Kényszerkezelést vezethetnek be a vesztegzár intézkedéseket megszegő aktív olaszországi koronavírus-fertőzöttekkel szemben – jelentette be Roberto Speranza olasz egészségügyi miniszter vasárnap, miután kiderült, hogy az előbbiek mozgása miatt a járványgörbe ismét megemelkedett.
Roberto Speranza közölte, az utóbbi napok járványadatai szerint a „vírus továbbra is terjed”. Az egészségügyi tárca vezetője a La Repubblica című napilapnak hangsúlyozta, a hatóságok azon dolgoznak, hogy ne tetőzzön a fertőzés úgy, mint márciusban, ehhez azonban az óvintézkedések további betartása szükséges.
Jelenleg valamivel kevesebb mint 15 ezer aktív fertőzöttet tartanak számon, akiknek legalább két hetes házi karanténban kell tartózkodniuk. Az ezt megszegő betegek háromtól tizennyolc hónapig terjedő börtönbüntetést, valamint akár ötezer eurós bírságot kockáztatnak. Ugyanez vonatkozik az Európai Unión kívülről beutazókra is.
A miniszter bejelentette, hogy a karantént vagy a kórházi kezelést elutasítókkal szemben kényszerintézkedéseket vezetnek be. Kiemelte, hogy az utóbbi öt hónapban az olasz egészségügy több finanszírozást kapott mint az utolsó három évben egyszerre. A hatalmas erőfeszítést nem dobhatjuk kútba kevesek felelőtlen magatartása miatt – Idézi az MTI Roberto Speranzát.
A június 3-tól megnyitott tartományi és külső határok növekvő utazási kedvet hoztak, ezért a diagnosztizált fertőzöttek száma az utolsó hat napban folyamatosan emelkedett: június 29-én 126, szombaton már 235 új esetet találtak. Egész Olaszországban megszaporodtak a kisebb gócpontok. Lazult a lakosság figyelme is: kétharmaddal esett vissza a szájmaszk vásárlása és ennek viselete is.
Szigorítást készül bevezetni hétfőtől az északkeleti Veneto tartomány is, ahol egy 64 éves vállalkozó kritikus állapotba került egy szerbiai munkalátogatás után. Az olasz férfi tünetei ellenére nem vonult karanténba, elutasította a kórházi kezelést, munkatalálkozókat szervezett. Fia a sajtón keresztül kért bocsánatot apja magatartásáért.
Rómában az utóbbi két nap alatt háromszorosára nőtt a szűrt fertőzöttek száma. Az új eseteket többségében a Bangladesből beutazott személyek között, valamint a FAO római székházába Szomáliából visszatért dolgozók között diagnosztizálták.