Így fogalmazza meg legalábbis a német nyelv szó szerinti fordításban, amikor az ember nehéz dilemma előtt áll. Ha fizikai kínt nem is kellett átélniük a németországi választópolgároknak a február 23-ai előre hozott Bundestag-választásokon, irigylésre méltó helyzetben egyáltalán nem voltak. Halmozódnak és fokozódnak a 83 millió lakosú ország problémái, kihívásai – két éve csökken a gazdaság teljesítménye, emelkedőben a munkanélküliség, a vasúti infrastruktúra felújításra érett nem egy helyen, a közigazgatás digitalizálása nem halad elég gyors ütemben, és persze itt van még a mind feszítőbb bevándorlás –, de a gondok nagyságrendjéhez képest nem nagyon találni kiemelkedő képességű, hosszú távon is gondolkodni tudó és tartós megoldásokat kínálni képes politikusokat. Vagy ha mégis, rossz pártban vannak. Sahra Wagenknecht egy nagyon jó elme, a tévés talkshow-k kedvelt meghívottja, ám az általa fémjelzett BSW most nem jutott be a szövetségi parlament alsóházába. Hihetetlenül kevésen múlt, mindössze 14 ezer szavazaton – összesen 49 millió érvényes szavazatot adtak le –, de akkor sem jutottak be, ami méretes kudarc, főleg azok után, hogy tavaly még az 5 százalékos bejutási küszöb fölött mérték a Die Linke szélsőbaloldali pártból kivált új politikai szervezetet.
Csakhogy többen megorroltak Wagenknechtre és társaira, amikor január végén a parlamentben az AfD-vel együtt megszavazták Friedrich Merz CDU-elnök által benyújtott, migrációval kapcsolatos határozatot. Amikor személyesen is tapasztaltam, hogy a Wagenknecht-párt berlini, a Brandenburgi-kapu előtti rendezvényére mindössze 1-2 ezer ember ment el, akkor már lehetett sejteni: baj van. Ez az érzésem csak erősödött, amikor hallgattam a szónokokat, köztük Wagenknechtet: sok szó esett a béke fontosságáról, Ukrajnáról, a gázai palesztinok sanyarú helyzetéről… de… de valahogy mintha a németországi problémák nem játszottak volna kellően jelentős szerepet a választási gyűlésen. Nem értettem, miért határozták meg ilyen rosszul a kampányuk súlypontját. Wagenknecht beszédében nem is volt igazi erő és tartalom. El is buktak rendesen.
Ellenben a már említett Die Linke azzal tudott segíteni sanyarú helyzetén (tavaly folyamatosan a bejutási küszöb alatt mérték), hogy nem kapott százféle témába, hanem két-három olyan pontra helyzete a kampánya hangsúlyát – albérleti árak növekedése, infláció –, amelyek nagyobb érdeklődésre tartottak számot. A párt emellett vállalt lakásbérleti költségkalkulációs szolgáltatást, űrlapok kitöltésében való segítséget is a hozzá fordulóknak. Emellett egy új politikusi sztárt is sikerült kitermelni: a fiatal Heidi Reichinnek tüzes beszédben kárhoztatta a Bundestagban Friedrich Merz CDU-elnököt, amiért a határozati javaslata elfogadása érdekében hajlandó volt elfogadni az AfD képviselőinek a szavazatait.
A rövid beszéd többmilliós megtekintést ért el a Tiktokon, és nagyon sok olyan fiatal érdeklődését felkeltette a párt iránt, akik irtóztak a jobbosok – értsd: az AfD – előretörésétől és Reichinnek pártját látták az AfD igazi hiteles ellensúlyának. Ezt sem hittem volna tavaly: sorba kellett állnom a Die Linke egyik berlini rendezvénye előtt, és örülhettem, hogy még kaphattam ülőhelyet a nagy teremben. A hangulat óriási volt. „És megmutatjuk, hogy nem vagyunk seggfejek, és kiállunk a jó ügyekért!”, jelentette ki Reichinnek a zömében fiatalokból álló közönsége előtt, amely fergeteges tapsviharban és éljenzésben tört ki.
A Die Linke meg is kapta a jutalmát, és simán bejutott a Bundestagba a több mint 8 százalékos eredményével. Ám a kormányzati hatalomtól még nagyon messze van, a NATO-hoz való nagyon kritikus hozzáállása, az erősen osztogató társadalompolitikája miatt a fősodratú pártok országosan nem hajlandók koalícióra lépni vele (tartományi szinten viszont már többször volt erre példa). Mindenesetre Reichinnek jó fej, de hogy jó politikus is-e valójában, az majd kiderül.
Arról viszont személyesen is meg kellett győződjek, hogy Németország külügyminisztere nem valami jó politikus, képességei legjobb esetben is átlagosak. A potsdami fórumán előadott beszéde tele volt általánossággal, szép szólamokkal és a feminista külpolitika – azaz önnön politikája – dicséretével. Elképzeltem, milyen lehetett az a tárgyalás, amelyet a komolyan nehezen vehető Annalena Baerbock az orosz–ukrán háború kitörése előtt folytatott a minden hájjal megkent, a nemzetközi egyezményekre akár fejből is hivatkozni képes, hosszú évek óta hivatalban lévő Szergej Lavrov orosz külügyminiszterrel… szerintem Lavrov megette őt reggelire.
De Friedrich Merz csak jobb lesz, nem? Nos, őt személyesen nem hallgattam, de számos szereplését, a vitákban nyújtott teljesítményét viszont láttam az elmúlt években. A CDU elnökének van tudása a gazdaság, a vállalkozások működéséről – maga is tevékenykedett az üzleti életben –, ám sokan nem tartják őt szimpatikusnak. A CDU–CSU története második legrosszabb eredményével (28 százalék listán) nyerte meg a Bundestag-választásokat, így Merz ugyan kancellár lehet, de ha nem talál ki valami nagyot, akkor nem lesz könnyű eladni a németeknek a kioktatónak ható stílusával a majdani népszerűtlen döntéseket… És ott lesz a nagy sikert elért szalonképtelennek, szélsőjobboldalnak számító AfD, amelyik 20 százalékos listás eredményével országosan a második legnagyobb politikai párttá vált és a jövendőbeli kormány hibáit igyekszik majd kihasználni.
Ideje, legfőbb ideje már, hogy Németország végre egy jobb kancellárt kapjon és hatékonyabb kormányzásban részesüljön. Ellenkező esetben egyre több kín vár majd erre az országra.
