező ad az egésznek egy tündérmesei keretezést is. Olyan ez, mintha az Arizonai ördögfiókák lenne, csak most épp nincs min nevetnünk – vélte a kritikus.

BLOSSOM VALLEY Virágvölgy Trailer

A Virágvölgy Magyarországon játszódik, napjainkban. Egy külvárosi lakótelepen unatkozó Bianka hirtelen felindulásból ellop egy csecsemőt, majd kénytelen apát és otthont keresni, azonban senki sem fogadja be. Már-már feladná, mikor véletlenül találkozik a munkásszállón élő, jószívű Lacival, aki segíteni akar az utcán rekedt anyának és eldönti, hogy mindenáron otthont teremt számukra.

Berényi korábban különös hangulatát árasztó fotóival hívta fel magára a figyelmet. Két éve a 444 interjúzott vele, ő pedig ilyeneket mondott: „Most egy iszonyat kicsi észak-olaszországi mezőgazdasági faluban lakunk a barátom családjával. Milánó és Velence között. Mindenhol csak kukorica van, meg csirkék, ennyi. Ilyenkor augusztusban annyit csinálunk, hogy fölkelünk, eszünk, beülünk a kocsiba és megyünk farmról farmra. Kecskéket, meg teheneket nézünk, macskákat fogdosunk. Megyünk a dzsippel össze-vissza romos templomokhoz, pizsamában mászkálunk öt napig. A városi élet egyáltalán nem hiányzik.”

Csuja eddig olyan rövidfilmeket készített, mint a 2009-es Foszfor és a 2013-as A dugulás. Részt vett a Jáksó László-fémjelezte Marslakók forgatókönyvírói munkájában is.

Míg az Egy napot november elején mutatják be a hazai mozik, addig a Virágvölgyre már augusztus legvégén beülhetünk.

Vidám nótázás közepette keltegetjük a kígyótojást

A kortárs román dráma Mungiu utáni legismertebb alakja, Radu Jude.

Karlovy Vary nagydíját, a Kristályglóbuszt idén Radu Jude új filmje, a Îmi este indiferent daca în istorie vom intra ca barbari (I Do Not Care If We Go Down in History as Barbarians) vehette át. A kortárs román mozi mestere olyan filmekkel vált népszerűvé, mint a Mindenki a mennybe megy és az Aferim! A Sebhelyes szíveket a tavalyi Frankofón Filmnapok során mutatták be nálunk. A zsűri különdíját Ana Katz és a Sueño Florianópolis kapta meg, míg a legjobb rendező a Zimske muhét (Winter Flies) készítő Olmo Omerzu lett. Az East of the West kategória nagydíjasa a kirgiz–orosz Szulajman too (Souleiman Mountain), amit Elizaveta Sztisova rendezett.

Hozzászólna? Várjuk Facebook-oldalunkon.